Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Érdemjelet kapott a szentesi rendőr

Szentes – Az egyik legmagasabb elismerést kapta Besze Tibor bűnügyi technikus. Rablókat, betörőket, eltűnt embereket talált már meg "munkatársával", Gedeonnal.
Szent György Érdemjelet kapott az október 23-i ünnep alkalmából a Szentesi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa, Besze Tibor. Nem rendőrnek készült, a katonaság után azonban a zöld egyenruhát kékre váltotta. Ennek már több mint negyed százada – mesélte.

Besze Tibor és Gedeon. Két éve dolgoznak együtt. Fotó: Králik Emese
Besze Tibor és Gedeon. Két éve dolgoznak együtt. Fotó: Králik Emese

Mindent Szentesről
A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!
– Bűnügyi technikusként és kutyavezetőként teljesítek szolgálatot, de oktatok is ebiskolában. Gyermekkoromban is volt már kutyám, talán ezért választottam a rendőri munkának azt az ágát, ahol négylábúakkal dolgozhatok. A mostani „kollégát", Gedeont két éve kaptam. Remekül össze tudunk dolgozni – jelentette ki. Egy augusztus végi szentesi rablás, vagy a közelmúltban Szegeden történt dohányboltbetörések elkövetőjének kézre kerítésében is Gedeon orra volt a megoldás kulcsa – mondta Besze Tibor. Együtt hat eltűnt embert találtak meg, minden esetben sértetlenül sikerült őket haza vinni az otthonukba. A munkájának talán ez a legfelemelőbb része, amikor időben felkutatják az illetőt, és ő ismét találkozhat a hozzátartozóival, árulta el. A kutyával sokat kell gyakorolni, de – közölte a meglepő szakmai titkot – nem árt jártasnak lenni a gyermekpszichológiában. Az eb és a gyermek nevelése sokban hasonlít: következetesség, szeretet kell mindkettőhöz. És az sem hátrány, ha van a gazdánál „tudományosan összedarabolt virsli" – fűzte hozzá derűsen.

A kapitányság vezetője, Balogh Szabó Imre alezredes hozzátette: nagy öröm, hogy ilyen magas elismerést kapott a kollégája. Ezt az érdemjelet a kapitányság kötelékéből utoljára közel egy évtizede a Szegváron szolgálatot teljesítő Zsombó Zoltán kapta meg.

Olvasóink írták

  • 6. daffy 2013. november 02. 20:54
    „Egy rendőr kutyák és gazdáik munkásságáról íródott könyv is érdekes történeteket ír meg.Föleg az a legmeghatóbb,amikor egy amerikai rendőr súlyos beteg lesz és a r.kutyája egy tapottat sem tesz,sem eszik,sem iszik.Aztán felgyógyúltan megy haza.A kutya örömében felborította,úgy nyakába ugrott.Egy napon a kutyus beteg lesz egy nap a gazdája ölében ránézett a gazdájára és egy fura pillantás és egy lélegzetvétel után örökre lehunyta a szemét.”
  • 5. Kovacs1978 2013. november 02. 12:07
    „Én is Gratulálok!!!
    Sajnos tényleg ritkán kapnak elismerést azok az emberek akik a tényleges munkát végzik. Pedig ha ők nem végeznék lelkiismeretesen a munkájukat akkor a bársonyszékesek nem verhetnék a mellkasukat.”
  • 4. queenmargareth1 2013. november 02. 11:47
    „:)Gratulálok!Jaj, de gyönyörű, értelmes a kutyus szeme is.Hát, igen, kaphatnának az "egyszerűbb" nemes emberek több dicséretet, elismerést!”
  • 3. pog 2013. november 02. 11:30
    „elég szégyen,hogy a kiválóan teljesítő egyen ruhásoknak csak elvétve jutalmazzák, azok akik a bársony székben ülnek bezzeg nyakra-főre jutalmazzák...”
  • 2. nanenáné 2013. november 02. 09:59
    „Tényleg jó ilyen dolgokról olvasni ! Gratulálok, és nagyon jó egészséget kívánok a munkájához.”
  • 1. grafika88 2013. november 02. 09:18
    „A világ legszebb és legokosabb kutyája ! Nekem is van 2 ilyen csodaszép ..családtag.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több száz szalmabála égett Fábiánsebestyén határában

Mintegy hétszáz szalmabála kapott lángra Fábiánsebestyén külterületén csütörtökön este. Tovább olvasom