Jajveszékelve futottak az utcára tegnap délután négy óra tájban az emberek Árpádhalmon. Géczi Tibor elmondta, robbanásszerűen érkezett a szélvihar, és körülbelül fél percig tartott.
– De ezalatt óriási pusztítást végzett – magyarázta az árpádhalmi férfi. Hozzátette: a fél falu romba dőlt. Legalábbis így mérte fel a helyzetet abban a pillanatban.
Később kiderült, a Székács, a Kossuth és a Dózsa utcában végzett irtózatos pusztítást a vihar. Froman Róbert polgármester azonnal a "barikádra" sietett, riasztották a tűzoltókat és a polgári védelem embereit.
– Huszonöt háznak a tetejét rongálta meg a szél. Egy házból ki kellett lakoltatni az embereket, mert a tűzfal is megroggyant, és a ház bármikor összedőlhet. A lakók a szülőknél kaptak menedéket – tájékoztatott a polgármester, aki azonnal cserépléceket, szöget és fóliát szerzett, hogy a házakat be tudják fedni.
Legalább ötven tűzoltó érkezett a helyszínre: Szentesről, Vásárhelyről, Orosházáról és Fábiánsebestyénből – tudtuk meg Krám Istvántól, a szentesi polgárvédelmi kirendeltség vezetőjétől. A százados elmondta, személyi sérülés nem történt.
Szentes - Lecsapott a Közép-Európában tomboló Emma nevű orkán Árpádhalmon is. Huszonöt ház tetejét megrongálta, volt, amelyiket teljesen leradírozta.
 |
Téglakerítést is ledöntött a vihar. Sokan pórul jártak a településen. Fotó: Tésik Attila |
– A munkánkat akadályozza, hogy nincs világítás. A tűzoltó kocsik reflektoraival világítunk – jegyezte meg a százados. Hozzátette: az Emma nevű orkán tizenöt méteres fűzfákat csavart ki tövestül, kéményeket döntött le, kőkerítéseket tiport el, és egy 300 literes mélyhűtőládát is eldobott mintegy ötven méterre.
– Gondolhatja, mekkora ereje lehetett a szélnek – mondta a kirendeltségvezető. A polgármester szerint ilyen pusztítás még nem volt Árpádhalmon. Átéltek már hóvihart és belvizet is, de ekkora károkat nem látott. Becslése szerint legalább negyvenmillió forintos a kár. Pontos adatokat természetesen nem tudott mondani, ez a biztosítók szakembereinek feladata. Őket viszont hiába hívták a pórul járt lakosok, nem tudtak kapcsolatba lépni velük. Volt, aki ezen fel is háborodott. A helyiek abban reménykednek, hogy ma kimennek a településre a kárfelmérők, és mihamarabb megkapják a biztosítási összegeket és elkezdődhet a felújítás.
Szupercellában a település
Az Országos Meteorológia Szolgálat Szegedi Regionális Központjának ügyeletese, Dénes László szerint Árpádhalom három utcája szupercellába került. – Olyan nagy energiával rendelkező góc alakulhatott ki, amelyben 130-140 kilométer⁄órás lehetett a szél sebessége. A hatalmas szívó erő hatására dőltek le a kémények és rongálódtak meg a házak – fejtegette a meteorológus. Legutóbb 16 éve volt ilyen erős szél Szegeden és környékén.
A szentesi, az orosházi és a szegedi mérőállomások 100 kilométer⁄óra körüli szélsebességet mértek. Ma már csak helyenként fordulhat elő viharos erejű szél. Az Emma nevű orkán szombat éjszaka legyengülve átvonult az országon.