Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Gránitból lesz Koszta József díszsírhelye

Szentes - Őszre tervezik a szentesi Kálvária sírkertben az 1949 óta a fővárosi Kerepesi temetőben nyugvó Koszta József újratemetését. A budapesti illetékesek már hozzájárultak a festőművész földi maradványainak exhumálásához.
A hazahozatalt kezdeményező civilszervezetek továbbra is várják az adományokat, hogy a Kossuth-díjas alkotónak és feleségének méltó emléket állítsanak.

A brassói születésű Koszta József legjelentősebb alkotói korszakát Szentesen töltötte. A természetelvű festészet kiemelkedő alakja a korabeli dokumentumok szerint azt vallotta a Kurca-parti településről, hogy ez a táj volt éltetője és képeinek ihletője. Az 1949-ben elhunyt művész a budapesti Kerepesi temetőnek egy félreeső parcellájában nyugszik, míg felesége és múzsája, Szeifert Anna Szentesen, a Kálvária sírkertben. Az Együtt Szentesért Egyesület a Tájak, korok, múzeumok nevű mozgalom Koszta-klubjával összefogva még tavaly kezdeményezte: hozassák haza a Kossuth-díjas festő földi maradványait, és Annuskájával helyezzék közös sírba.

Széchenyiné Csergő Judit és Lantos Imre örül annak, hogy a Kálvária temetőben díszsírhelyet kap Koszta József Fotó: Tésik Attila
Széchenyiné Csergő Judit és Lantos Imre örül annak, hogy a Kálvária temetőben díszsírhelyet kap Koszta József
Fotó: Tésik Attila

A szándék megvalósítása azonban bonyodalmakkal járt. Megírtuk korábban: a Nemzeti Kegyeleti Bizottság tavaly tavasszal elutasította a szentesiek beadványát arra hivatkozva, hogy csak a család kérésére engedélyeznek újratemetést. A grémium titkára, Radnainé Fogarasi Katalin akkor azt nyilatkozta, hogy Koszta Józsefnek a nemzeti sírkertben van a helye. Lapunknak azonban sikerült megtalálnia a festőművész fővárosban élő hozzátartozóját, Koszta Erzsébetet, akinek a nagypapája és Koszta édesapja testvérek voltak. A polgármesteri hivatal művelődési irodájának vezetője, Mihály Béláné mindent elkövetett azért, hogy a család támogató nyilatkozatát megszerezve kedvezően bírálja el a kegyeleti bizottság a szentesiek méltányossági kérelmét. Az elmúlt év végén meg is hozta a grémium a döntést, miszerint kiadja a festőművész földi maradványait. Érdeklődésünkre Mihály Béláné tegnap elmondta: a csongrádi művészházaspárt, Máté Istvánt és Lantos Györgyit kérték fel a világhírű alkotóhoz méltó síremlék elkészítésére. A Kálvária temető díszsírhelyét gránitból szeretnék kialakítani, és erre kerülne Koszta József bronzba öntött portrészobra. Az irodavezető úgy véli: az önkormányzat előteremti majd a síremlék elkészíttetésének költségeit. Őszre tervezik az újratemetést, amelyért szerinte a kezdeményezőt, az Együtt Szentesért Egyesületet illeti az elismerés.

Várják a felajánlásokat

Az Együtt Szentesért Egyesület társelnöke, Széchenyiné Csergő Judit és a Koszta-klub vezetője, Lantos Imre lapunknak elmondta: örülnek, hogy a város vezetői és helyi vállalkozók segítik a tervük megvalósítását. Hálásak a magánszemélyeknek is, akik az egyesület e célra nyitott számlájára eddig mintegy 120 ezer forintot fizettek be Koszta József újratemetésére. Továbbra is köszönettel fogadják a felajánlásokat, mert az eddig befolyt pénz a Kerepesi temetőben az exhumálással járó kiadásokra lesz elegendő. Mindketten úgy vélik, hogy a sok huzavona után mégiscsak teljesülhet csaknem hat évtized után a festőművész végakarata, miszerint közös sírban nyugodhat feleségével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bicikliúton Szentes és Csongrád között

Szentes, Csongrád - A telephely kerítésén átnövő gaz a lábszárát csapkodja, az erdőhöz érve bogarak… Tovább olvasom