Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Folytatódik az idősotthon építése Szentesen

Június elején lesz a Fővárosi Bíróságon az a tárgyalás, amelytől azt várja a szentesi önkormányzat, hogy kimondják: jogszerűen folytatták le a közbeszerzési eljárást az idősek otthona építésére, és visszakapják a közbeszerzési döntőbizottság által kiszabott félmilliós bírságot is.
Június elején lesz a Fővárosi Bíróságon az a tárgyalás, amelytől azt várja a szentesi önkormányzat, hogy kimondják: jogszerűen folytatták le a közbeszerzési eljárást az idősek otthona építésére, és visszakapják a közbeszerzési döntőbizottság által kiszabott félmilliós bírságot is. Ezzel azért sújtotta a várost a grémium, mert a kivitelezésre szintén jelentkezett dunántúli cég beperelte a helyhatóságot. A pályázat nyertese azonban nem törődve a jogi procedúrával decemberben elkezdte a munkát, amellyel idén novemberben végeznek is.

Hallott a suttogó propagandáról az idősek otthona kivitelezésével kapcsolatban Demeter Attila, a szentesi közbeszerzési és a jogi bizottság elnöke. A közel egymilliárdos munkát a vásárhelyi Bodrogi Bau Kft. nyerte el, és tavaly decemberben hozzákezdett a beruházáshoz. A 150 személy befogadására alkalmas szociális intézmény alapkövét idén februárban tették le ünnepélyes keretek között, s a tervek szerint novemberben be is fejeződik a 4500 négyzetméter alapterületű létesítmény építése. Ennek kapcsán terjedt el a városban a hír, miszerint a kivitelező visszavett a tempóból, mert az önkormányzat nem fizet. A város részben állami támogatásból fedezi a beruházás költségeit, ám ennek az aktuális hányadát még nem tudta lehívni az önkormányzat a központi kasszából. Demeter azt is elmondta: a Magyar Államkincstár megkötötte a napokban a szerződést az önkormányzattal, így nincs akadálya, hogy fizessenek a Bodrogi Bau Kft.-nek. A kiviteli szerződés szerint tavaly az építkezés költségeinek 9 százalékát, az idén 47-et, 2008-ban pedig a fennmaradó 44 százalékot utalja a város a kft.-nek. A bizottsági elnök mindenesetre bízik abban, hogy 2007-ben megtörténik az idősek otthonának műszaki átadása, s a következő év első negyedében mér beköltözhetnek a lakók.

Megírtuk korábban: a közbeszerzési eljárás vesztese, a dunántúli Zalai Zrt. beperelte az önkormányzatot tartalmi és formai kifogások miatt. A fővárosi közbeszerzési döntőbizottság csak részben adott helyt a társaság észrevételeinek a számlázás, illetve fizetés ütemezésével kapcsolatban. Ezért 500 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a várost, amely befizette a büntetést, majd igaza bizonyítására pert indított a Fővárosi Bíróságon. A kivitelezési szerződés szerint az önkormányzat csak jövőre egyenlíti ki az építkezés teljes összegét, hiába készül el idén az idősek otthona. A város ugyanis részletekben kapja meg az állami támogatást.

A Fővárosi Bíróságon június 5-én kezdődik a per, amelyet a közbeszerzési döntőbizottság határozata ellen indított az önkormányzat. A kereseti kérelemben azt rögzítették: állapítsa meg a bíróság, hogy az önkormányzat nem sértette meg a közbeszerzési eljárást, s egyben mentesítse a bírság megfizetése alól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szirbik a Szilvernek adná a művelődési házat

A szilveresek határidőig nem adtak ajánlatot az önkormányzatnak a Móricz művelődési ház… Tovább olvasom