Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Hideg zuhany után letargia a szentesi kórházban

A szentesi kórházban napokon belül kezdődik a létszámleépítés, év végégig azonban még mindenkinek lesz jövedelme. A megyei önkormányzat által kijelölt biztos megtakarítással csak jövőre számol, de a dolgozók már most aggódnak.
A szentesi kórházban napokon belül kezdődik a létszámleépítés, év végégig azonban még mindenkinek lesz jövedelme. A megyei önkormányzat által kijelölt biztos megtakarítással csak jövőre számol, de a dolgozók már most aggódnak: eddig abban bíztak, miután súlyponti kórház lett a munkahelyük, inkább fejlesztés következik. A megszűnésre ítélt 129 álláshelyből hatvan betöltetlen, hetven embert viszont biztosan el kell küldeni.

Egyelőre csak a bizonytalanság biztos a szentesi kórházban. Bár a kedden megtartott összdolgozói értekezleten kaptak némi információt a tervezett elbocsátásokkal kapcsolatban az ápolók és orvosok, többen konkrét számokra és nevekre várnak. Amikor körbejártuk a kórházat, sokan egyáltalán nem vállalták véleményüket nyíltan az üggyel kapcsolatban, indokukat egyértelműen fogalmazták meg: emiatt is féltik az állásukat. Három nővér például kifejezetten távolságtartóan beszélt arról, hogy mit jelent számukra a mindennapi stressz.

Elkezdődik a leépítés

A Csongrád Megyei Közgyűlés által elfogadott intézkedési terv alapján dolgozzuk ki a konkrét cselekvés tervét, éppen most – tájékoztatta lapunkat Weisz Péter. Az önkormányzati biztos leszögezte: decemberig mindenkinek marad állása a felmentési idő és a végkielégítések miatt, a 773-ból maximum 129 álláshely szűnhet meg, hatvan ebből betöltetlen, hetven embert biztosan el fognak küldeni. Megtakarítás várhatóan csak a jövő év első felében jelentkezik. A döntést nem jószántából hozta a megyei közgyűlés: az ágyszámcsökkentés következtében havonta ötvenmillió forinttól esik el a kórház, miközben a működési feladatok adottak, és 27 százalékkal kevesebb a bevétel az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát csökkentése miatt. Az intézményt nemcsak az egészségügyi reform intézkedései terhelik: különböző szállítóknak 700 millió forinttal tartozik.

Tudnak arról, hogy a készülő szentesi gondozási központban kaphatnak helyet, de egyáltalán nem biztos, hogy oda őket felveszik: most ugyanis diagnosztikai területen dolgoznak. Bori Edina, a sürgősségi osztály főnővére is aggódik. Nemcsak ő, hanem hasonló képzettségű kollégái előtt is nyitott kérdés, vajon milyen munkakörökben dolgozók számíthatnak elbocsátó levélre. A diplomás ápolók az ezredforduló óta emelik szakmai tudásukkal az intézmény színvonalát, és arra számítottak, hogy mivel ilyen szakemberekből nincs sok, az ő állásuk nem kerülhet veszélybe. A tervezett elbocsátásról szóló hír a kórházban valóságos hideg zuhany volt.

– Arról hallottunk, hogy kiemelt kórház lettünk. Ennek természetes következményeként arra számítottunk, hogy az intézményünkben fejlesztések lesznek – fogalmazta meg dr. Badó Csaba. A traumatológus számára érthetetlen, hogy ennek éppen ellenkezője zajlik: a szentesi kórházat a lehető legkisebb szintre redukálják, fejlesztés helyett ágyszámcsökkentés lett, felvétel helyett pedig csoportos elbocsátás.

A dolgozói érdekképviselet vezetője, Szalay László sebész főorvos a létszámleépítéssel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni. Kíváncsiak lettünk volna arra, hogyan képviseli, milyen érvek mentén igyekszik védeni az ott dolgozókat, erre azonban nem kaptunk választ. A kórházban többen nevezték a hangulatot letargikusnak, a helyzetet feszültnek. Néhányan számítanak arra, hogy emberi szempontokat is figyelembe vesz a kórház vezetése.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árokba borult autójával és meghalt

Szarvasról Szentes felé haladva áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és árokba borult egy… Tovább olvasom