Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Hatvanmillióért padka is épül Szentesen

Szentes - November végére befejeződik Szentesen a 63 millió forintos program, amelynek keretében nyolc utcában újíttatja fel az utat az önkormányzat. A regionális fejlesztési tanács pályázatán 25 milliót nyert a város, a fennmaradó részt a költségvetésből állja.
Sok szentesi utcában megújult az úttest az utóbbi években, mert a szennyvízcsatorna-hálózat kiépülését követően a kivitelezőknek helyre kellett állítaniuk a burkolatot, amelyet a vezetékek lefektetéséhez felbontottak az építők. A város több részén viszont kívánnivalót hagy maga után az utak minősége. Az önkormányzat az idén nyolc utca felújítását tervezte pályázati forrás bevonásával. A regionális fejlesztési tanácstól – mint megírtuk lapunkban – 25 millió forintot nyert a helyhatóság a korszerűsítésre. A teljes program azonban 63 millió forintba kerül, így a hiányzó összeget a város állja. A közbeszerzési eljárás során a Soltút Kft. kapta meg a munkát. Varga Sándor, a városellátó intézmény vezetője lapunknak azt is elmondta: mind a nyolc utcában ez a cég újítja fel az utat. A kivitelezők dolgoznak az Ipartelepi úti lakótelep több utcájában, továbbá a Somogyi Béla, a Daru és a Mátéffy utcában.

Sokan nem értik, hogyan folyik majd le a csapadék a Csongrádi útról. Fotó: Tésik Attila

A legnagyobb volumenű építkezést azonban a Csongrádi útnál tervezte az önkormányzat. A 63 millió forintból 40 milliót költenek a rossz állagú, nagy járműforgalmú út helyreállítására. A Soltút dolgozói már korábban birtokba vették a terepet, sőt elkészültek a padkaépítéssel is. A képviselő-testület ugyanis régebben olyan határozatot hozott, miszerint szegéllyel látják el az utat, hogy megóvják a későbbi betöredezéstől. A Csongrádi úton a járókelők most azt látják egy-egy nagyobb eső után, hogy nem folyik le a víz az úttestről. Varga Sándor ezzel kapcsolatos felvetésünkre azt közölte: 5-6 centiméteres aszfaltréteget kap még az út, s akkor eltűnik a szegély. Az említett utcákban egyébként november végére végeznek a kivitelezők az utak felújításával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy ház sem marad lakatlan Fábiánsebestyénen

Fábiánsebestyén - Különleges vonzereje van Fábiánsebestyénnek: aki egyszer ideköltözik, nem szívesen… Tovább olvasom