Délmagyar logó

2018. 04. 27. péntek - Zita 13°C | 21°C Még több cikk.

Fürdőügy: még mindig nem használhatják a medencéket a 14 éven aluliak

Szentes - Több közéleti fórumon és sajtótájékoztatón is elhangzott: a helyi illetékesek igyekeznek minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy a 14 éven aluliak ismét használhassák az Ady Endre utcai kupolák medencéit.
Amikor az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán Szentesre látogatott, személyesen tájékoztatták a nagy felháborodást kiváltó ÁNTSZ határozatról, a legutóbbi testületi ülésen pedig arról számoltak be, hogy már a szakállamtitkárságon is foglalkoznak a témával. Kíváncsiak voltunk, jutottak-e előrébb, ezért megkerestük a tárca sajtóosztályát.

Továbbra sem fürődhetnek a medencékben a gyerekek Szentesen.
Továbbra sem fürődhetnek a medencékben a gyerekek Szentesen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága ismeri a problémát – írta válaszában Lesti Laura sajtóreferens. Hozzátette, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentesi, Csongrádi Kistérségi Népegészségügyi Intézetét köti a jogszabályi előírás, mégpedig a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló rendelet, mely kimondja, hogy a 14 év alatti gyermekek a gyógymedencét csak orvosi rendelvényre vehetik igénybe, az igénybevétel céljától függetlenül. Jelenleg folynak az egyeztetések arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet megoldani a problémát.

Arra a kérdésünkre, hogy van-e lehetőség a jogszabály alóli felmentésre, azt felelte, hogy a fürdő által kötelezően készítendő üzemeltetési szabályzatban a medencék gyógyvizes medencékként szerepelnek. A jogszabály alóli egyedi felmentésre – a 14 éven aluliak gyógyvízben való tartózkodásával összefüggésben – a jogszabály nem ad lehetőséget. Lesti Laura levelében kitért arra is, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentesi, Csongrádi Kistérségi Népegészségügyi Intézete jogsegélyt kért az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivataltól a medencékben vízforgató berendezés üzemeltetésének felmentésével kapcsolatosan. Az OTH tájékoztatása alapján indokoltnak látják a medencék felmentésére érvényben lévő engedély felülvizsgálatát, ezért felszólították az üzemeltetőt, hogy indítsa el kérelemre az eljárást.

Olvasóink írták

  • 10. Hugika010 2013. január 19. 21:11
    „még mindig nm lehet itt a gyerekeknek fürdeni? és csak itt nem lehet vagy az ország összes gyógyfürdőjében???”
  • 9. anya5353 2013. január 05. 23:33
    „toxi-2
    "Én meg ismerek olyan 86 évest, aki hatvanvalahány éve napi 1-2 doboznyi filternélküli cigarettát sodor és szív el. És nincs semmi baja. Na most akkor tegyük kötelezővé a dohányzást, mert neki nem ártott?????"

    És láttad a tüdejéről készült felvételt is?
    Majd akkor nyilatkozz...várom...”
  • 8. anya5353 2013. január 05. 23:31
    „De nincs normális ivóvíz Szentesen meg a környéken.....Esetleg ezen is gondolkodjunk már el egy picit.......”
  • 7. toxi-2 2013. január 02. 19:14
    „Én meg ismerek olyan 86 évest, aki hatvanvalahány éve napi 1-2 doboznyi filternélküli cigarettát sodor és szív el. És nincs semmi baja. Na most akkor tegyük kötelezővé a dohányzást, mert neki nem ártott?????
    Esetleg gondoldkodjunk már egy picit.......”
  • 6. anya5353 2012. december 30. 22:40
    „Még egyszer leírom, mert kikívánkozik!:
    Itt tanultam 8 évesen úszni!
    Azután évekig ide jártam strandolni! Egész napra!
    Közlöm: semmi bajom nem volt akkor sem, és most sincs! 40 éves vagyok, tuti jelentkezne rajtam valami "káros mellékhatás" nem?
    Mindenkinek ajánlom Lenkei doktor könyveit vitaminok és gyógyszerek.gyógyszergyárak témában!
    Nem lenne meglepő, ha gyógyvíz témában is kiderülne, mégiscsak jobb a több!
    (Csak akkor így tovább élünk....)!”
  • 5. barátfüle 2012. december 30. 15:04
    „1, versio
    A fürdőző felnőttek a szabadban jobban érzik magukat még télen is. A sátor csak zajos és párás.
    2. versio
    A sátor működtetése sok pénzbe kerül. Sokkal többe, mint amit az óvodások fizettek érte, de legalább megtérült a költségek egy része.
    3. versio
    Gratulálok a legrosszabb megoldáshoz. A sátor áll, ami nem jó a felnőtteknek, de óvodások sem használják. Így a legdrágább és legkevésbé kedvelt.
    Ki ezért a felelős a kórházon belül?”
  • 4. toxi-2 2012. december 29. 18:02
    „gyógyvíz nem való fiatal szervezetnek, ebben mit nem lehet érteni? ez nem kád, abban kell lubickolni. mindt ahogy a szolárium is tiltott jobb helyen x év alatt.”
  • 3. azbest 2012. december 29. 01:52
    „A gyerekek egészsége érdekel valakit? Most akkor gyógyvíz vagy sem? Ha gyógyvíz, akkor van orvosi oka annak, hogy gyerekek nem lubickolhatnak benne?”
  • 2. Cillit_bang 2012. december 28. 21:00
    „A helyi illetékesek.......
    5. munka nap alatt el lehet(ne) intézni! De ez a sztori már veri a brazil szappanoperákat!! Szégyelljék magukat az "illetékesek"! Ez is bizonyitja kik üldögélnek a helyi hivatalokban jó pénzért!!”
  • 1. klj-54 2012. december 28. 18:30
    „Már megint egy olyan ügy ahol valaki megmutathatja, hogy márpedig úgy fúj a szél ahogy ő fütyül!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kiss Bálint kötélugrói a legjobbak

Öt korcsoport 120 versenyzőjének részvételével nemrégiben rendeztek országos kötélugró-bajnokságot Tatán. Tovább olvasom