Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Győrben építenének kikötőt

A szentesi vasútépítő cég a Strabaggal közösen szeretné megépíteni a győr-gönyűi kikötőt. Ez nagy munka, hétmilliárdos beruházás, több cég is szeretné elnyerni.
Az ajánlatot kérő Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság egyelőre nem tud megbízást adni a kikötő építésére. Eddig háromszor futottak neki a beruházásnak, de az ajánlattevő 18 cég közül 14 pályázatát érvénytelennek nyilvánították a közbeszerzési döntőbizottságnál. A Szentesi Vasútépítő Kft. a Strabag Zrt.-vel konzorciumban áll a pályázók között, és a negyedik kiírás után is ajánlatot tesz – közölte Fényi Tibor. A Strabag kommunikációs igazgatója szerint igazi botrány az ügyben zajló közbeszerzési eljárás. Első alkalommal például mindössze öt nap állt rendelkezésre a körülbelül 1500 oldalas pályázati anyag összeállítására. Egy másik alkalommal azért adták vissza a Strabag ajánlatát, mert abban nem tüntette fel a kapcsolattartó személy telefonszámát – ezt a szabály szerint nem is szabad. Szerinte az ajánlatkérő már rendszert csinál abból, hogy az árat tekintve 3., 4., 5. helyen álló cégnek készül megbízást adni, háttérbe szorítva ezzel a legkedvezőbb ajánlatot, a Szentes–Strabag konzorciumét. A vasútépítők ugyanis nem egészen ötmilliárdért vállalják a munkát.

A szentesi kft.-ben százszázalékos tulajdoni arányt szerzett Strabag nem mindennapi munkára készül a Győr-Gönyű közelében létesülő kikötőnél. A Duna alacsony vízállása esetén itt sziklás a part, nehezíti a hajók közlekedését. A folyami hajózás és teherszállítás megkönnyítése érdekében építeni kell egy átrakodót, 11 kilométer iparvágányt, egy felüljárót és a közelében 25 hektáron közműveket, utakat és vágányokat. Az építkezés idején a vállalat szentesi alkalmazottai is a helyszínen fognak dolgozni – már ha a Strabag–Szentes konzorcium lesz a győztes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szász Lula Szegváron

Szegváron járt tegnap Szász Lula, Szász Endre grafikusművész özvegye, aki szeretné méltó helyen… Tovább olvasom