Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Félkész lett Szentes

Többen kritizálták a felújított belvárost Szentesen. A sétálóutca rekonstrukciójával várhatóan augusztus elején végeznek a kivitelezők. Szirbik Imre polgármester azt mondta, folytatódik a városközpont felújítása.
A szentesi sétálóutca felújításával késnek a kivitelezők. A Nagy Ferenc utca rekonstrukciójával várhatóan augusztus elején végeznek. Fotó: Blahó Gabriella
A nyár eleje óta folyamatosan dolgoznak a város szívében az építők, átmeneti kellemetlenségeket okozva ezzel a gyalogosforgalomban. A munka eredményét látják a szentesiek, akik közül sokan örülnek az új díszburkolatnak a Szent Miklós téren és a Nagy Ferenc utcán. Az ortodox templom környékén a műemlékhez illő színnel borították a járdákat, ezt az árnyalatot kapta a sétálóutca és a Panoráma társasház környéke is. – Az volt a célunk, hogy megszűnjön a betonrengeteg a belvárosban – fogalmazott Juhász Márta. A szentesi főépítész tapasztalata szerint minden változást nehezen fogadnak a városlakók, akkor is, ha az kedvező számukra.

A szentesiek nehezen vették tudomásul, hogy a Panoráma társasház Kossuth tér felőli oldalán felére csökkent a járda szélessége. Az autósok szerint a járda és a parkoló között elhelyezett virágágyásokból csapadékos időben sár csoroghat az autók közé, hiszen lejt a terület. Baloghné Berezvai Csilla főkertész szerint a föld „be fog állni", tetejére forgácsot és fakérget tesznek, hogy megakadályozzák a gyomok elszaporodását. Most egynyári növényeket ültettek a tetszetős kép kialakításáért. A jövőben cserjék kerülnek a rövid járdák közé, melyek nagy hóban is jelzik a közlekedés irányát – mondta.

Szirbik: folytatódik a munka

A Nagy Ferenc utca 26., a Kossuth tér keleti oldala 12,5 millió forintból épült újjá. A befejezetlennek tűnő rekonstrukcióról Szirbik Imre polgármester azt mondta, hogy folytatódik a beruházás. A kimaradt részeket is lefedik, megszűnik a lámpa, átalakul a csomópont. A város első embere a Kossuth utca újjáépítéséhez legkevesebb 4-500 millió forintot szeretne szerezni Szentesnek.

Az építkezés kezdetekor rácsos szerkezetű burkolatot tettek a patika környékére, nők kopogtattak a városházán: magas sarkú cipőben nem tudnak arra járni. Emiatt cserélték le egybefüggő díszburkolatra. Az ortodox templom mellvédjének felújítása még hátravan, miközben a téren elkészült az egymást keresztező két gyalogjárda, éppen azon a nyomvonalon, amit a sétálók korábban a fűben kitapostak. A társasház északi oldalára eső sétálóutca felújítása az eredeti határidőhöz képest egy hónappal később, várhatóan augusztus elejére készül el. A kereskedők legtöbbjének üzletét már meg tudják közelíteni a vásárlók, áthaladni azonban még nem lehet a Nagy Ferenc utcán.

A Panoráma-tömb déli sarkán a város tervei szerint az építő kihagyott egy-egy foltot – a közlekedési lámpa mellé és a buszmegálló területére már nem jutott díszburkolat. Baloghné Berezvai Csilla lapunknak azt mondta, hogy a rendelkezésre álló pénzből most ennyire futotta. A főkertész abban bízik, hogy jövőre lesz pénz a Kossuth utca további szakaszainak lefedésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újratemették Szeder Ferencet

Szeder Ferenc leánya és az Amerikában élő unokája vett részt tegnap a szentesi református középső… Tovább olvasom