Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Felfüggesztett járt az állatkínzásért

Állatkínzás miatt egyéves, felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte jogerősen a Csongrád Megyei Bíróság Ravasz Jánost. Ravasz a rendőrségen tagadta bűnösségét – a szegedi bírák elé viszont nem ment el. Rudi szamár Frei Henrik állatvédőnél marad – ugyanott, ahol társa, Jani él. Korábban ez a jószág is Ravaszé volt.
A megyei bíróság lényegében helyben hagyta a szentesi bíróság által hozott korábbi ítéletet, csekély különbséggel. Eszerint állatkínzás vétségében bűnösnek mondta ki Ravasz Jánost dr. Exterde Tibor tanácsa. A büntető kollégium vezetője elmondta lapunknak, hogy a tegnap megtartott nyilvános ülésen a vádlott szabályos idézésre nem jelent meg, ezért távollétében hoztak ítéletet. Ravasz Jánost két évre felfüggesztett egy év fogházbüntetésre ítélték. A tárgyalás napjának kitűzése előtt hívta fel telefonon a bíró Frei Henrik állatvédőt, aki elvállalta, hogy a továbbiakban is gondozza a szamarat. Így a tanács jogerős határozatában az első fokú döntéstől eltérően azt is kimondta, hogy az állatot az állatvédőnél helyezi el.

Szerettük volna megkérdezni Ravasz Jánost is, mit szól az ítélethez, de Kossuth utcai lakásán ezúttal nem találtuk. Korábban lapunknak a büntetőeljárással kapcsolatban azt mondta, hogy ő nem bűnös. Szüksége van egy jószágra a fuvarozáshoz, e nélkül nem tud pénzt szerezni. Szélesen gesztikulálva bizonygatta, hogy jól bánt a szamárral.

Az állatorvosi szakértői vélemény szerint viszont szomjaztatta, éheztette, verte és nem megfelelő módon tartotta. Mindezek miatt tett feljelentést ellene Frei Henrik állatvédő a szentesi rendőrségen, ahol Ravasz szintén tagadta bűnösségét.

Freinél most két szamár van, korábban mindkettő Ravaszé volt. Most a második jószág sorsáról döntött a bíróság: Rudi a Kurca-parti tanyán szépen gyógyul Jani nevű társa mellett. Jani is ismert jószág, hiszen három éve a tűzoltók szállították el a könyvtár elől, amikor alultápláltság miatt elájult. Ravasztól akkor az állatvédő megvásárolta Janit – és aztán Rudi is ide került, amikor megállapíttatott, hogy a gazdája rosszul bánik vele.

Frei úgy számol, ha a szamarak átlagéletkora 50-55 év, akkor talán lesz még elég ereje a gondozásukhoz, most az egyik állat nyolc, a másik tizenhat esztendős. Fogadkozik, hogy olyan embernek, aki rosszul bánik az állattal, egyiket sem adja. Szerinte Ravasz János nem vesz harmadik szamarat –, de ha megteszi, biztosan tud majd róla az egész város.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új víztározót terveznek Szentesen

Természetvédelmi- és üdülőterületté nyilvánítaná a szentesi önkormányzat a kunszentmártoni út menti… Tovább olvasom