Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Holnap élőben bizonyít a szegvári Big Family

Szegvár - Már tegnap elutazott Budapestre a szegvári erőművészcsapat – a Big Family szombaton élő adásban mutatja be produkcióját a Csillag születik című műsorban. Az erőművészeknek a falu kultúrházában és a stúdióban is lesznek szurkolói.
Életük legkeményebb hetén vannak túl a szegvári Big Family tagjai. Az erőművészcsapat napi 8–10 órás gyakorlással készül a holnap estére, amikor élő adásban kell bemutatniuk produkciójukat az RTL Klub Csillag születik című műsorában. – Jól jött az őszi szünet, mert így mind az öten részt tudtunk venni a felkészülés hajrájában – mondta Tóth József. Attrakciójukról csak annyit árulhatott el, hogy humoros történetbe ágyazott erőelemekkel rukkolnak majd elő, és mivel 3 perc alatt kell elkápráztatniuk a közönséget, másodpercre pontos műsorszámot kell előadniuk.

Az ötfős csapat már tegnap délelőtt elindult Budapestre, ahol este a tévétársaság stúdiójában gyakorolhattak. Péntek délután és szombat délelőtt is lesz alkalmuk erre, délután viszont már a főpróba következik. Bár nem sok szabadidejük lesz, terveik szerint kimennek sétálni a Margit-szigetre, hogy a premier előtt kiszellőztessék a fejüket.

Tóthék már tegnap összepakoltak, és elindultak. Fotó: Tésik Attila
Tóthék már tegnap összepakoltak, és elindultak.
Fotó: Tésik Attila

Hátországuk lesz otthon és a fővárosban is: Szegváron a kultúrházban kivetítőn nézhetik majd műsorukat az ismerősök, barátok, és 30 szurkolót magukkal visznek a műsor helyszínére.

Olvasóink írták

  • 6. greghouse 2009. november 03. 20:29
    „Nem láttam az első produkciót,csak a mostanit;szvsz gyenge színvonalú volt.”
  • 5. KisVilma 2009. november 03. 18:57
    „jól mondod Balotelli!! kell a népnek a csillag,meg a sok hülye bohóckodás!!”
  • 4. dragboyz 2009. november 01. 09:12
    „Sajnálom, hogy nem jutottak tovább, remélem azért eszük ágába sincs abba hagyni! :-)
    Jobbulást a sérüléshez, bár nem ugy nézett ki a dolog, hogy zavarta volna bármiben is!”
  • 3. Balotelli 2009. október 31. 09:26
    „Cirkuszt a népnek!”
  • 2. SSO 2009. október 30. 20:35
    „HAJRÁ HAJRÁ!”
  • 1. SSO 2009. október 30. 20:35
    „HAJRÁ HAJRÁ!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset Szentesnél

Halálos közlekedési baleset történt Szentes és Derekegyháza között szerda délelőtt - tudta meg a delmagyar.hu. Tovább olvasom