Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Grófi vizit a nagymágocsi kastélyban

Nagymágocson járt a Károlyi család két leszármazottja, Francesca grófnő és László gróf. Örültek is meg nem is a látottaknak, hallottaknak.
Károlyi Francesca grófnő, Dürckheim őrgrófnéja férjével és lányával érkezett tegnap délután Nagymágocsra. Már harmadszor járt a településen. Dédapja építtette a kastélyt. Nagybátyja, Károlyi László a család fóti ágához tartozik. Ő a legidősebb Károlyi leszármazott, s az egyetlen, aki gyermekkorában igazi grófi életet élt. Most is Fóton lakik, a családi kastélyban. Igaz, nem tulajdonosként, hanem bérlőként.

A grófi család sarjai a nagymágocsi önkormányzat meghívására érkeztek a településre, hogy megtekintsék, milyen állapotban vannak egykori ingatlanjaik.

– A környezetünkben három településen, Nagymágocs mellett Derekegyházon és Árpádhalmon is áll egy-egy Károlyi-kastély. Derekegyházon szociális, Árpádhalmon pedig oktatási intézmény működik a falak között. Szabó István, Derekegyház polgármestere kezdeményezte korábban, hogy a települések, összefogva a Károlyi grófokkal, hívják életre a Károlyi-programot, amelynek célja megőrizni a Károlyiak örökségét. Meglátásunk szerint ez turisztikai és gazdasági szempontból is a települések jövőjének záloga lehet – mondta Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere. Elárulta, a települések hosszú távon azt szeretnék, ha a kastélyokban működő intézményeket kiváltaná az állam, s a hajdan szebb napokat látott épületeknek új funkciót találhatnának.

A Károlyi család tagjai elsőként az egykori uradalmi épületet járták körbe, ami helytörténeti gyűjteménynek ad otthont. A régi képek nézegetése közben sok-sok emléket idéztek fel. A falakon több olyan régi fotót is találtak, amely felmenőiket ábrázolta.

Az uradalmi épület után a katolikus templomot nézték meg, ami ugyancsak a kastélyt építtető Károlyi Imre nevéhez fűződik.

– Néhány évvel ezelőtt újíttatta fel az egyház a templomot. A pályázati forrásból az ablakokra nem futotta, így továbbra is gondot jelentenek a galambok – tájékoztatta a család tagjait a polgármester. Galambok ide vagy oda, a Károlyi leszármazottak örültek, hogy megszépült a templom, nem sok egykori ingatlanukról mondható el ugyanez.

Két Károlyi leszármazott, Francesca grófnő és László gróf tett látogatást Nagymágocson. A kastélyt, a templomot és még sok minden mást is a családjuk építtette. Fotó: Frank Yvette

A nagymágocsi Károlyi-kastély látogatását övezte a legnagyobb várakozás. Francesca grófnő édesapja, Lajos ott nevelkedett. Az épületben 1954 óta idősek otthona működik. A családtagok kívülről megcsodálták, belülről pedig szomorúan tapasztalták meg, mi maradt, illetve mi nem a grófi múltból. A kastély egyik dolgozója kalauzolta végig az épületen a vendégeket.
A vadászterem falburkolata, falépcsője, trófeái jelzik, milyen élet is folyhatott a kastély falai között. – Amikor a helyiek hírét vették, hogy a grófok örökre elmentek, voltak, akik talicskával hordták el a javakat – mesélte Aracsi Imre.

– Harmadszor járok a nagymágocsi kastélyban. Először édesapám is elkísért. Neki voltak emlékei a kastélyról. Nagyon megviselte a látogatás – mondta a grófnő. Hozzátette, látja, hogy a kastély fenntartói a lehetőségük függvényében mindent megtesznek azért, hogy jó állapotban maradjon az épület. Nem rejtette véka alá azt sem, hogy elborzasztják azok a történetek, amiket a kastély berendezéseinek széthordásáról hallott. Károlyi László is úgy vélte, nemzeti kincsként kellene megőrizni a Károlyi-hagyatékot.

A kastélylátogatáson elhangzott, az idősek otthona ötévenként ideiglenes engedélyt kap. Szebellédi Endre hangsúlyozta, már állami szinten is tudják, a körülmények nem megfelelőek az idősek számára, amit az ott dolgozók a gondoskodásukkal, szeretetükkel próbálnak kompenzálni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A diákok döntik el, milyen színű legyen az iskola

Már zajlik a nagymágocsi polgármesteri hivatal, az egészségház és a Hunyadi János Általános Iskola energetikai felújítása, amelyre az előző képviselő-testület pályázott. Tovább olvasom