Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Engedmény a teraszépítőknek Szentesen

Szentes - Különösebb vita nélkül fogadták el pénteken a város 2011-es költségvetési
koncepcióját. A képviselő-testület úgy döntött, januártól 11 százalékkal emeli a vízdíjat.

Kocsis Lászlót bízták meg határozatlan időre a Szentesi Víz. és Csatornamű Kft. vezetésével a szentesi képviselő-testület pénteki ülésén, ahol napirend előtt sportolókat – vízilabdázókat, karatésokat és versenytáncosokat - köszöntöttek, akik különböző sikereket értek el az
elmúlt hetekben.

A háromnegyed éves költségvetési beszámoló megtárgyalásánál Bujdosó Tamás arról kérdezte a polgármestert, mennyi veszteséget okozott a városnak a Pini-telek ügye. Szirbik Imre elmondta, összességében 10 millió forint az a tétel, amit ráfizet az önkormányzat, de a város a Legfelsőbb Bírósághoz fordult jogorvoslatért. Horváth István azt feszegette, hogyan lehetne késedelmi kamatot követelni az államtól, amely késedelmesen utalta a központi támogatásokat az önkormányzatnak: október óta több mint félmilliárd forint nem érkezett meg időben. Szentes első emberre erre megjegyezte, még így is meg tudta őrizni fizetőképességét a város. A beszámolót végül elfogadta a többség.

Az előző ciklushoz képest sótlan vitát hozott a 2011-es költségvetési koncepció megtárgyalása. A fejlesztésekről elhangzott, csupán az uszoda, a kórházi műtőtömb és egy új szennyvíztisztító szerepel a kiemelt beruházások között, a többi programelemről már korábban döntött a testület.

A Jobbik részéről Szabó Zoltán azt indítványozta, hogy a város
által támogatott sportegyesületek évente egyszer rendezzenek nyílt napot. Horváth István azt kérte, igyekezzen az önkormányzat hiánymentes büdzsét kidolgozni 2011-re, mert a koncepcióban szereplő 384 milliós működési hiány nem megengedhető. Bár Molnárné Tóth
Györgyi hiányolta az anyagból a gazdaságélénkítés részletes javaslatait, a polgári frakció pedig tartózkodott, de 9 igennel átment a javaslat.

A helyi díjak és tarifák ügyében elfogadta a testület azt a polgármesteri javaslatot, hogy avendéglátó egységek alapterületük 30 százalékáig ingyen használhassanak közterületet, ha arra teraszt építenek.

Arról is döntöttek, hogy a vízdíj 11 százalékkal emelkedik januártól.
Erre azért van szükség, mert a közműcégnek 2012-től 120 milliós szennyvízbírságot kell fizetni amiatt, hogy nem épült korszerű tisztítómű Szentesen. Jövőre átlagosan 6,6 százalékkal emelkednek a helyi tömegközlekedés tarifái: a buszon vásárolt jegy 170 forint lesz. A
szemétdíj és a kéményseprői díj 3,5 százalékkal emelkedik januártól.

Olvasóink írták

  • 20. becsei.sandor 2010. november 30. 14:39
    „Mórickának,de mórickánénak is mindenről az jut az eszébe. Nyilván nyomorrúságos a szekxuális élete.
    Szövegértési nehézségek kiküszöbölésére lessz még tennivalója Hoffman Rózsának ésDr. Nikolának is.
    Itt helyben Szentesen,bár elég Ridegek a megoldások,de van segítség.
    A cikk címe egyébként"Engedmény a teraszépítőknek Szentesen." Ebből lehet persze tökéletlen,és lo-
    gikátlan bakugrássokkal akár Apró Antalra,akár Szent Antalra ugrani,inkább kellene valamely,ha még
    oly Rideg is,de más megoldást keresni.”
  • 19. becsei.sandor 2010. november 30. 14:23
    „Kedves studyfy jár önnek egy üveg pezsgő,vagy ötésfeles. ( Öt korsó sör és egy feles. Sió László. )”
  • 18. bénaimre 2010. november 30. 07:46
    „Sajnos számomra gyurcsányi ugyanúgy marad az aki volt,egy olyan ember, aki tönkretette népét,és mint Apró Antal hű csatlósa elbánt a magyar emberekkel. Tegnap érdemes volt hallgatni a vitát a parlamentbe a miniszterelnök úrral,csak úgy fröcsögött a volt kormányfő,de mi van a balatonöszödi nyaralóval,aminek egy szeletét kisajátította magának,benne van nyakig a sukorói bizniszbe is,még talán a máv-cargót is érinti kis kacsója. Lehet ennek a példanélküli politikai elitnek vannak még követői. Szégyen az a sok megszavazott hazugsághalmaz,de Ön szerintem egyetért ezekkel a törekvésekkel. Mégegyszer elmondom segíteni kellene az embereken akkor talán lenne megbocsájtás,és nem tovább uszítani embert az emberre,de ez példaértékű lenne itt Szentesen is. Lehet hogy Ön debilnek tart, de én csak azt kívánom Önnek ,hogy csókolgassa gyurcsányi lábnyomait és legyen büszke fő vezérére, mikor lenézte a szentesi embereket ,és még le is degradálta. HAllgassa a helyi médiát,hátha még itt is feltűnik a gyurcsányi éra.”
  • 17. studyfy 2010. november 29. 23:25
    „Becsei úr, segítek: a távhőszolgáltatás ára nem emelkedik.”
  • 16. becsei.sandor 2010. november 29. 16:24
    „Viszonylag könnyen felsorolom azokat a szolgáltatásokat,amelyek ára csökken. ( A kötelező gépjármű
    felelőség biztosításom.) Olyan terméket,szolgáltatást,aminek az ára nem emelkedik ,nem ismerek.
    ( Hacsak a munkabér,a munkaerő ára nem kuncog zsebünkben. De bizony kuncog az a kis huncut.)”
  • 15. niemand 2010. november 29. 16:02
    „Sajnálatos dolog az áremelés, becsületesen fizetőkbe megint rúgtak egyet.”
  • 14. becsei.sandor 2010. november 28. 22:08
    „Nagyságos asszonyom ,bár minden elismerésem a Szűcs Lajos vezette kisegítő iskolának azért a
    Herokus küzdelemért,amit a halmozottan hátrányos helyzetű tanulói,mint ön is, érdekében elkövetett,
    lehet ön bármennyire Dan kóros,vagy csak egyszerűen debil,akkor is próbálja meg a Gyurcsány nevet
    nagy betűvel írni. Látom borzalmas nehézséget okoz önnek Európai módon viselkedni,mégis arra kérem,
    bármilyen nehéz is,próbáljon törekedni rá. Ha lehet ne hozzon szégyent az európai fehér bemberekre.
    Szives törekvését előre is köszönöm,tisztelője mint fent.”
  • 13. bénaimre 2010. november 28. 21:34
    „Van azért itt is mit a tejbe aprítani,megszavaztak sok mindent, a polgármester irányításával és a negativ dolgokat lehet levetíteni felelősség nélkül, lásd a fő padavant gyurcsányt volt mit tőle tanulni a hű alatvalóknak,tudom pártfegyelem de ez van itt is. Nem mindegy Pini ügy,Petőfi,egyremegy,itt felelősséget senki nem vállal csak hiteget. Itt a sok multi és a kinai bolthálózat,mindenkit tönkretesznek,ki engedte be őket,én bisztos nem. Mikor vettek 1 rúd pikszalámit emberek igazi magyar termék csak nincs aki megvegye,van termálvizünk nem használjuk ki ,de miért nem. Gondolom látják a testület adottságait illetve összetételét,itt minden úgy lesz ahogy a polgármester akarja,teljesen körülvette magát saját embereivel ennyi pénzért nem is csodálom... Jönnek majd az egyre szebb és jobb döntések,remélem nem lesznek olyan kaliberüek mint a Pini ügy ,mert rámegy a gatyánk is. Azért kíváncsi lennék a frakciók önálló véleményére is a különféle döntéshozatalok előtt. Nem a szomszéd várakkal kellene foglalkozni,hanem a saját portánkon kellene söprögetni. Ráférne némi porolás a petőfi ügyére is mert jön a tél és az épületet megeszi a fene,lassan jobbanjárnánk ha lebontanák,mert ebből úgyse lesz semmi,csak porhintés. Emberek munkahely kellene,mert már nem lehet igy tovább élni,a munkahelyteremtő programokat kellene ostromolni,és segíteni a bajbajutottakon amit megszavaztak az emúlt 8 évben és tönkretettek bennünket. Az a baj hogy a felelősök fel se vállalják a tetteiket,csak mutogatnak.”
  • 12. 56214712 2010. november 28. 18:43
    „jtozso
    A polgármester felelős az önkormányzat gazdálkodásáért. Polgármesterünk szerint kb. 10 milliós kára lesz a VÁROSNAK Pini-ügyben. A VÁROS felelős a bekövetkezett kárért? Az elveszett adóforintjainkat, az adófizetőknek okozott kárt ki fizeti vissza?
    Nem látom polgármesterünk és az ügyet megszavazó képviselő urak felelős hozzáállását. Feltételezem, hogy a fizetésüket azért felveszik.”
  • 11. jtozso 2010. november 28. 08:04
    „vv56214712 2010.11.27. 20:37 írta
    jtozso
    A "testület", "bizottság" névtelen és személytelen, nincs felelősségük. A fejüket a homokba dugják mint a strucc.
    A polgármester úrnak kellene fellépni a károkozó, felelőtlenül szavazgató képviselőkkel szemben, ehelyett azzal védekezik, hogy a testület megszavazta. A várost és lakóit ért milliós károkat ezzel el is intézték.
    Komolyan mondom,hogy te vagy nagyon buta vagy,vagy annak teteted magad,vagy nem látod a fától(FIDESZ)az erdőt.
    Ki hallott még olyat,hogy a polgármester irányítsa a felelőtlenül szavazgató képviselőket?
    A képviselők azért lennének ott,hogy saját véleményüket tegyék hozzá a témához(ne a pátjukét)és úgy szavazzanak,hogy a város profitáljon belőle.”
  • 10. becsei.sandor 2010. november 28. 06:45
    „Mondjuk úgy,hogy a szoszéd zöldje mindíg kertebb. "Mert van abban valami tragikomikus,ahogyan
    például Lázár frakcióvezető,aki nem olyan régen Rapcsák polgármester aktatáska-hordozója volt
    Hódmezővásárhelyen,foghegyről,zsebrevágott kézzel teremti le a volt államfőt az elmúlt húsz év
    miatt :a csicska a nemzetközi hírű,Széchenyu-díjas alkotmányjogászt,akit mi ugyan nem kedvel-
    tünk különösebben,de akkor is." ( Megyesi G. Itt vannak az oroszok 2010.nov.27.Népszabadság
    online.)
    Talán ez a látvány is szebbé teszi a szomszéd rétjét.”
  • 9. timot 2010. november 27. 23:23
    „Szirbik szerint a szomszéd helyzete sem rózsásabb, pedig a szomszéd kertje elvileg mindig zöldebb. Az elfelejtette hozzátenni, hogy a fideszes önkormányzatok adóssága legtöbb, mert 8 éven át minden igyekezetükkel gondoskodtak róluk. Gyenesei Pityu tette a dolgát.
    Szanyi elvtárs szerint is a felelőtlen gazdálkodás miatt adósodott el Budapest V. kerülete.”
  • 8. 56214712 2010. november 27. 20:37
    „jtozso
    A "testület", "bizottság" névtelen és személytelen, nincs felelősségük. A fejüket a homokba dugják mint a strucc.
    A polgármester úrnak kellene fellépni a károkozó, felelőtlenül szavazgató képviselőkkel szemben, ehelyett azzal védekezik, hogy a testület megszavazta. A várost és lakóit ért milliós károkat ezzel el is intézték.”
  • 7. jtozso 2010. november 27. 19:37
    „56214712 írta.
    A tartózkodás is egy vélemény. Például nem akar a képviselő részt venni egy olyan szavazásban, ahol nincs döntési kényszer, vagy nincs a téma kellően körüljárva és bizonytalan, vagy csak nem akar részt venni egy komédiában, vagy a szavazata kisebbségben nem befolyásolja a végeredményt, stb.
    Ez a komédia amit ide leírtál,meg ahogy a képviselők szavaznak,nehogy ne legyen már a téma körüljárva,akkor miért ül ott?miért nem olvassa el és értelmezi az anyagot?
    Amennyiben a testületi ülések döntéshozatalai komédiák,akkor tessék onnan felállni és tevékeny embernek átadni a helyet.
    A komédia az amit Farkas Úr csinált-csinál Szentesen és a Parlamentben(semmit),meg a mit a kormány elkezdett csinálni,semmilyen diktatúrának nem vagyok hajlandó alávetni magam még a orbán királyénak sem!”
  • 6. 56214712 2010. november 27. 17:26
    „jtozso
    A tartózkodás is egy vélemény. Például nem akar a képviselő részt venni egy olyan szavazásban, ahol nincs döntési kényszer, vagy nincs a téma kellően körüljárva és bizonytalan, vagy csak nem akar részt venni egy komédiában, vagy a szavazata kisebbségben nem befolyásolja a végeredményt, stb.

    A felelősséget senki nem vállalja ebben a rendszerben, lásd Pini-ügy.
    Polgármesterünk szerint a testület a felelős a milliókért. Ez az igazi strucc politika!
    Ha így van, akkor ideje lenne elővenni azokat a képviselő urakat, akik megszavazták. A keletkezett kárt velük kellene megtéríteni, ahogyan a munkavállalóval is kifizettetik a munkahelyén okozott károkat.”
  • 5. jtozso 2010. november 27. 15:08
    „56214712!!!!!!!!!
    Nem az együtt szavazásról beszélek,hanem a felelősség nem vállalásáról.
    Minden induló és megválasztott képviselőnek tudatában kellett lenni,hogy nem egyedül fog dönteni Szentes irányításáról,stb.
    Az az ember aki nem vállalja a véleményét,nálam az strucc politikát folytat,mert nem akarja,hogy később a választói megkérdezzék,hogy miért szavazott úgy-ahogy.
    A kormányzásokról meg ne beszéljünk,mert egyrészt itt most nem arról van szó,másrészt meg a jelenlegiről is lehetne már írni egy regényt.”
  • 4. becsei.sandor 2010. november 27. 12:53
    „Szerintem nem a tájékozatlansága a meglepő Szabó képviselőnek,hiszen kezdőként nagyon is jól futott.
    A meglepő az,hogy pártjának nagy entelektüeljeihez,Zagyvához,Pörzséhez,Szegedi Csanádhoz viszo-
    nyítva,itt egy fehér Európai ember szólalt meg,az előbbi urakról(?) ugyanezt nem lehet elmondani.”
  • 3. 56214712 2010. november 27. 12:08
    „Nem szívesen szavaznék együtt a pártállamból visszamaradt kontraszelekcióval, akik még a Magyar Államkincstárral is késedelmi kamatot fizettetnének. Az MSZP-SZDSZ koalíció megfeledkezett arról, hogy milyen "felelős" kormányzást folytatott az elmúlt 8 évben és hány milliárdos államadósságot hagytak maguk után.
    Szabó Zoltán valóban meglepetés volt. A kérdéseiből jól érzékelhető, hogy képviselőként tájékozatlan és halvány lila gőze nincs dolgokhoz.”
  • 2. jtozso 2010. november 27. 10:39
    „Számomra felháborító.hogy a kormánypárti képviselők nem vállalnak semmit a szavazások alkalmával.Minden esetben mikor dönteni kell(kivéve az egyértelmű döntéseket)TARTÓZKODNAK!
    Strucc politika,nem mondanak se igen,se nemet,hanem a homokba dugják a fejüket,hogy ne keljen felelniök semmiért.AKKOR MIÉRT AKARTAK KÉPVISELŐK LENNI?
    Halmai Úrnak meg azt üzenem,hogy ha nem tudja hogyan kell a kerékpárútról balra kanyarodni a közútra,akkor adja vissza jogosítványát és ne üljön autóba mint vezető!”
  • 1. becsei.sandor 2010. november 26. 20:29
    „Érdekes volt látni,milyen iszonyatosan szenved Antal Balázs Tibor az ellenzéki szerepben. Próbálko-
    zott kevés,kudarcos kampány utóvéd harcal,a Középső dűlő,kétpofára való ócsárlásával.Kudarc.
    Molnárné Tóth Gyöngyi küzdött a fatengelyes hangosítási technikával. Győzött. Európai módon
    sugalmazni készült,amit B-közép szurkolói készségekkel rendelkező párttársai röviden így fogal-
    maznak meg:Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc. Hejj ! Mérsékelt siker.-Sipos képviselő busz járatot
    kért a Nagyhegyieknek. Jogos. Alig árnyékolja,hogy a Nagyhegyszéli út szélesítésének tervezésekor
    is ott ült a képviselő testületben,nem kérte egy buszmegálló öböl betervezését. Akkor még többet
    törődött,illegális kocsmaként is üzemelő,élelmiszer vegyesboltjával. Kár.
    Az igazi meglepetés Szabó Zoltán Ferenc ténykedése. Aki nem tudja ki ő,és mely pártot képviseli,
    az meglepetten kiált fel, végre egy felkészült fiatal szocialista ! Pedig nem.
    Horváth képviselő,a Pálmások képviseletében,kitűnő rétor,ha csak beszél és nem mond semmit az is
    alig észrevehető.
    Futottak még:Halmai képviselő,részéről valóban a részvétel a fontos,nem szólni jó lenne.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőkép a szentesi kórházban

Szentes - A térség polgármesterei is azt szeretnék, hogy az egészségügyben zajló struktúraváltás… Tovább olvasom