![]() |
| Egy keddi sajtóeseményen jelentették be: felépülhet a fedett uszoda a ligeti strandon. |
![]() |
| A fedett uszoda építése a közbeszerzési pályázat lezárása után, a tervek szerint tavasszal kezdődhet. |
A nagy összefogásban csak azt nem tudjuk, kik használhatják majd az uszodát. Csak sportolók vagy a nép is beteheti a lábát? Azt sem tudjuk, hogy mennyibe kerül a fenntartása. Megint az iskolák és óvodák kárára építünk valamit? A demokráciához hozzá tartozna a szavazók tájékoztatása, ne adj Isten megkérdezése . Ez soha nem történik meg sem ebben sem más városban. Mi csak fizethetünk, ez a mi jogunk.
inkább a petőfi szállót újítanák fel ennyi pénzből! lenne az embereknek munkahelye is
Biztosan igazatok van, én ezt innen Szentesről nem igazán tudom/akarom megítélni. Bár lehet, hogy legalább az ilyen típusú hírekben érdemes lenne megtalálni valami pozitív érzést is, nem csak a legnegatívabb szempontokat.
Én például nagyon örülök a beruházásnak. Végre sikerülni fog az, amiért már tényleg nagyon régóta, nagyon sokan és nagyon sokat tettek. Mi pedig itt élők vártuk a sikert, és szurkoltunk.
És büszke is vagyok. Arra, hogy e területen nagyot fog fejlődik városunk, arra pedig végképp, hogy "pártoktól független, példa nélküli összefogást tapasztalhattunk". Remélem ez a szemlélet és hozzáállás mások számára is követendő példává válik. Mert azt gondolom, hogy tanulható. Csak próbálkozni kell! Gratulálok tehát a szentesi közreműködőknek. Hajrá Szentes!
Gál Antal
Cifra nyomorúság
Oktatásra nem futja, de legalább lesz, aki úszhat! Mindig az ember az utolsó!
Botka elvtárs ébresztő!
zehn, talán utána kellene nézni:
http://szeged.hir24.hu/szeged/2012/01/22/elso-fedett-versenyuszodajara-var-szeged/
A szürke ember is tud majd úszni az új medencében, vagy kimarad, mint eddig?
Nekünk viszont van "Napfényfürdőnk", amibe a magas jegyárak miatt nem jutunk be. Viszont a helyi adónkkal fizethetjük a tetemes veszteségét. Botka úr beruházott vala ....
Botka az igérte befedi a Tiszát,pedig ha ő mondta
hirdetés
