Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Érvek és ellenérvek közlekedésügyben Szentesen

Szentes - A Vecseri-foki parkolónál nyári bejáratot nyithat a strand, és mobiltelefonos parkolásidíj-fizetésre is lesz lehetőség Szentesen. Érvek és ellenérvek hangzottak el a hétfői testületi ülésen a helyi közlekedéssel kapcsolatban.
Milyen előnye származik a városnak abból, ha a hajléktalansegítő központ feladatait az önkormányzat helyett a Vöröskereszt végzi? Ollai Istvánné úgy fogalmazott: jól át kellene gondolni a dolgot, Móra József határozottan ellenezte az ötletet. A testület döntése értelmében július 30-ától a karitatív szervezet veszi át a feladatokat.

Szóba került a város határában lévő Sáp-halom felszántása. Szabó Zoltán Ferenc képviselő kijelentette: a kunhalmok felbecsülhetetlen kulturális és régészeti értékkel bírnak, védelmükre az önkormányzat is fordítson gondot. A közbeszerzési szabályzat módosítása kapcsán Horváth István felhívta a figyelmet: a pályázatok kiírásakor a vállalkozókkal szemben támasztott követelmények időnként eleve kizárják a helyi kis cégeket. – A helyi vállalkozások ne kerüljenek hátrányos helyzetbe – mondta a képviselő.

A legnagyobb vitát a közlekedési hálózat és a parkolási rendszer helyzetét és fejlesztését tárgyaló napirendi pont váltotta ki. – Ne tiltsuk ki a ligetből az autókat, hiszen sok kisgyereket így visznek a szülők az uszodába – érvelt Rébeli Szabó Tamás bizottsági tag. – A Széchenyi liget védett, meg kell szüntetni az áldatlan állapotokat – válaszolta a műszaki osztály képviseletében Czirok Jánosné. – A ligetben működő étterem is lehetetlen helyzetbe kerülne, ha a vendégek nem parkolhatnának a közvetlen közelében – mondta Bujdosó Tamás.

Képviselői kérdésre válaszolva Karikó-Tóth Tibor alpolgármester elmondta: a Koszta-iskolába 62 gyermek jelezte felvételi szándékát, a Klauzálba 36, míg a Damjanichba, a Deákba és a Petőfibe 15–16 leendő elsőst írattak. – Az adatok tájékoztató jellegűek, egyeztetni fogunk az intézményvezetőkkel. A szülőknek két iskolát kellett megjelölniük, így lesznek, akiknek más intézményben biztosítunk helyet – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 7. jóízlés 2011. május 08. 11:33
    „A Sáphalom régészetileg védett terület ,egy "kicsit" értékesebb mint a helyileg védett liget,miért nem azzal foglalkoznak érdemben ?A domb az Alföld második /még meglévő/ "kurgánja,közelében van a tűzkövesi régészeti lelőhely Itt találták a /világhírű/ sarlós isten szobrot /5000 éves/.Kicsinyes érdekek miatt tönkretesznek értékes feltáratlan területeket, talán a törvények betartatásával kellene foglalkozni a T.testületnek.Parkolás! Talán csak nem az értelmetlen,sok pénzt elemésztő vecseri fok betemetését próbálják utólag legalizálni ?Kapott valaki és ki sikerdíjat a sikeres pályázatért ?Soha nem tudjuk meg ...”
  • 6. randika 2011. május 05. 14:41
    „azt énsem értem miért kell a sétálóutcára behajtania a fekete luxus autóknak,milyen árut szállítanak vele?leszakadna a lába ha begyalogolna a boltjáig,de sokkal menőbb a kocsi ablakát lehajtani és bekiabálni az eladó kislánynak hogy "minden oké?" "igen"
    és már hajt is tovább a sétálóutcán.Épp ma voltam ennek szemtanúja,majdnem elütötte a botladozó 14hónapos gyerekemet az a gyökér arab vagy mifene származású.....aki szentesi tudja kiről-miről beszélek.Mindenesetre megkérdeztem az anyja jól van-e......és még néz rám nagy bambán a birkája.A bicikliseket már nemis emlitem....”
  • 5. éljenszentes 2011. május 03. 18:29
    „Értesüléseim szerint a Damjanich-ba több elsős jelentkezett, mint a Deákba!
    Ez egyértelmű és nyílt kifejezése a szülők megelégedettségének és bizalmának.
    Remélem, a képviselők kétszer is meggondolják, melyik iskolát zárják be. NE a politikai hátszél és NE az egy főre jutó digitális táblák száma döntsön, hanem az egy gyerekre jutó figyelem, szeretet és szakszerűség.

    Megkérem az újságírót, hogy ne csak a képviselők által elmondottakból véletlenszerűen? mazsolázzon, hanem vegye a fáradságot és ossza meg az olvasókkal a tiszta tényeket.”
  • 4. niemand 2011. május 03. 13:22
    „Ez lenne a legnagyobb probléma a városban?
    Mit lehet még ártani a városnak a közlekedés területén?”
  • 3. Zander55 2011. május 03. 05:57
    „Mit akar a város? A sétáló utca forgalmi rendjét sem tudta megoldani. Már tönkre van téve a személygépkocsi forgalomtól, valamint az árú szállítóktól. A segédmotoros és a kerékpáros forgalomról nem is beszélve.”
  • 2. alemilemil 2011. május 03. 01:47
    „Érdekes, hogy Horváth István képviselő oldalbordája ott parkol az üzletével szemben, ahol a társasház lakóinak van hely fenntartva. Most ő kardoskodik a parkolórendszerrel kapcsolatban, pedig az asszonynak kellene csak parkolóbérletet vennie!”
  • 1. CsImre 2011. május 02. 23:13
    „Miután a Kossuth utcát évtizedekre sikerült elbaltázni, még lehet mit ártani Szentesnek? Amúgy egyértelmű, ha nem állhatnak be a ligetbe autóval, akkor leesik a lábuk a gyaloglástól, és amúgyis a sok rokkantnak és hatalmas szerszámosládákat, szekrényeket és befőtteket szállító étteremvendégnek parkolót kell fenntartani a parkban.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarrá lett a lengyel orvos

Szentes - Gyerekkori álmát valósította meg a lengyel Chomiak Waldemar, amikor érettségi után… Tovább olvasom