Szeged - delmagyar.hu

Tekintélyt parancsoló termet és kiállás, több ezer ejtőernyős ugrás, a szolnoki felderítő zászlóalj nyugállományú ezredese, a kyokushin karatéban 7. danos mester (shihan), egyik látványos specialitásaként az 1980-as években jégrudakat tört puszta kézzel – mindez elmondható Furkó Kálmánról. Az élő legenda az idén 40 éves magyar karate egyik alapítójaként az elmúlt hétvégén Szentesen járt az U20-as világkupán.



– Középiskolában harmadikos vagy negyedikes lehettem, amikor a kollégiumi szobában egy könyv kézről-kézre járt – emlékezett vissza Furkó Kálmán. – Az amerikai különleges erőkről szólt, s arról, hogy ’56-ban egy magyar család tagjaként egy fiatal gyerek kiment Amerikába, majd amikor katonaérett lett, bekerült ebbe az elit alakulatba. Ezt az életutat írta le a könyv, ami nekem is nagyon megtetszett. Aztán sokáig nem foglalkoztam a dologgal, mert kalapácsvetőnek készültem. Majd, amikor elsőre nem vettek fel a Testnevelési Főiskolára, Egerben lettem előfelvételis katona, ahol komoly kiképzést kaptunk. Honvédségi ösztöndíjasként szereltem le. A TF-en közben már lehetett birkózni, dzsúdózni. Ott találkoztam Polyák Józseffel, aki külföldről hazakerülve, az 1950-es években már ejtőernyőzött. Ő mutatott karate technikákat, ami még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Képeztem magam, majd eljött 1972 ősze, amikor Svédországból hazalátogatott Mészáros Attila, 2. danos kyokushin karate mester, ő ismertetett meg bennünket ezzel az idehaza akkor még alig ismert harcművészettel. Az ő útmutatása alapján indult be a magyar karate.

– Hogyan kapcsolódott mindez a katonai munkájához?

– Érdekelt, hogy milyen közelharc-kiképzést tartottak a Magyar Néphadseregben, illetve a háború előtti honvédségnél. Amit lehetett, elolvastam a Hadtörténeti Intézet levéltárában. Az akkori BM-kiképzési könyvekből, önvédelmi segédletekből viszont hiányzott a karate, amit akkor már kezdtem tanulgatni, s úgy gondoltam, ha ezeket beillesztem oda, ahol szükséges, azzal is több lesz. Amikor a főiskola után csapathoz kerültem, már motoszkált bennem, hogy szerintem hogyan is nézne ki egy honvédelmi közelharc. Ebben nagyon sokat segített az új ismeret, a karate, melynek edzésmódszereit is tudtam alkalmazni a katonai kiképzésben.

– Került „rázós" helyzetbe?

– Akkor még nem voltak külszolgálatok, egészen más volt a Magyar Néphadsereg státusa, úgyhogy igazából élesben nem kellett alkalmazni a kiképzési feladatokat.

– Úgy hallottam, legendásan kemény mester és kiképző volt, de nemcsak követelt, hanem az élen járt az edzésben és a katonai gyakorlatokban. Még ma is aktív?

– Ugye, most már elmúltam 65 éves, nem úgy edzek, mint fiatalabb koromban, de a napi mozgás azért megvan, s mivel ma már 4-5 évesek is jönnek hozzám Szolnokon edzésre, ez teljesen más szemléletet kíván. Folyamatosan változik az én szemléletem is, hiszen tanulok az internetről, járom a világot, de az nem változott, hogy amit magamon kipróbálok, az mindig a tanítványaimon „csattan".

– Magyar szamurájnak is nevezik. Lehet ennek szellemében élni manapság?
­
- A 60. születésnapomra készült egy életrajzi film, a Magyar szamuráj címmel. Van is benne valami, mert az ember legyen becsületes, alázatos, következetes, ami a szamurájoknak is jellemzője.

– Tagja a Megszállottak klubjának. Milyen teljesítményeket csodál?
­
- Egy hegymászó, sajnos, most nem jutott fel a Himalájára, életét vesztette, de azt is hatalmas teljesítménynek tartom, hogy neki mertek vágni a társaival. Vagy egy sivatagi maratonnak, és így tovább. Sok ismerősöm művel extrém dolgokat. Amit én megcsináltam a karatéban, nem különb ezeknél, de ahhoz is kellett megszállottság, hogy céltudatosan végigcsináljam, illetve remélem, még nincs vége.

– A Magyar Kyokushin Karate Szövetség vezetőjeként gyakorta jön Szentesre. Mi a véleménye az itt folyó munkáról?

– Brezovai Sándor nálam tanulta a kyokushin karatét, hazajött, s volt mersze belevágni. Nagyon örülök, hogy Szirbik Imre polgármester és az önkormányzat is elismerte a munkáját, s tényleg példamutató, hogy egy város így segíti a sportot.