Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Fromanné elfogadta az eredményt

Nem fordul bírósághoz Fromanné Setényi Erzsébet miután a területi választási bizottság határozatban utasította el kifogását az árpádhalmi polgármester-választás ügyében. Az asszony a választásokon polgármesterjelöltként indult volt férjével, Froman Róberttel szemben – végül 13 szavazattal második lett.
Korábban kifogást nyújtott be a területi választási bizottsághoz Fromanné Setényi Erzsébet, mert szerinte a szavazatszámlálók nem jártak el elég körültekintően. A polgármesterekre adott voksokat megszámolták ugyan, de nem ellenőrizték. Fromanné észrevételét a bizottság elutasította.

Az asszony a választáson mindössze tizenhárom szavazattal maradt le volt férjével szemben: Froman Róbert 103 vokssal nyert. Setényi Erzsébet a faluban nem hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy a választás kapcsán egyéb szabálytalanságok is felmerültek. Például a szavazatokat nem a szavazóhelyiségben, hanem a polgármesteri dolgozószobában számolták. „Ez az állítás tényként nem kezelhető, így hallottam" – hangsúlyozta. Egy magánbeszélgetés megerősítette abban a hitében, hogy a számlálás valóban nem elég körültekintő módon történt, ezért nyújtotta be a kifogást.

Az elutasítás után azonban úgy döntött, mégsem megy tovább, nem fordul a bírósághoz. Lapunknak döntését azzal indokolta, vélhetően nem akadt volna a választás lebonyolításában résztvevők között olyan személy, aki a per során mellette tanúskodott volna. Fromanné a szavazás másnapján a polgármesteri hivatalban való munkavégzés alól felmentést kért a jegyzőtől. Most nyugdíjasként tölti napjait.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Apjánál marad Szentesen Diána

Továbbra is édesapja nevelheti Dezső Diánát – így döntött tegnap a szentesi bíróság. Az… Tovább olvasom