Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Egy ház sem marad lakatlan Fábiánsebestyénen

Fábiánsebestyén - Különleges vonzereje van Fábiánsebestyénnek: aki egyszer ideköltözik, nem szívesen megy el, mert itt minden megvan, amire egy nyugalomra vágyó embernek szüksége lehet. Az iskola fönnmarad, az óvodát fölújították, januártól már bölcsőde is lesz a faluban.
Szentestől 16 kilométerre fekszik Fábiánsebestyén. Az 1874-ben kisközséggé szerveződött települést ma 2370-en lakják. A falu lélekszáma hosszú idő óta nem változott: ez egyrészt annak köszönhető, hogy a helyi születési és halálozási ráta szinte azonos, másrészt évről évre folyamatos az idevándorlás. A környező városokból és Budapestről is sokan költöztek már Fábiánsebestyénre, a község vonzerejét pedig az is jelzi, hogy a reális áron kínált lakóingatlanok gyorsan új gazdára találnak. – Aki egyszer idetelepül, nem megy el innen, mert megszereti a fábiáni életet – mondja Kós György polgármester (képünkön), aki maga is a „bevándorlók" közé tartozik.

Szélmalom és templomrom

A Szent Fábián és Szent Sebestyén vértanú tiszteletére szentelt templomról kapta nevét a község. A török időkben az egykori település elpusztult, de a 13. században épült Pusztatemplom romjai ma is megtekinthetők a falutól nyugatra, a Kórógy-ér melletti dombon. A turisták és helybeliek körében is egyre népszerűbb a Gádoros felé vezető út mentén álló Cserna-féle szélmalom, amit nemrég újítottak fel. Fábiánsebestyéntől északra terül el a Körös-Maros Nemzeti Park védelme alatt álló cserebökényi puszta, amelynek növény- és állatvilága egyedülálló természeti érték.

A község Árpádhalommal és Nagytőkével közösen mikrotérségi oktatási rendszert működtet: talpon maradt az iskola, az óvodát tavaly újították föl 13 millió forintból, szeptember óta művészeti iskola is működik helyben, ahol táncot és zenét tanítanak a gyerekeknek, illetve nagyon büszkék rá a faluban, hogy januártól bölcsőde is lesz a településen. A faluban élők biztonságérzetét növeli, hogy egyedi módon 24 órás mentési központ működik náluk 1995 óta. Innen bármikor riasztható orvos, illetve itt székel a helyi polgárőrség, az önkéntes tűzoltóság és a körzeti megbízott is.

A község infrastruktúrája folyamatosan fejlődik: mindössze egy utcájuk nem szilárd burkolatú, a kábeltévés hálózat is kiépült. Az elkövetkező évek feladata lesz, hogy megépüljön a szennyvízhálózat, és beinduljon a szelektív hulladékgyűjtés. Az ivóvízrendszer korszerűsítése is a tervek között szerepel. Fájó pont Fábiánsebestyénen, hogy a községet átszelő Szentes–Orosháza vasúti szárnyvonal megszüntetése ismét napirendre került. – Ha nem lesz vasutunk, hamarosan közutunk sem lesz – véli a polgármester, szerinte a nagy átmenő forgalom teljesen tönkreteszi a falu főutcáját.

Fiatalok a falu gyönyörű parkjában. Számukra is van jövő Fábiánsebestyénben. Fotók: Tésik Attila

A helyi munkanélküliségi arány 10 százalék. A település két legnagyobb foglalkoztatója az önkormányzat és a Kinizsi 2000 Zrt., mindkét szervezetnél 120-120 főnek adnak munkát. Aki nem ebbe a körbe tartozik, leginkább mezőgazdasági vállalkozásból tartja fönn családját. Egyre nagyobb szerepet tölt be Fábiánsebestyénen a turizmus: tavasszal a nemzetközi hírű fogathajtó verseny csábítja ide az érdeklődőket, az év többi részében pedig a vadászati és a horgászati lehetőségek. Jelenleg 22 vendéget tudnak elszállásolni vendégházakban és panzióban.

Sokáig a több évtizede fúrt termálkút hasznosításából reméltek nagyobb munkahelyteremtő beruházást a községben, de a Mol tulajdonába került hőforrás fejlesztésére tíz éve nem jelentkezett senki. Mindettől független Fábiánsebestyénen ki szeretnék aknázni a természet adta lehetőségeket: most Árpádhalommal és Nagytőkével közösen egy olyan 200 milliós pályázaton dolgoznak, amely a 34 fokos ivóvízforrásukat hőszivattyús rendszerben hasznosítaná, s így töredékére lehetne csökkenteni az önkormányzati intézmények fűtési költségeit.

Olvasóink írták

  • 1. Kovács Csaba 2007. november 03. 21:12
    „Tisztelt Szerkesztőség!
    Felháborodtam!
    Olyan képet sikerült festeni településünkről,mintha egy kukacos alma szebbik felét mutogatnánk mindenkinek.
    Polgármesterünk hozzáállása a szennyvízhálózat kiépítéséhez nem ez. Kós György nyilatkozata Fábiáni Kisbíró c. újság 2007.07.07.szám - www.efab.hu honlapon: " A szennyvízhálózat beruházás akkor fog elkezdődni, ha a beruházás pályázati támogatása eléri a 90%-ot. Aki otthon van a témában, az tudja hogy a jelenlegi kb. 50%-os EU támogatás évről évre csökkenni fog.
    Az EFAB egyesület most indította el a helyi víziközmű társulat létrehozását.

    Ha némi igazságra is kíváncsiak,akkor keressenek meg.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fedett uszodáért is lobbizik a szentesi önkormányzat

Szentes - A strandfürdő egészségturisztikai fejlesztését tervezi a szentesi önkormányzat, de az 50… Tovább olvasom