Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Hiányolják az állatorvost

Nagymágocs - Nincs a falunak saját, helyben lakó állatorvosa – sérelmezi több nagymágocsi gazdálkodó. Ha a környékbeli városokból érkezik a doktor, jelentősen drágább a szolgáltatás. Közben egyre kevesebb a haszonállat, így nem biztos, hogy helyben megélne egy állatorvos.
 20 éve nincs körzet

Magyarországon 1995-ben szűntek meg az állatorvosi körzetek, azóta szabad orvosválasztás van. Csongrád megyében az utolsó negyedéves adatok szerint 110 szolgáltató állatorvos tevékenykedik – válaszolta megkeresésünkre a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) sajtóosztálya. Tapasztalataik szerint az egyetemről kikerülő, pályakezdő fiatal állatorvosok nagy része a gazdasági haszonállatok számának jelentős csökkenése miatt inkább a kedvtelésből tartott állatok gyógyításában látja a szakmai és megélhetési lehetőséget. Főleg a nagyobb városokban telepednek le, nem falun, ahol egyre kisebb az állatorvos-eltartó kapacitás.

Kapásfaluban, hivatalos elnevezése szerint Nagymágocs-Ótompaháton él és gazdálkodik Sebők József. A férfi korábban kovácsként dolgozott a téeszben, otthon is volt kovácsműhelye. Hét éve azonban leégett a háza, odalett a műhely is. A férfit időközben leszázalékolták. A rokkantnyugdíjat gazdálkodással egészíti ki. Összesen 17 szarvasmarhát tart, köztük négy tejelőtehenet. Évente saját vágásra egy-két disznót is felnevel.

– Sokba kerül a takarmány, nehéz eladni a jószágot és a tejet is. A feleségemmel kiszámoltuk, az állattartással naponta 45-45 forintot keresünk úgy, hogy a munkánkat nem számoltuk bele – mondta a férfi. A jószágokhoz időnként állatorvost is kell hívni. Mivel Nagymágocson nincs praktizáló szakember, máshonnan érkezik a segítség.

– A korábbi állatorvosunk, Czabarka doktor úr már régóta nyugdíjas, egészségi állapota sem teszi lehetővé, hogy praktizáljon. Az ő idejében nem voltak gondjaink – mondta Sebők József. A gazda elmesélte, néhány napja ellett meg az egyik tehene. A kisborjú nem tudott lábra állni. Szentesről hívtak állatorvost, de csak este ért ki Ótompahátra.

– Több gazdával is beszéltem, nekik is az a véleményük, hogy olyan állatorvosra lenne szükségünk, aki itt van helyben, napközben is el tud jönni. Akkor kiszállási díjat sem kellene fizetnünk.

Sebők József tizenhét szarvasmarhát tart. Ma már kevesen gazdálkodnak Nagymágocson. A szerző felvétele
Sebők József tizenhét szarvasmarhát tart. Ma már kevesen gazdálkodnak Nagymágocson. A szerző felvétele

Sebők József azzal is tisztában van, már nem biztos, hogy Nagymágocson megélne egy állatorvos. – Régebben szinte minden háznál volt jószág. Négy óra körül már lehetett tudni, melyik gazda látott hozzá az etetéshez, mert visítozva tolongtak a malacok a vályú körül. Napjainkban már saját részre sem nagyon tartanak sem disznót, sem tyúkokat.

Szebellédi Endre polgármesterhez is eljutott a gazdák gondja. – Igazuk van a gazdáknak, jó lenne egy olyan állatorvos, aki itt lakik. Évekkel korábban egy szakembernek elvileg azért utalt ki az akkori településvezetés önkormányzati lakást, hogy cserébe ellássa a nagymágocsi gazdálkodók állatait. A doktor úr azonban nem lakik itt, csak nyáron tölt itt néhány hétvégét. A kapun kint van ugyan a telefonszáma, de főállása van, előfordul, hogy napokig nem érik utol az állattartók, akik nem bánnák, ha visszatérne a körzeti állatorvosi rendszer. Ez az állam hatásköre, de úgy tudom, nincs ilyen szándék. Az önkormányzat nem tud állatorvost foglalkoztatni, nincs a bérre pénzünk. Egy olyan magánállatorvosnak azonban, aki valóban itt telepedne le Nagymágocson, szívesen biztosítanánk önkormányzati lakást. A szerződésben viszont kikötnénk, hogy ennek fejében és természetesen térítés ellenében álljon a gazdák rendelkezésére – mondta a polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pizzát vett a lopott holmi árából

Elmondta a rendőröknek, hogy pénzre volt szüksége, ezért átment a szomszédos portára, ahol a garázst… Tovább olvasom