Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Elvitte a mérőórát a szolgáltató

Eperjes - Figyelni kell a határidőkre, utólag már hiába fizetjük a díjat a szolgáltatónak. Eperjesi olvasónk ügyéből az is kiderül: ha túl sokat várunk, a villanyóra is más helyre kerülhet.
– Most gyertyával, zseblámpával világítok, kézzel mosok – írta le a helyzetét az eperjesi Jancsó Mihályné. A család azért fordult lapunkhoz, hogy elmondják, szerintük jogtalanul szerelték le a házban a villanyórát. Ma már úgy tűnik, Jancsóné valóban nem tartozik, de késve fizetett. Január elején felszólítást kapott, hogy fizessen 9763 forintot. Ezt a csekket, és egy 17 ezer 856 forintosat is ugyanazon a napon, április 29-én fizette be, utóbbi összeg elmondása szerint a visszakapcsolási díj volt. Hiába, ugyanis közben leszerelték a mérőórát.

Az EDF DÉMÁSZ szerint a cég mindig ad elég időt a tartozás rendezésére.

Jancsó Mihályné most áram nélkül kénytelen élni. Fotó: Králik Emese
Jancsó Mihályné most áram nélkül kénytelen élni. Fotó: Králik Emese

– Amennyiben ügyfelünk nem teljesít fizetési határidőre, négy nap múlva kiküldjük az első felszólító levelet. Ezt követően már tértivevényes kikapcsolási értesítőt küldünk. A fogyasztási hely kikapcsolása leghamarabb az eredeti számlafizetési határidő után 63 nappal történik, ez után 30 nappal a munkatársaink leszerelik a készüléket – közölte Csala Gabriella kommunikációs munkatárs.

Jancsóné később a DÉMÁSZ-nál is kitöltött egy igénybejelentőt lakossági célú villamosenergia-vételezésre. Ott azzal szembesült, hogy ő új fogyasztónak számít, új szerződést kell kötnie, a villanyórát nem a régi helyére, hanem a kerítésbe kellene építeni. A mérő a korábban elhunyt férje nevén volt, az elhalálozásról fél éven belül értesíteni kellett volna a szolgáltatót, és új szerződéskötési igényt bejelenteni, magyarázta Csala Gabriella.

– Ha a régi mérőhely visszakapcsolása nem biztonságos vagy a kikapcsolás után 395 nappal, esetleg még később történik az új bekapcsolás, akkor a mérőt valóban a telekhatárra kell kihelyezni – jelentette ki.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holttestet találtak a szentesi horgásztóban

A 60 év körüli szentesi férfi korábban tagja volt a helyi horgászegyesületnek, egy időben halőrként is tevékenykedett. Tovább olvasom