Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Eperjesen dörögnek a szavak

Véleményével rendszeresen kisebbségben marad a testületi üléseken Kiss Csaba, Eperjes polgármestere. A nyolctagú grémiumban ketten szavaznak mellette. Kollár János képviselő – korábbi polgármester – szerint Kiss előterjesztéseivel van baj. A polgármester szimpatizánsai aláírásgyűjtésbe kezdtek, lemondásra szólítják fel a régi képviselőket. A vitás kérdések közül a legkeményebb: ki vadászhat a falu környéki területeken?
Nyolc jelölt közül dr. Kiss Csaba háziorvos kapott a legtöbb szavazatot ősszel Eperjesen. Az akkor csekély különbséggel megszerzett elsőség a polgármesterséget jelentette számára. A nyolctagú grémiumban viszont néhány vitatott kérdésben csak ketten szavaztak mellette az utóbbi időben. A polgármester azt mondta, a vita a vadászat ügyében csúcsosodott ki. Ő azt szeretné, ha az egykori Kinizsi társaság tagjai is vadászhatnának a falu környéki területeken, nem csak a volt polgármester nevével fémjelzett eperjesi gazdálkodók. Baranyi Sándorral, a Kinizsi vadászmesterével együtt úgy vélik, hogy a falu környéki földeken meg tudnának osztozni, a hétezer hektáron két társaság szépen megférne egymás mellett. Kiss hozzáfűzte: édesapja vadász volt, maga is szívesen hódolna ennek a szenvedélynek. Miután ez a téma nem akart a testület előtt nyugvópontra jutni, azt javasolta, ne döntsenek a kérdésben.

Titkosan gyűjtenek

Kabai Illésné otthonában szerettük volna látni a kitöltött aláírásgyűjtő íveket, az asszony azonban nem mutatott meg egyet sem. Azt állította, hogy körülbelül kétszázan már aláírták, de nála nincs egy sem, leadta valakinek. Mikor arról kérdeztük, hogy kinek, úgy válaszolt: akinek kellett. Miskolcziné Elvira, szintén gyűjtő, ugyanezt a választ adta ugyanerre a kérdésre a kerti kapuból. Dr. Kissné Széll Márta, a polgármester felesége bízik benne, hogy az aláírásgyűjtésnek lesz foganatja, és a régi képviselők legalább elgondolkodnak rajta. Szerinte elfogadhatatlan, hogy testületi ülések előtt azt kérdezik a férjétől, vannak-e tervei a következő négy évre.

Ez azért is érzékeny pont, mert az előző faluvezető, Kollár János polgármesterségének utolsó hónapjaiban sikerült visszaszerezni a községnek a kincstártól azt a 414 hektárt a közeli Királyságpusztán, melyet már korábban helyi védettségű természetvédelmi területté nyilvánítottak. A ma képviselő Kollár nem ért egyet azzal, hogy megosszák a vadászterületet. A régi eperjesi gazdálkodók vállalták, hogy hozzájárulnak a földutak karbantartásához és a mezőőri szolgálathoz a falu környéki összes földeken. Az aláírásgyűjtésről azt mondta, jó a viszonya Kiss Csabával, szívesen együttműködik a polgármesterrel, de ez néha nehéz feladat: az előterjesztések olykor előkészítetlenül kerülnek a testület elé. Reagált a leányát, Mariannt ért bírálatra is. A faluban sokan kérdezik, miért nem fizet bérleti díjat az ifjú művelődésszervező a kultúrházban vállalkozásként üzemeltett büfé után.

Kollár lapunknak elmondta, Mariann korábban bement a hivatalba azzal, hogy kész bérleti díjat fizetni, azonban az ülésen az új polgármester úgy vetette fel a kérdést, mennyit is fizessen? Erről így nem lehet szavazni – jelentette ki Kollár, s emlékeztetett arra: a művelődési házban egyetlen egyesület vagy gazdasági társaság sem fizet egyetlen fillért sem a teremhasználatért. A falu megosztott az új polgármester és a régi képviselők viszonyát illetően. A hivatalhoz közeli italkimérésben Viczián Zsuzsa csapos viszont biztosan középen áll a véleményével. Szerinte a régi képviselőknek sokat köszönhet Eperjes, az új, fiatal polgármesternek pedig kellene időt adni, hogy beletanuljon a faluvezetésbe.


Állt a bál

Március elején jótékonysági bált rendezett az új polgármester felesége a művelődési házban. Állítása szerint ide egyetlen képviselő sem ment el. Az asszony nem vette ezt jó néven, mondván, hogy az eperjesi gyermekek megsegítésére szervezte az estet. Kabai Illés a bálon zenekarával lépett fel, lapunknak pedig azt mondta a volt válogatott kerettag fogathajtó: felháborítónak tartja, hogy a régi képviselők szimpatizánsai közül valaki vele kapcsolatban ott kritikát fogalmazott meg, holott az illető azt se tudja, ki az a Gershwin. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amatőr marad, vagy profi lesz a szentesi civil TV?

Míg a megye városaiban mindenütt tízmilliókkal támogatják az önkormányzatok a helyi televíziókat, a… Tovább olvasom