Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Eltörölnék a fizetős parkolást Szentesen

Szentes - Március elsejétől teljesen megszüntetné a fizetős parkolást Szentesen a Fidesz–KDNP helyi szervezete. Három képviselőjük egyéni indítványáról holnap dönt a képviselő-testület.
Betartja a választások után tett ígéretét a szentesi Fidesz és KDNP: három képviselőjük egyéni indítványt nyújtott be, amelyben javasolják, hogy március 1-jétől szűnjön meg a városban a fizetős parkolás. A Halmai István, Antal Balázs Tibor és Bujdosó Tamás által jegyzett javaslatban azt írják, a fizetős parkolási övezetbe tartozó vállalkozások forgalma jelentősen csökkent az elmúlt években. Az indítványhoz azokat az aláírásgyűjtő íveket is csatolták, amelyeken az érintettek támogatják a kezdeményezést. A Fidesz-irodától kapott információk szerint három hét alatt mintegy 800 szentesi látta el kézjegyével a nyilatkozatot, de az érintett üzletekben most is kint vannak a gyűjtőívek.

Korábban megírtuk, hogy a 15 tagú szentesi testületben két városatyát kell megnyernie a 6 tagú Fidesz–KDNP-frakciónak, hogy elérje célját. Szabó Zoltán, a Jobbik képviselője október derekán azt mondta lapunknak, a kisvállalkozások haldoklanak a belvárosban, ezért érdemes lenne újragondolni az övezet határait és a díjakat. A pálmások részéről Horváth István is amellett volt, hogy felül kell vizsgálni a rendszert, mert vannak anomáliák. A városrendezési bizottságot is vezető városatya tegnap lapunknak elárulta, hogy a grémium – bár nem volt teljes a létszám – többsége támogatta az indítványt, ő viszont nem, mert szerinte a teljes megszüntetés nem orvosolja az összes parkolási problémát. Szirbik Imre polgármestert is megkerestük, de ő azt mondta, a testület pénteki ülésén fejti ki véleményét.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. bugajakab 2010. december 23. 09:10
    „54.-re, úgy látom fején találtad a szöget!
    Sajnálatos tény, hogy az öki.-képviselők jelentős részét orránál fogva lehet vezetni, a ,,bizonytalanok" tartózkodnak (nekik azt javaslom, hogy a tiszteletdíjuk fölvételének idején is ugyanezt a magatartást tanúsítsák), az elvtársak pedig teszik a dolgukat ahogyan azt rendesen szokták.”
  • 54. Power 2010. december 22. 18:08
    „Szirbik azt mondta, hogy tud számolni. A 2,5 dl üzemanyag ára bármelyik szentesi bevásárlóközpontig oda-vissza elegendő és még sietni sem kell a vásárlással. Továbbra is ezt az őszinteséget hiányolom Szirbiktől és párttársaitól.”
  • 53. bugajakab 2010. december 22. 14:36
    „Én is szeretlek drágám!
    A mobilomon azért nem tudsz hívni mert sanyika egész éjjel ,,tengeralattjárósat" játszott vele a bidliben, mire hajnalban észrevettem addigra cellazárlatos lett az akksija!
    Köszi a kaját, finom volt csak kevés!”
  • 52. éljenszentes 2010. december 22. 14:07
    „Ölellek Drágám!
    Ha későn érnék haza, a kaja a hűtőben, a gyereket ne keresd, benntartotta az állatorvos.”
  • 51. becsei.sandor 2010. december 21. 21:06
    „Ha és amennyiben felnőtté válnátok kisgyermekek,és már ovodás nagycsoportos szinten örömködtök
    feltétlenül szóljatok. Egymást azért ne fogdossátok,az nem való.”
  • 50. éljenszentes 2010. december 21. 18:43
    „Köszönöm bugajakab!
    Ilyen jót már rég nem nevettem!
    Szenzációs a szöveg!”
  • 49. bugajakab 2010. december 21. 17:26
    „Kedvesem! Most, hogy lebuktunk (becsei.sandor fogyatékkal élő virtuális fogadott gyermekünk indiszkrét viselkedése miatt.) nem tehetünk mást, mint nagynyilvánosság előtt bocsánatot kérni mindenkitől, akit gyermeteg önző kis nebulónk szalonképtelen megnyilvánulásaival megsértett. Nagy a felelősségünk és sok türelmet igényel, hogy kitartó munkával és minden rendelkezésünkre álló pedagógiai módszerekkel integrálni tudjuk őt szociálisan a közösségi életbe. Még nagyon az elején járunk a dolognak, mint ahogyan Te is látod Drágám (éljenszentes) egyenlőre még csak a böfögés és a fikázás megy önállóan a kicsikénknek, de nem szabad föladni a reményt! Aki egy embert megment, az megmenti a világot! Előbb utóbb csak rájön sanyika, hogy nemcsak az orrából kipiszkált dolgokkal lehet sózni a spenótot!
    Jó éjt Drágám, aludj nyugodtan !

    ps. Ha éjjel fölsír a baba majd én beadom neki a cumit!”
  • 48. becsei.sandor 2010. december 21. 16:29
    „Ez a problémátok,kedvetlen éljenszentes-bugajakab,hogy két fogalmat sem tudtok társítani.
    Mi van akkor ha ez egy részeg elmebeteg ? Ennyit már ketten sem tudtok összehozni ?
    Szegény Hoffman Rózsátok mennyit fog még szenvedni miattatok.Keressétek az új nick nevet
    szerencsétlenek,mert a jelenlegit folyamatosan taposom.”
  • 47. éljenszentes 2010. december 21. 16:06
    „Ez a sanyi részeg vagy elmebeteg?
    Lehetetlen vállalkozás vele párbeszédet folytatni. Csak folyamatosan büfögi fel a saját lerakódott hülyeségeit.
    Kíváncsi lennék, ki ő és milyen traumát szenvedett el az életben, ami kiváltja belőle ezt a sok gyűlölködő eszement, partravetett hal döglődésére emlékeztető megnyilvánulást?
    p.s. igen, én vagyok bugajakab-né”
  • 46. becsei.sandor 2010. december 21. 14:47
    „Sőt sokkal többet,de bánatodra,egy nyakas szentesi kállomista vagyok( Nem pedig bigott pápista:),
    így nem bocsájtok meg és írhatsz bármit ezzel a bugajakab-éljenszentes nicknévvel,én ruglak,vág-
    lak mint a répát. Amíg majd könnyes szemmel keresel új nick nevet magadnak.”
  • 45. bugajakab 2010. december 21. 14:35
    „Nem bánom sanyi, legyen tiéd a 3. hely.
    Innen távolabb látsz, szélesedik a látóköröd de most már ne sírjon a szád tovább !
    Elvégre megkaptad a 20-asodat, vagy nem ?”
  • 44. becsei.sandor 2010. december 21. 14:10
    „Kedvetlen és fantáziátlan bugajakab-éljenszentes,egy személyben két nick nevet használva,igazán
    látványosan kezetráztál önmagaddal. A Gagyizót keres a rendőrség-Felismeri ? című cikkhez írott,19-
    es rajtszámú kommented még a Berekhát University alsó tagozatos egyetemi székfoglalójához sem ele-
    gendő. Vegyél még órákat. ( Ne dr. Kolompár Józsitól,ő csak valódi honkongi Doxákat árul. )”
  • 43. bugajakab 2010. december 21. 13:21
    „Kedves éljenszentes!

    Köszönöm az ünnepi jókívánságokat, én is hasonlóan szép és jó dolgokat kívánok neked!
    És imádkozom az úrhoz, hogy hozzon egy kis fényt mindazoknak a félhomályban tobzódó világtalan honfitársunknak akik csak a maguk módján (karhatalmi eszközökkel, korlátokkal és korlátoltan) tudják elképzelni az úgy nevezett ,,élhetőbb" környezetet.”
  • 42. becsei.sandor 2010. december 21. 11:27
    „Magam is fejvesztve menekülnék ennek a filozófusi alapossággal,lenyűgöző retorikával előadott,
    érvekkel cáfoló,érvekkel bizonyító kommentnek olvastán,de engem,mint köztudomású,piszkos
    anyagi érdekek ide láncolnak.Teszek is valamit a pénzemért : állítom,végtelen gyenge és unal-
    mas a 39-es komment.”
  • 41. éljenszentes 2010. december 21. 11:03
    „Kedves bugajakab!
    Jó lenne, ha mindenki ilyen találóan, humorosan tudna fogalmazni, mint Te.
    A bérmunkásunkat is úgy eltaláltad (nyilván a gyenge pontján), hogy azóta is egy helyben pörög. Lehet, hogy nem is aludt szegény!
    Kellemes napot és kellemes ünnepeket!”
  • 40. becsei.sandor 2010. december 21. 10:26
    „Bármennyire is törekszel rá bugajakab elvtárs,képtelen vagy fokozni a nemzetközi helyzetet.
    Viszont én roppant hálás vagyok,minden látványosnak szánt,ámde látványosan sikertelennek
    bizonyuló helyzetfokozó törekvésedért. Ezeket én mind értékelem,és dől a lé,tudod,minden 20
    forintnak helye van.”
  • 39. bugajakab 2010. december 21. 09:41
    „Jó reggelt szentes ! jó reggelt Vietnám ...!

    Úgy látom a ,,nemzetközi helyzet egyre fokozódik".
    Elnézést kérek mindazoktól, akik már ,,hiányolták" a jelenlétemet, ... de találtam egy ingyenes parkolóhelyet ahol egy kicsit kifújtam magam. De csapjunk a lovak közé.
    Nézzük a dolgok pozitív oldalát, teremtsünk új munkahelyeket, vegyünk sok láthatósági mellényt és karszalagot, adjuk a munkanélküliekre és máris megoldódott a munkahelyteremtés problémája, (bevételt ugye többféle úton is lehet produkálni, egyrészt érték teremtésből, másrészt annak az elvételéből).”
  • 38. becsei.sandor 2010. december 21. 07:21
    „A 25-össel az égvilágon semmi bajom,csupán a véleményemet írtam le a 26-os ban. Nem kellene lemenni
    Hülyébe. ( Vagy ahogy tőlem elvárod : Hüjébe.)
    Miként a kiválló diagnoszta,Prof bugajakab cálozgatott rá,bérkommentelő vagyok,akit darabbérben
    fizetnek,így ha igény van rá,képes vagyok ugyan azt a véleményemet akár többször is leírni.
    ( A bugajakabot miért húzza alá a gép ? Ez nem a nagy Buga Jakab,ez a kis bugajakab.)”
  • 37. éljenszentes 2010. december 20. 23:26
    „Elvileg a parkolásról beszélgetünk.
    Ehhez képest lassan nyugtatózni kellene b.sandort.
    Mi a fene baja van a 25.kommenttel?
    Lehet, hogy nem érti?”
  • 36. becsei.sandor 2010. december 20. 21:21
    „30-ra. Már hatvan éve használom ezt a nick nevet,bármennyire ciki. Fel sem vetődött bennem,hogy
    úgy bújjak meg,mint te.Nincs kétségem affelől,hogy hetekig,talán hónapokig gyötörted az agyad,
    egy ilyen,senki más álltal el sem gondolható,páratlan fantáziát,széleskörű történelmi ismereteket
    igénylő,igazáncsodálatos nick nevet adományozz magadnak.Nem történhetett ez másként éljen-
    szentes esetében sem.Ezekkel a nevekkel lehet csak igazán bátran,fától fáig és faltövén osonva
    dobálni a sarat.”
55 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a Szentesi Ipari Park infrastrukturális fejlesztése

Mintegy 360 millió forintból általános infrastruktúrafejlesztés valósult meg a Szentesi Ipari Parkban. Tovább olvasom