Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Gáspár Tibor egyszer megy végig a vakvágányon

Állami pénzből tíz film készült az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára, köztük a Sínjárók. A szentesi születésű Gáspár Tibor főszereplésével és két asszony szerelmével megalkotott történet rendkívül érzelmes. A film forgatókönyvírója és rendezője a forgatás közben halt meg. A Sínjárókat szombaton délután fél négykor vetítik az Őze Lajos Filmszínházban. Az érdeklődők ingyen nézhetik meg a filmet.
A filmet Puszt Tibor fejezte be: a forgatás közben, hetvenkét éves korában hunyt el Jeli Ferenc képzőművész, filmrendező. A filmkészítés kezdetén ketten keresték fel a nyíregyházi színházat, ahol Gáspár Tibor alakításaira voltak kíváncsiak. Egészen pontosan azt szerették volna megtudni, hogy van-e humora – elképzelésük szerint ugyanis a Sínjárókat intelligens és érzelmes humorral, finom iróniával tervezték átszőni. Tibor az Eastwicki boszorkányok főszerepét játszotta akkoriban, a rendezők tudták: ő a telitalálat. A Sínjárókban festőművészt alakít, szakmai és magánéletének fordulatai követhetjük – ezek táplálkoznak az elhunyt filmrendező fiatalkori élményeiből. A főhős egy házban lakik a feleségével, de már külön. A színen megjelenik egy fiatal újságírónő, szövevényes érzelmi bonyodalmak kezdődnek. A történet központi témája a férfisors, csupa nagybetűvel.

Kubik Anna és Party Nóra alakítását is nagyban dicsérik a kritikusok. A film kapcsán Anna színészi pályájának talán egyik legnagyobb fejezetéről beszélnek a fővárosiak, míg Nóra bontakozó tehetségéről áradoznak. Gáspár Tibor szavai szerint két csillaggal játszott együtt. A festő műterem központi helyszínnek számít a filmben, mellette visz egy vakvágány. A főhős soha nem tud rajta végigmenni, csak egyetlenegyszer. E mozzanatnak katartikus jelentősége van a műben, amelyhez a zenét Cseh Tamás és Bereményi Géza írta.


Közönségtalálkozó

Március 3-án délután fél négykor vetítik az Őze Lajos Filmszínházban a Sínjárókat, amelyben az elhunyt nagy színész gyermeke, Őze Áron is szerepet kapott. Gáspár Tibor személyesen is itt lesz a bemutatón, a filmvetítés után pedig a rendezővel együtt közönségtalálkozót tart a moziban. A filmet ingyen nézhetik meg az érdeklődők a moziban. Gáspár Tibor pergő filmkockákon lesz jelen szülővárosában, ahol eddig színészként még csak egyszer szerepelt: megkérték, hogy mondjon el egy verset. A fiatalabb fivér bátyjáról, Gáspár Sándorról azt mondta, nagyszerű pályát futott be, húsz év elteltével azonban őt is felfedezte a filmes szakma. Négy éve a filmszemlén a legjobb férfialakításért járó díjat vehette át Gáspár Tibor. Szavai szerint mindent Szentesen szívott magába, ma is abból él, abból dolgozik, amit ez a város, ez a gimnázium nyújtott neki: Szentes a batyu a hátán.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Délépítő perel Szentesen a volt megyeháza miatt

A Délépítő Zrt. több mint százmillió forintot követel a szentesi önkormányzattól a volt megyeháza… Tovább olvasom