Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Elkapták a mágocsi szatírt

Nagymágocs - Súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a 14 éves lány, akit egy 30 éves, tiszaföldvári férfi próbált megerőszakolni Nagymágocson. A többszörösen büntetett férfit hosszú üldözés után fogták el a rendőrök és a polgárőrök Nagymágocson.
Egy 14 éves lányra támadt egy tiszaföldvári férfi még péntek este Nagymágocson. A bakfis éppen hazafelé tartott, amikor a 30 éves elkövető nekiesett. A támadás során a férfi többször megütötte áldozatát, majd az árokba lökte, ahol megpróbálta levetkőztetni, de a lány ellenállása miatt ez nem sikerült. A támadó többször közösülésre szólította fel a lányt, akinek a mellét és a nemi szervét fogdosta. A férfi szorításából kiszabadulva a 14 éves lánynak végül sikerült az otthonáig elfutnia, ahol szülei segítségével értesítette a rendőrséget.

A mágocsi körzeti megbízott perceken belül a helyszínen termett, és az elkövető nyomába eredt. A személyleírás alapján egy közeli utcában felismerte a férfit, és üldözőbe vette, aki ezt észlelve beugrott egy ház udvarára, és elszaladt. A rendőr a kerítésen keresztül utánament, majd több telken, udvaron át üldözte, és közben értesítette a helyi polgárőrséget.

– Engem azzal hívott a körzeti megbízott, amikor telefonon segítséget kért, hogy megvertek egy lányt – mesélte Párkány György, a nagymágocsi polgárőrök vezetője. A rendőr üldözés közben közölte a polgárőrökkel, hogy merre mehetett a férfi. Még látták, ahogy befut egy erdős területre, amit kilencen próbáltak bekeríteni. Ám hiába álltak föl 200 méterenként a polgárőrök, az elkövetőnek a sötétban sikerült kislisszolnia a gyűrűből. Fél kilométerrel arrébb azonban újra észrevették, és közösen elfogták a korábban többszörösen büntetett tiszaföldvári férfit, akivel szemben szemérem elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szentesi Rendőrkapitányság. Utóbb kiderült, hogy a bántalmazás során a fiatal lány súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Olvasóink írták

  • 6. joci10 2009. december 07. 22:44
    „republic! sajnos nem jó helyen van! az ilyen állatot még az én és a közpénzből etetni....elásni egyből!!!!”
  • 5. Republic 2009. december 07. 19:49
    „nagyon jó helyen van!:)”
  • 4. okszi 2009. december 07. 18:33
    „A kóterban nagyon szeretik az ilyen férgeket, akik gyerekeket erőszakolnak, bántalmaznak, majd a cellatársak elrendezik a sorsát odabent, nem lesz érdemes a szappanért lehajolnia ......”
  • 3. KolompárRómeó 2009. december 07. 11:52
    „Remélem, a sitten majd fordítva fogja megtapasztalni azt, amit csinált. Majd amikor a <moderálva> másik oldalán fog állni...”
  • 2. dodó 2009. december 07. 11:38
    „Miért kell egy hírt kétszer lehozni, a címet megváltoztatva újként eladni?

    Ha nincs elág bűnügyi hír, javaslom a Magyar Nemzet Online-t, ők napi 15-20 cigányok által elkövetett bűnesetet ismertetnek. Egyszerűbb, és változatosabb lenne onnan átvenni (a forrás megjelölése nélkül) néhány ütős hírt.”
  • 1. toxi-2 2009. december 07. 11:16
    „Most legalább ismét lesz alkalma pihenni, és elgondolkodni, hogy mit tett rosszul. Gratula az intézkedőknek!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adventi koszorú a szigeten

Eperjes - Rendhagyó adventi koszorút állítottak Eperjesen: a falu határában terpeszkedő tó apró… Tovább olvasom