Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Helyesírási verseny megyei döntője Szentesen

Szentes - 20. alkalommal rendezte meg a szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola az Implom József Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei döntőjét.
A jubileum tiszteletére a szervezők igyekeztek még ünnepélyesebbé tenni az eseményt, a vetélkedő szünetében, az alkalomhoz illő állófogadás keretében emlékeztek az elmúlt két évtizedre. 

Ezúttal is három kategóriában versenyeztek a középiskolások, és ismét tollbamondásból valamint egy feladatsor kitöltéséből állt a megmérettetés. A verseny színvonalára jellemző, hogy az élen végzettek 90 százalék körüli eredményességgel oldották meg a feladatokat.

A szentesi győztes és felkészítő tanára.
A szentesi győztes és felkészítő tanára.

A házigazda intézmény diákjai ismét remekeltek. A szakközépiskolások között a győzelmet Mészáros Petra szerezte meg, mögötte Kádár Stefánia végzett. Mindketten a Boros Sámuel Szakközépiskola diákjai, a győztes felkészítő tanára: Beszterceiné Sarkadi Nagy Zsuzsa, a második helyezetté: Fári Andrea. Ebben a kategóriában Gyeviki Hajnal Csillag, a Tömörkény Gimnázium tanulója lett a harmadik.

A gimnáziumi kategóriában első lett Sebesi Viktória, a szegedi Radnóti Gimnázium diákja, felkészítő tanára: Gortva Tamás. A második az ugyancsak „Radnótis" Szabados Ágota, harmadik a szegedi Tömörkény Gimnázium tanulója Kovács Emese lett. (Az utóbbi szentesi illetőségű).

A szakmunkások kategóriáját Rostás László (Hódmezővásárhely, Corvin Mátyás Tagiskola) nyerte meg, felkészítő tanára: Oláh Arnold.

Az első helyezettek, valamint a rendező jogán még Kádár Stefánia képviseli megyénket a februárban, Gyulán rendezendő Kárpát-medencei döntőn.

Hanganyag

Hallgassák meg az összeállítást, amelyben a zsűri elnöke: Prof. Dr. Nagy János egyetemi tanár beszél a feladatokról, Mészáros Petra a győzelméről, Molnárné Tóth Györgyi igazgatónő a szervezésről.

Olvasóink írták

  • 3. dusi 2012. január 25. 19:41
    „Még egy segítség, az egyébként rendkívül felkészült és a tények pontos ismeretére sokat adó újságírónak. Kádár Stefánia felkészítő tanára: Fári Mónika. Bár a nővére is nagyszerű tanár, de a Petőfi illetve Klauzál iskolában.”
  • 2. mirázs 2012. január 25. 11:39
    „Úgy rémlik, hogy a gimnáziumi első helyezett- Sebesi Viktória- a Koszta József -ben végzett és valahol a lakótelepen lakik. Én őt is szentesinek tartom !”
  • 1. dződvok 2012. január 23. 18:31
    „Ügyes vagy Petra! :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegeden is játszanak a szentesi drámaisok

Rejtő Jenő regényéből, a Csontbrigádból készített adaptációt a szentesi Horváth Mihály Gimnázium néhány dráma tagozatos diákja. Tovább olvasom