Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Esztergom-jelenség is lehet Szentesen

A szentesi közgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek van többsége, de a szocialista Szirbik Imre maradt a polgármester - szerinte a költségvetés lesz a vízválasztó.
A 15 tagú szentesi képviselő-testületből nyolcan a Fidesz–KDNP színeiben jutottak be, ők alkotják tehát a többséget, míg a polgármester a szocialista Szirbik Imre maradt, és képviselőként négy társa kapott mandátumot.

– Új helyzet állt elő, amelyben akár benne van egy elméleti Esztergom-jelenség is, azonban nem kell magyarázni, hogy az hová vezetne – mondta kérdésünkre. – Az alakuló ülést legkésőbb október 27-ig meg kell tartani, a testületi munkánál a vízválasztó a januári költségvetési tárgyalás lesz. Addig kiderül: ha közös a cél, azaz hogy a város ügyei előre menjenek, nyitott vagyok a kompromisszumokra. Ezt azonban a másik oldalról is akarni kell. Bízom abban, hogy a jövőt illetően nem optimista, hanem realista a meglátásom – vetítette előre.

Szirbik Imre: meg lehet találni a kompromisszumot

– Hatalmas erő és rengeteg pénz állt a Fidesz kampánya mögött, de ahogy mondani szokták: nem a startvonalnál, hanem a célban kell elsőnek lenni. A testület összetétele nem egyszerű. Mindenkivel le kell ülni és megbeszélni, komolyan gondolták-e, amit a kampányban ígértek, azaz, hogy nem pártért, hanem Szentesért akarnak dolgozni. Ha igen, meg lehet találni a kompromisszumot. Öt év múlva egy békés, nyugodt várost szeretnék látni.

Szirbik Imre újrázhat Szentesen
Szirbik Imre újrázhat Szentesen




Polgármester

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Szirbik Imre MSZP-DK-EGYÜTT-PM 47.89
Bozó Zoltán FIDESZ-KDNP 43.39
Szabó Zoltán Ferenc JOBBIK 8.72

01.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Dr. Chomiak Waldemar FIDESZ-KDNP 39.98
Kalamusz Endre Róbert MSZP-DK-EGYÜTT-PM 31.17
Füsti-Molnár István JOBBIK 14.66
Horváth István Pálmások 12.5
Gurdon Lajos LMP 1.68

02.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Kovács János FIDESZ-KDNP 42.88
Hornyik László Károly MSZP-DK-EGYÜTT-PM 32.16
Szabó Zoltán Ferenc JOBBIK 21.54
Lőrincz Mihály Róbert Pálmások 3.42

03.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Sipos Antal FIDESZ-KDNP
Kiss Csaba István MSZP-DK-EGYÜTT-PM
Biácsi Péter JOBBIK
Bajczár Sándor Pálmások
Szél Zoltán Független jelölt

04.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Dr. Demeter Attila MSZP-DK-EGYÜTT-PM 42.46
Sipos Kitti Lídia FIDESZ-KDNP 34.26
Horvát Zoltán László Pálmások 11.83
Túri András Csaba JOBBIK 10.31
Bistyei Krisztián LMP 1.15

05.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Dr. Rébeli-Szabó Tamás FIDESZ-KDNP 40.37
Dr. Stern Sándor MSZP-DK-EGYÜTT-PM 36.11
Horváth Zoltán JOBBIK 15.44
Dávid László József Pálmások 4.61
Kálmán János Független jelölt 3.46

06.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Szabó Andrea FIDESZ-KDNP 35.75
Móra József Antal MSZP-DK-EGYÜTT-PM 35.23
Molnár Norbert Lajos JOBBIK 10.93
Timárné Staberecz Terézia Pálmások 7.87
Dimákné Sebők Veronika Független jelölt 7.43
Bugyáné Számel Éva Mária Független jelölt 1.66
Takács Éva LMP 1.14

07.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Krausz Jánosné MSZP-DK-EGYÜTT-PM 35.26
Dévay István FIDESZ-KDNP 33.05
Bocskay Csaba JOBBIK 15.29
Dr. Verók Attila Független jelölt 10.96
Bugyi András Pálmások 5.44

08.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Antal Balázs Tibor FIDESZ-KDNP 42.44
Ollai Istvánné MSZP-DK-EGYÜTT-PM 21.39
Dömsödi Mihályné Pálmások 17.88
Molnár lászló Jobbik 10.94
Köröndi Máté Független 7.35


09.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Bujdosó Tamás Károly FIDESZ-KDNP 41.7
Pásztor Antal MSZP-DK-EGYÜTT-PM 37.16
Czuczi András JOBBIK 11.13
Szűcs György Pálmások 8.9
Köröndi Leona Mária Független jelölt 1.11

10.számú választókerület

Jelölt neve Jelőlő csoport %
Hevesi-Tulipán Edit FIDESZ-KDNP 44.37 %
Szűcs Lajos Fábián MSZP-DK-EGYÜTT-PM 33.89
Baranyi László JOBBIK 13.8
Borsos Zsigmond Pálmások 5.3
Faur János LMP 2.65


Listáról a közgyűlés tagjai

Képviselő Jelőlő csoport
Horváth István Pálmások
Kiss Csaba István MSZP-DK-EGYÜTT-PM
Móra József Antal MSZP-DK-EGYÜTT-PM
Szabó Zoltán Ferenc JOBBIK

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfáradt, hát lopott magának egy biciklit

A férfi egy tárolóban kezdte rángatni a kerékpár lakatját, ami eltört. A rendőrök 15 perc múlva elfogták. Tovább olvasom