Délmagyar logó

2018. 08. 15. szerda - Mária 20°C | 31°C Még több cikk.

Halálból alkot a szentesi biokertész

Halálból alkot a szentesi biokertészSzabó Csaba egészében szemléli az életet. Ha nem használ vegyszert, kíméli növényeit, a földet s a terményeit fogyasztó embert is. Fotó: Králik Emese
Szabó Csaba a modern kor számára talán értelmezhetetlen ember. Kertész, akinek nem a bevétel számít, hanem az, hogy a tevékenységével ne pusztítson. Művész, aki elpusztult állatokból alkotásokat hoz létre.
A kertészkedést Szabó Csaba is úgy kezdte annak idején, mint általában a kollégái: műtrágyákkal, vegyszerekkel. Egy idő után azt gondolta, ez a módszer a föld és a víz halálával jár, áttért a bioművelésre. Alkotni két évtizede kezdett. A motiváció hasonló bűntudatból fakadt, a szentesi biokertész az ember által elpusztított élőlényeknek próbál új „életet" adni. A békák, amelyeket a járművek elgázoltak, a képein akár Krisztus- szimbólumokká válhatnak.

– Nem tudom, mi akartam lenni gyerekkoromban – mondja a szentesi Szabó Csaba. – Nincs semmilyen emlékem, hogy egyszerre űrhajós és vízvezeték-szerelő, mint a gyerekem. De az biztos: a föld illatába szerettem bele, nem lehet tőle elszakadni. Szép, amikor tavasszal megszólítja az embert. – Szabó Csaba birtokáról, a Helóta biokertről és művészi alkotásairól egyaránt jól ismert.

A biokertész egészben gondolkodik

– Szép gyerekkorom volt, nagyapám a szentesi kórház gazdasági igazgatója volt, a többhektáros parkban töltöttem a szünidőimet. Horgásztunk, gyűjtöttem a bogarakat, szitakötőket. Az Árpád téeszbe jártam nézni az aratást, együtt ittam a kannából a kombájnosokkal. A szomjamat oltó vízről talán ez a legszebb emlékem. A szüleim és a nagyszüleim is kertészkedtek, és mivel nem akartam elmenni Szentesről, a „mezgét" választottam, érettségit adó osztály csak dísznövénykertész szakon indult, így az lettem. A családi gazdaságban kezdtem dolgozni, 91 óta saját birtokom van, azóta minden reggel ugyanoda járok, ugyanazon az úton, csak a fák változnak, vagy megújul egy-két ház.
 
Szabó Csaba szerint az emberek egyik legfőbb baja az, hogy mindent gyorsabban akarnak csinálni, mint ahogy azt a természet ritmusa kívánná. Fotó: Králik Emese
Szabó Csaba szerint az emberek egyik legfőbb baja az, hogy mindent gyorsabban akarnak csinálni, mint ahogy azt a természet ritmusa kívánná. Fotó: Králik Emese

Akkor még én is a vegyszeres kertészkedést csináltam, de egyszer ráébredtem, hogy az halállal jár. A növénytermesztés megszűnt, steril üzemekben gyártás lett belőle. Ki tudja, biztosan lebomlik-e egy vegyszer. A talajt megöli a műtrágya, és ebbe nem akartam belemenni. A vegyszereket pár éve hagytam el teljesen. Működik minden anélkül is. Persze nincs akkora termés, haszon, de minőséget csak így lehet termelni. A biokertész egészben gondolkodik. Az egész pedig az, ahol élünk. A rendszerek: a talaj, a víz és a levegő egymással kommunikálnak, élnek, ha beleavatkozunk, megsérülnek. Hamarosan számon kérik majd rajtunk: ez az a generáció, amely megmérgezte a vizet. Nem hiszik el az emberek, pedig a rendszer magától is működne. De felelőtlenül élnek, csak a mára gondolnak. A lényeg ennyi volna: ne szemetelj, ne hagyj nyomot magad után.

A művész értelmet ad a halálnak

– Az alkotás, azt hiszem, a bűntudatból jött. És az álmokból. Abból, hogy mennyi mindent elpusztítunk. Azt akartam, hogy ha már az ember pusztít, legalább értelmet kapjon a halál. Először csak magamnak firkálgattam, tervezgettem. Az első művem, amit ki is állítottam, talán 1995-ben született, hernyóbőrökből készült, nagyon szép mintája volt. Felvágtam, kiszedtem a belsejét, vasalóval kisimítottam. Máskor a ligetben vágtak ki százéves fákat, ezekben ott volt egy csomó elpusztult lárva. Szép a bőre, gondoltam, ne menjen kárba, ha már nem bírt szegény kifejlődni, legyen belőle valami. Az egyik ember megölte őket, én feltámasztom, transzformálom.
 
Szabó Csaba képzőművész is - bűntudatból és álmokból gyúrja alkotásait.
Szabó Csaba képzőművész is – bűntudatból és álmokból gyúrja alkotásait.

Mindig előre a fejemben van a terv, hogy miből mit akarok készíteni, semmit se bízok a véletlenre. Abból alkotok, amit találok, amit föl tudok használni: zöld varangy, vízisikló, mocsári teknős. Magyarországon minden hüllő és kétéltű védett állat. Kamionnal széttaposni szabad, de döglötten még hazavinni, birtokolni sem. Tartottam tőle, nehogy valami fafejű ortodox természetvédő belekössön egy kiállításomon, hogy honnan van az a rengeteg védett állat. Télen volt időm és energiám megküzdeni a bürokráciával, szereztem írásos engedélyt, majdnem egy éve legálisan gyűjthetem a tetemeket. Hivatalosan is békanyúzó kisiparos lettem – mesélte Szabó Csaba. – A béka antropomorf, egészen megdöbbentő, mennyire emberszerű. Sokan nem is tudják ezt a két dolgot összeegyeztetni, volt, hogy egy vallási csoporttól üzengettek is azzal kapcsolatban: hogy merészeltem keresztre feszíteni a békát. De a személyes találkozástól elzárkóztak. Pedig a béka kora keresztény feltámadási szimbólum. Én vagyok a feltámadás, ahogy olvashatjuk a korabeli, békával díszített mécsestartókon. Isteni szemszögből az ember sem több, mint a béka az emberiből. Az ember a természet szerves része. Még akkor sem a miénk világ, ha van autónk, wifink és okostelefonunk.

A tea kiszakít a valótlan valóságból

A teázás a biokertész életének nagyon fontos része. – Régen barbár módon teáztam. Az első igazi teával úgy találkoztam, hogy egy budapesti barátnőm meglepett szülinapomra egy jó japán zöld teával. Később felfedeztem a kínai teákat, 100 dollárt adtam egy barátomnak, aki Kínába készült koreografálni. Az út ugyan meghiúsult, de meglátott a fővárosban egy kínai teaházat, ami előtt véletlenül leparkolt. Bár szerintem nem is volt véletlen. Azóta is oda járok vásárolni. A shu puerh tea fogott meg először, földillata van, benne vannak az évszakok, a föld története és az idő, a múlt idő... A kungfu teázás a szertartásszerűen végzett teakészítést jelenti, ekkor fontos a víz minősége és hőfoka, a tea áztatási ideje. A lényeg a tea ritmusa. Le kell hozzá nyugodni, ki kell ürülni. Kiszakít – ahogy én hívom – a valótlan valóságból. A virtuális világból, abból, hogy az emberek gyárakban születnek és halnak, nem tudnak egymásról semmit, a lényeg, hogy legyen térerő, áram és cukor. Pedig az emberi életnek is lenne egy ritmusa, rezgése.
 
Aki nem tudná, a teának ritmusa van, le kell hozzá nyugodni.
Aki nem tudná, a teának ritmusa van, le kell hozzá nyugodni.

Az én életem is sokkal gyorsabb, mint amilyen a saját belső ritmusom lenne. Ameddig együtt éltünk a természettel, ezt a ritmust nem lehetett megerőszakolni. Sokkal gyorsabban kell élnünk, mint amilyen a ritmusunk lenne, ezért sokkal hamarabb halunk meg. Főleg Magyarországon, ahol aki dolgozik, kettő helyett dolgozik. Mert aki tehette, elment, maradt a vízfejű bürokrácia, a munkakerülők, meg néhány olyan hülye, mint én, aki hittel és becsülettel teszi a dolgát ebben a következmények nélküli országban. Pénz? Nem foglalkoztat, egyszerűen élek. Mindenkinek kell kompromisszumokat kötni, mindenről le lehet mondani. Bár a teáról nem szívesen mondanék le. És a hegyről sem.
Rendszeresen elvonul

– 1970-ben, Szent Iván napján születtem, nem a Szent Iván-éji tűzből, hanem talán a hamujából, a porból – vallja Szabó Csaba. – A föld illatát érzem a legközelebbinek a lényemhez, ez nálamnál sokkal régebbi vonzalom.... többéletnyi... Az iskoláim nem gyarapították a kultúrámat, minden síkon magamnak kellett ösvényt taposnom mind a művészetemben, mind a kertkultúrámban. Élő mestereim nem voltak, akiktől személyesen tanulhattam volna, akiket olvastam, akik szavakkal vagy képekkel oktattak. Olyanok voltak, mint a Tang-kori kínai költő, Han-san, Lao-ce, Cézanne, Klee és még sokan mások. De a legnagyobb mesterem a téli hegy, ott tanultam a legtöbbet az ember „nagyságáról", ahol az ember nem több, mint egy szélben cikázó apró hópehely. És a legtöbbet egy bükki barlangban tanulok magamról, ahová rendszeresen elvonulok teázni. Hogy is mondta Márai? „Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás."

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ököllel ütötte meg a mentőápolót

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolja a szentesi ügyészség azt a helybeli férfit, aki július 9-én arcon ütött egy mentőápolót. Tovább olvasom