Az önkormányzat tulajdonában lévő üzletek bérleti díja messze elmarad a piaci ártól. A nyolcvan kisebb-nagyobb üzlet bérleti díja 600 és 2500 forint között mozog négyzetméterenként havonta. A magánszektorban ennek legkevesebb kétszeresét, de inkább többszörösét kérik el. A polgármester tervei szerint az ötmilliárd forintos kötvénykibocsátáshoz kapcsolódó hitel visszafizetésének egyik fedezete lesz a bérleti díjak emeléséből származó bevétel.
Szirbik Imre korábban azt mondta, hogy kétszeres emelést indokoltnak tart, ami évente plusz hetvenmillió forintot hoz a városnak. Horváth István javasolta még tavaly, hogy a 210 millió forintos költségvetési hiányt enyhítse ily módon a város. Úgy véli, a piaci ár és az önkormányzati nincs összhangban egymással.
A vállalkozók egy része átmenetileg nehezebb helyzetbe kerül, de az önkormányzat díjemelése kiegyensúlyozó hatással lesz a piacra, a magánszektorban csökkenni fognak az árak. Horváth bízik benne, hogy a gazdasági hullámvölgy után emelkedés lesz, ma azok jártak nagyon jól, akik ingatlanba, beruházásba fektették a pénzüket, még akkor is, ha pillanatnyilag ez nem tűnik kifizetődőnek. A képviselő annak ellenére gondolkodik így, hogy a belvárosban sorra létesülnek az új, magántulajdonban lévő üzlethelyiségek, míg a közelmúltban épültek közül sok bérlő feladta és bezárt, a bérlemény gazdát cserél – mégis fellendülésre számítanak a város vezetői.
 |
Üzletek a belvárosban. Gazdasági szakértők szerint a hullámvölgy után emelkedés következik. Fotó: Karnok Csaba |
Elsősorban szentesi kisvállalkozók keresnek 20-30 négyzetméteres üzlethelyiségeket – állítja Döbrőssy Iván. Az önkormányzat bérleményeit kezelő vezető úgy látja, a feketeüzleteket meg lehet szüntetni. Előfordul, hogy a város tulajdonában lévő helyet a bérlő kiadja drágábban egy másik vállalkozónak, törvény szerint tetten nem érhető módon. A város el akarja érni, hogy ezekben az esetekben a bérlő bérlőjének háromszoros árat kelljen fizetni. A díjakat egy bírósági állásfoglalás alapján rendeletben már nem lehet szabályozni, de egyedi polgári jogi szerződések újrakötése nyújthat erre lehetőséget – tájékoztatott Szilvássy Árpádné. A város vagyongazdálkodási csoportjának vezetője elmondta, a közelmúltban vásárolt bérleti lehetőséget egy volt kínai üzlet helyén, a főutcán az Unicredit Bank. Több mint tízmilliót fizetett eddig a városnak és még többet fog.
A szocialista Móra József és társai szerint Szentesnek az a jó, ha központja exkluzív üzletekkel tarkított. Tömegáruért a közeljövőben épülő Aldit és a már meglévő Tescót kell felkeresni a város szélén, míg a központban a kisvárosra jellemző, igényes, a vásárlók személyes szempontjait figyelembe vevő boltok csalogatják a vevőket.
Szegeden is albérleteztetnekSzegeden drágábban mérik az üzleteket: a belvárosban a bérleti jog tulajdonosai átlagosan havi 3200-3500 forintot fizetnek egy négyzetméterért, tehát 60 négyzetméter havidíja mintegy 200 ezer forintba kerül. Lapunk úgy tudja, a bérleti jog tulajdonosa az albérleteztetés során már minimum 10 ezer forintért ad tovább egy négyzetmétert, vagyis 600 ezer forintot kap. Az összegnek körülbelül a felét tiszta haszonként könyvelheti el, miután kifizette az IKV Zrt.-nek a havidíjat, valamint azt a summát, amit az albérleteztetésért is le kell rónia – ez a bérleti díj 30 százaléka. A főbérlő és az albérlő a szerződésben sokszor alacsonyabb összeget tüntet fel, vagyis a bérleti jog tulajdonosa akár félmillió forintot is zsebre tehet tisztán.