Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Házszigetelési mizéria: ismét felmérik a szentesi házakat

Szentes - Mintha már látszana a fény az alagút végén a szentesi házfelújítás kapcsán. Az üggyel a polgármester is foglalkozik, levelet írt a kormányhivatalhoz. A gázt nem kapcsolták ki a három érintett házban.
Szirbik Imre polgármester levelet írt a megyei kormányhivatal mérésügyi hatóságához a már a lapunkban is tárgyalt házszigetelési mizéria kapcsán. 2009 szeptemberében kötött szerződést a szentesi MÁV-lakásszövetkezet a Fenstherm Kft.-vel a Kossuth utca 30. és 32., valamint a Drahos utca 2. szám alatti társasházainak felújítására. A kivitelező a munkát még novemberben megkezdte.

Elsőként a nyílászárók cseréjéhez látott hozzá, ám később kiderült: egyrészt az engedélyezettől eltérő légbevezetőket épített be, másrészt a gépészeti munkálatokat a megrendelő többszöri felszólítása ellenére sem kezdte meg, áll a polgármester levelében. 2010 szeptemberében a gáz- és légellátási tervek érvényessége lejárt anélkül, hogy ezek a munkák elkezdődtek volna. Tavaly szeptemberben a gázszolgáltató megkezdte a lakások felülvizsgálatát, és úgy látta: azok légellátása nem kielégítő, a régi készülékeket le kell szerelni. A kivitelező is elvégezte a szükséges méréseket, és úgy találta: a lakások nem életveszélyesek – a gázszolgáltató az érvényben lévő szabványokra hivatkozva ezt nem fogadta el. Azt a megoldást sem, hogy a lakók levennék a fokozott légzárást biztosító gumiprofilokat a nyílászárókról. A szolgáltató a város jegyzőjéhez fordult, hogy engedélyezze a lakások lekapcsolását a rendszerről. – Vállalom a terhét, de nem adok ki ilyen végrehajtási engedélyt – mondta Sztantics Csaba a februári testületi ülésen.

A kivitelező elviekben vállalta, hogy elvégzi a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges munkákat. Úgy tudjuk: a polgármester levelére reagálva a napokban Szentesre érkezik a mérésügyi hivatal munkatársa, hogy kialakítsa az álláspontját az ingatlanokkal kapcsolatban.

Olvasóink írták

  • 4. macska125 2012. március 08. 22:08
    „Lehet, hogy szépnek szép! De több szolgáltatónál is jártam az utóbbi időben ahol a frissen betett müa. ajtó máris alig csukódik. Valószínű nem bír ki 20-30 évet, mint a fából készült társa. U. hogy maradunk a fánál!!!”
  • 3. nie 2012. március 08. 12:14
    „Valakiknek biztosan jó bolt ez. Igaz, talán lehet spórolni, de nem annyit, mint mondanak.Kinézetre legalább szép a cserélt ablak. ha így haladunk, kötelező lesz mindenkinek, hogy hízzanak a pénztárcák.”
  • 2. baligergo 2012. március 07. 23:36
    „Azért kell Csongrádra menni ablakcsere ügyben, mert ott bizony elmondják a szellőzéssel kapcsolatos tennivalókat és még jó minőségű nyílászárót is gyártanak.”
  • 1. kisokos 2012. március 07. 14:28
    „Kész röhej, ami ebben az országban folyik. Most ettől a konkrét esettől elvonatkoztatva, ha most egy magánszemély végigjárja a számtalan nyílászárókat értékesítő üzleteket, és érdeklődik a lehetőségek felöl, az eladók egyetlen büdös szóval nem tájékoztatják arról a vevőket, hogy a nyílászárók cseréje engedélyköteles tevékenység, amit a gázszolgáltatónak kell jóváhagynia,tervek alapján. Amennyiben ez ennyire fontos, akkor kötelezzék a nyílászárókat értékesítőket arra, hogy csak előzetesen, a gázszolgáltató által jóváhagyott engedélyes tervek alapján adhassanak el a delikvensnek ajtókat, ablakokat. Ha az ember végigsétál a városban, számos régi építésű magánházon látni, az új műanyag nyílászárokat. Kiváncsi lennék arra, hogy ezek közül ugyan hányan készítettek tervet, és hagyatták azt jóvá a gázszolgáltatóval.
    Egyébként meg az a véleményem, hogy ez egy tipikus pénzlenyúlás megint. Évente valóban lehet arról hallani, hogy kb. 10-15-en meghalnak a fűtésre visszavezethető okok miatt, de az esetek fele a hagyományos szilárd tüzelésre vezethető vissza, és csak a másik fele a gázüzemű berendezésekre. Ez utóbbiaknál viszont általában azt állapítják meg, hogy vagy a gázkészülék, vagy a kémény volt a hibás. Én még egyetlen olyan esetről sem hallottam, ahol jó volt a kémény, kivállóan működött a gázkészülék, és nem szénmonoxid mérgezés miatt halt meg valaki, hanem azért, mert a jól szigetelő nyílászárók miatt a lakásból elfogyott az oxigén.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kövér-Kis Réka is meghívót kapott a válogatottba

Újoncként Kövér-Kis Réka is meghívót kapott az olimpiai kvalifikációs tornára készülő magyar női vízilabda válogatottba. Tovább olvasom