Munkatársunktól - mti - 2012.05.25. 07:10
A baromfi-feldolgozó cég azért perel, mert szerinte az állatvédők nyolc éve tartó kampányukkal, azzal, hogy állatkínzással vádolják a Hungeritet, sok milliárdos veszteséget okoztak neki a nyugati piacokon. Jó hírnév megsértése a per tárgya, a vállalat csupán 100 forintot követel, viszont közérdekű bírság kiszabását kéri a bíróságtól. A Fővárosi Törvényszék a csütörtöki első tárgyaláson a kereset pontosítására, bizonyítékainak előtárására kérte a Hungeritet. A bíró szerint komolytalan, hogy a kereset milliárdos károkat említ, de csak 100 forintot követel. A törvényszék döntése nyomán a Négy Mancsnak az ítéletig nem kell eltávolítania honlapjáról a Hungerit nevét is közlő feketelistát.
A Négy Mancs képviselője a tárgyaláson többek között vitatta, hogy a magyar gazdák, feldolgozók ellen kampányolnának, hiszen a feketelistán francia, osztrák, német cégek is vannak, s „a Hungerit tulajdonosai közül egyedül a vezérigazgatóhoz köthető családi cég magyar, a többi tulajdonos cég, illetve magánszemély német".
A Hungerit ügyvédei a tárgyalás után arról beszéltek, egy ilyen bonyolult perben előbb azt érdemes bizonyítani, hogy jogsértést történt, és ha ez sikeres, akkor következhet az okozott károk összegszerűségének kimutatása.