Délmagyar logó

2018. 10. 19. péntek - Nándor 11°C | 22°C Még több cikk.

Együttműködő polgármestert szeretne Szentesnek Farkas Sándor

Farkas Sándor unokájával közösen horgászni készült a választások után. Most úgy tűnik, a munkák csak szaporodnak, így ezen ígéretét nyáron váltja majd valóra Csongrád megye 3-as választókerületének újraválasztott országgyűlési képviselője.
Kikapcsolódásként kertjében tevékenykedik, a kidőlt tuják helyett ültet újat, és ha teheti, kilátogat a határba is. Ám a munka nem áll meg: hatodik ciklusát kezdi a parlamentben, a jövő legnagyobb politikai feladatának pedig azt tekinti, hogy Szentesnek végre együttműködő városvezetése legyen a 2019-es önkormányzati választásokat követően.

A szentesi Fidesz irodájában éppen határidőnaplóját nézte homlokráncolva Farkas Sándor.
– Telik a naptáram, nincs időm pihenni, a kampány miatt sok minden elmaradt, az felülírt mindent – magyarázta. A kerti munkák otthon teljesen háttérbe szorultak, és hetekig nem járt Fábiánsebestyénben sem, így most egyre többet látogat oda, megnézni a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat. – A feleségem vezeti a céget (Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. – a szerk.) – évek óta, én már nem szólok bele. Ezt az elején nehéz volt kibírnom, most már nem gond – mondja nevetve.
Farkas Sándornak az jelenti a kikapcsolódás egyik formáját, ha sétálhat egyet a határban - s közben  megnézi, hogy fejlődnek a növények.
Farkas Sándornak az jelenti a kikapcsolódás egyik formáját, ha sétálhat egyet a határban – s közben megnézi, hogy fejlődnek a növények.
Ugyanez vonatkozik mezőhegyesi kormánybiztosi megbízatására, ott is több függőben lévő megoldandó feladata van. Otthon a kertben a közel száz gyümölcsfa permetezése, szőlőgazolás, a kerti tó kitisztítása vár rá. A tujákat a pár héttel ezelőtti nagy vihar kifektette, ezeket is újra kell ültetnie. – Ez igazi kikapcsolódás számomra, a kerti munkák mindig feltöltenek, csakúgy, mint ha kimegyek a Kinizsibe és sétálok a határban – meséli. Ám a 9 éves Zétény unokájának ígért horgászás és a feleségével a közös utazás most sem fér bele, ezek eltolódnak nyárra, ha véget ér az új országgyűlési periódus.

„Ezt nem lehet megunni"

A honatya hatodik ciklusát kezdi a parlamentben, 1998 óta képviselő. Arra a kérdésünkre, nem unja-e még, határozottan azt válaszolta: „Ezt nem lehet megunni!" – Ha az embert egy ilyen térség képviselőnek választja, az óriási felelősség, a vidéki politikában ez komoly elkötelezettséget jelent. Ezek az emberek hisznek abban, hogy tudunk egymással dolgozni és segíteni a térség fejlődésében. Sokat változtam én is az évek alatt, nagy elismerés számomra, hogy a Fideszben megfontolt, kiszámítható erőnek tartanak – magyarázza a képviselő.
A honatyához közel áll a mezőgazdaság - így a gazdák kérdéseire is érdemben tud felelni. Fotók: Karnok Csaba
A honatyához közel áll a mezőgazdaság – így a gazdák kérdéseire is érdemben tud felelni. Fotók: Karnok Csaba
Májusban ül össze az új Országgyűlés, várhatóan június közepére ér véget ez a ciklus, addig folyamatosan dolgoznia kell. A mezőgazdasági bizottság tagja, a kertészeti bizottság alelnöke, hogy maradnak-e a tisztségei, még nem tudja. A Magyar Állattenyésztők Szövetségében is tisztségviselő, hamarosan elkezdik az állattenyésztési törvény módosítását.

Folyamatosan járja körzetét

Farkas Sándor szeret találkozni a térség lakosaival, vállalkozóival, 22 településért felel, Szatymazon és Kisteleken keresztül Csongrádon és Szentesen át egészen Nagytőkééig. Múlt év májusától a teljes választókerületét végigjárta, bárhova megy, ismerősként kezelik, úgy érzi, befogadta minden település. Mezőgazdasági tevékenysége miatt sok ilyen jellegű kérdés érkezik hozzá a támogatások, földtulajdon kapcsán. Sokan megkeresik a kormány új családtámogatási formái miatt, most például a CSOK a legnépszerűbb.

A választási eredményekkel kapcsolatban megjegyezte, a magas részvételi aránynak nagyon örült. Az kicsit megviselte, hogy a kampány durvább volt, mint eddig bármikor. – Korábban nem fordult elő olyan, hogy a családomat is belevonják, támadják. Édesanyámat rágalmazták, ez engem nagyon bántott. Nem reagáltam rá, de nem tudtam hova tenni. Tőlem ez a stílus távol áll, ehhez is tartottam magam végig – mondta az országgyűlési képviselő, aki a szavazatok 49,67 százalékát szerezte meg a 3-as választókerületben, több mint 27 ezer érvényes vokssal.

Régi adósság teljesül: megújul a Petőfi szálló

Farkas Sándor szülővárosában járva kiemelte, folytatódnak a fejlesztések, amelyek közül kiemelt jelentőséggel bír a Petőfi Szálló felújítása. Maga az épület és a színháztér is felújításra kerül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból 1,1 milliárd forintból. A képviselő nagy eredménynek tartja, hogy ezenfelül a kormány még 700 millió forinttal megsegítette a helyi önkormányzatot, hogy az épület minél több része megújuljon. – Minden szentesi embernek a szívében van ez az épület, régen volt benne egy hangulatos cukrászda, egy nagyon jó étterem és egy szálloda. Egészen kicsi gyerek voltam, édesanyám itt dolgozott, a Kossuth utcai illatszerboltban, a macskaköveken „bideregtem" nekik két feketéért, amiért mindig kaptam egy-két plusz kockacukrot – emlékezik vissza a honatya. A tervek szerint az épületben ismét lesz színház Szentesen, és rendezvényházként is működik majd, ezáltal a kulturális élet meghatározója lehet.

Emellett Csongrádon elindul a kézilabdacsarnok építése, és szeretnék elérni, hogy fedett medence épüljön az úszóknak és a vízilabdázóknak. Szintén zajlik a Körös-torok és a bökényi városrész felújítása. Szentesen az ipari parkban kezdenek nagy beruházásba, a korábbi KGST-piacot szervezik át és nyitják meg.

Az együttműködés visz előre

Legfőbb politikai célja a jövőre nézve, hogy olyan polgármestere legyen Szentesnek, aki együttműködő. Tudomása szerint Szirbik Imre polgármester nem kíván a 2019-es polgármesteri választásokon indulni. Szerinte a városnak a kétféle politikai felállásból sok hátránya származott az elmúlt húsz évben. – Olyan jelöltet szeretnénk, aki képes a helyiek támogatását maximálisan elnyerni, és elindulhat egy olyan változás, amire régóta várunk – fűzte hozzá a politikus.
Névjegy
Farkas Sándor 1953. szeptember 18-án született Szentesen. Itt is tanult, az Ipari Szakközépiskolában érettségizett mechanikai műszerészként. 1972-től a Debreceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Főiskolai Karán folytatta tanulmányait, ahol öntözéses meliorációs üzemmérnöki diplomát szerzett. 1975 óta a fábiánsebestyéni Kinizsi Mgtsz-ben dolgozik, gyakornokként kezdett, majd végigjárta a ranglétrát, 1992-ben elnökké választották, 1999-től 2014-ig elnök-vezérigazgató. 1964 és 1975 között aktívan sportolt, több korosztályban volt tőr- és párbajtőrvívó-bajnok. 1993 és 1998 között a Magyar Agrárkamara megyei elnökségi tagja volt. 1993-ban belépett a Fidesz szentesi szervezetébe, 1994-ben bekerült az országos választmányba. 1994 és 1997 között a párt Csongrád megyei szervezetének elnökségi tagja, 1997 óta megyei elnök. 1998-tól a Fidesz szentesi szervezetének elnöke, 2003-tól a szentesi választókerület elnöke. 1998-tól országgyűlési képviselő, ez lesz a hatodik ciklusa a parlamentben. Jelenleg a mezőgazdasági bizottság tagja, a kertészeti albizottság elnöke.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendbe tették a diákok az iskolák környékét: Szentes négy intézménye jelentkezett a szemétszedésre - fotók

Rendbe tették a diákok az iskolák környékét: Szentes négy intézménye jelentkezett a szemétszedésre - fotók
Összesen 438 fő ragadott zsákot, húzott gumikesztyűt, és ez nem volt újdonság: a Klauzálban például… Tovább olvasom