Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Falubeli lett Árpádhalom szépe

Árpádhalom - Kiss Dóra, egy falubeli lány nyerte az első árpádhalmi szépségversenyt, amelyet a hétvégén rendeztek meg az alig 600 lelkes településen. A győztes elárulta, fürdőruhában is szívesen megmutatta volna magát a közönségnek.
Valóban megpezsdült Árpádhalom szombaton: az alig 600 lelkes falu történetében először rendeztek szépségversenyt. Az ötletgazda Szecskó Katalinnál nyolc hölgy jelentkezett a megmérettetésre, közülük hat szépséget válogatott be a döntőbe a – Szentiné Kovács Beáta alpolgármester asszonnyal megerősített – öttagú zsűri.

A versenyre nemcsak a faluból, hanem a környező településekről, sőt még Szegedről is neveztek indulók. A lányokat utcai és alkalmi ruhában is megcsodálhatta a közönség. A férfiak által legjobban várt fürdőruhás felvonulás ezúttal elmaradt – néhány nevező kérésére a szervezők törölték a programból ezt a versenyszámot. A végeredmény nem hozott különösebb meglepetést: Kiss Dóra végzett az első helyen, udvarhölgye pedig Bajczár Nikolett Dóra és Szecskó Stefánia Fanni lett, utóbbi a közönségdíjat is hazavihette.

Az árpádhalmi udvarhölgyek – Bajczár Nikolett Dóra (balról) és Szecskó Stefánia Fanni – a faluszépe, Kiss Dóra két oldalán. Fotó: DM/DV
Az árpádhalmi udvarhölgyek – Bajczár Nikolett Dóra (balról) és Szecskó Stefánia Fanni – a faluszépe, Kiss Dóra két oldalán. Fotó: DM/DV

– A szentesi strandszépe versenyen szereztem némi rutint, ezért nem is volt kérdés, hogy a faluszépe versenyen is megmérettetem magam. A mezőnyt látva bíztam benne, hogy az elsők között leszek – mondta lapunknak Árpádhalom szépe. Dóra elárulta, ősztől másodéves lesz a szegedi főiskola ifjúságsegítő szakán, az pedig nem okozott volna számára különösebb gondot, ha fürdőruhában is fel kell vonulni. Csak azt sajnálta a 21 éves árpádhalmi lány, hogy szentesi barátja, akivel négy éve vannak együtt, nem lehetett ott a koronázással záruló versenyen. A siker meghozta kedvét, ezért a gyopárosfürdői szépségversenyre is be fog nevezni.

Ami pedig az Árpadhalom szépe rendezvényt illeti, a főszervező, Szecskó Katalin megígérte, jövőre is lesz ilyen megmérettetés, ha sikerül olyan segítőkész támogatókat találni, mint ebben az évben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár bemutatta Farkast

Farkas Sándort indítja a szentesi polgármesteri székért a Fidesz - ezt Lázár János jelentette be hétfőn a Kurca-parti városban. Tovább olvasom