Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Első fokon pert nyert Tóth Edit, a szentesi kórház orvosa

Első fokon igazat adott a munkaügyi bíróság Tóth Editnek. A szentesi kórház orvosa beperelte Fenyves Ernőt, amiért szerinte jogtalanul mentette fel őt orvosigazgatói állásából. A főigazgató nem kívánt az ügyről nyilatkozni.
A Szegedi Munkaügyi Bíróság első fokon igazat adott Tóth Editnek. A doktornő keresetet nyújtott be a szentesi kórház ellen, mert szerinte idén januárban Fenyves Ernő megbízott főigazgató jogellenesen mentette fel őt az orvosigazgatói megbízatás alól. A bíróság minap meghozott ítéletében első fokon arra kötelezte a munkáltató képviseletében Fenyves Ernőt, hogy továbbra is foglalkoztassa Tóth Editet orvosigazgatóként.

A bíróság által lapunkhoz eljuttatott közleményből kiderül, hogy Fenyves egy vezetői értekezleten arra kérte Tóth Editet (képünkön), tárja elő azokat az ötleteit, melyekkel rendbe lehet hozni a kórház gazdálkodását. A doktornő ezt nem tette meg. Az ítélet indokolásában szerepel, hogy a gazdálkodás egyensúlyát célzó elképzelések gyűjteménye a Tóth Edit által készített főigazgatói pályázat részét jelentette, mely kifejezetten a doktornő szellemi terméke, s azt nem köteles a megbízott főigazgatónak átadni. A bíróság rámutatott arra is, hogy a doktornő feladatai elsősorban orvosszakmai jellegűek és nem pénzügyiek. Az ügyben alperesként szereplő Fenyves Ernő bizalomvesztéssel indokolta a felmentést, amelyet a bíróság nem fogadott el: a tanács szerint az alperes egyetlen olyan objektív tényt sem jelölt meg, amelyek közvetlen összefüggésben lennének Tóth Edit vezetői munkakörével.

A doktornő lapunknak azt mondta, természetesen örül a számára kedvező első fokú ítéletnek. Amikor az általa alkotott intézkedési tervet nem adta át a megbízott főigazgatónak, Fenyves úgy reagált: személyes érdekeit előbbre helyezi a kórház érdekeinél – a bíróság szerint ez nem bizonyított. Tóth Edit egyelőre nem foglalt állást arról, visszatér-e orvosigazgatói teendőihez, hiszen a bíróság még nem hozott jogerős ítéletet. Fenyves Ernő lapunk érdeklődésére pedig csak annyit mondott: nem kíván nyilatkozni, mert írásban még nem vette át az ítéletet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Készülnek a júniusi időközi képviselő-választásra Szentesen

Többen pályáznak Szentesen a kettes számú választókörzetben megüresedett képviselői helyre. Tegnap… Tovább olvasom