Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Húsz kilométer csatorna

Év végére elérheti a 90 százalékot a csatornázottság Szentesen, ahol a lakosság, az önkormányzat és az állam összefogásával hárommilliárd forintot meghaladó költséggel valósul meg a beruházás. A 2004 nyarán indult program várhatóan 2007-ben fejeződik be.
Már az Ipartelepi úton is elkezdődött a csatornázás Fotó: Tésik Attila
A szentesi önkormányzat kedvező konstrukciót talált a csatornahálózat kiépítésére. A családok anyagi áldozatvállalásával és a város, valamint az állam támogatásával 2004 nyarán felvonulhattak a kivitelezők. A több mint hárommilliárd forintos beruházás – mint arról annak idején beszámoltunk – Szentes legmélyebben fekvő településrészén, a Kisérben kezdődött el. Ott már tavaly sokan rácsatlakoztatták ingatlanukat a szennyvízcsatorna-hálózatra. A projekt indítása előtt egyébként a városban csak 45 százalékos volt a csatornázottság, év végéig 85–90 százalékos lehet. Az önkormányzati megbízott, Sáfrán Bálint lapunk érdeklődésére elmondta: a munkák ütemét hátráltathatja a csapadékos időjárás, a Tisza magas vízállása és a talajvíz. Ezek ellenére – mint szaknyelven emlegetik – újabb öblözetben kezdett hozzá a Hídépítő Rt. a kivitelezéshez. Ennek a cégnek a dolgozói április végéig befejezik a csatornázást a felsőpárti városrészben, ahol már tavaly is dolgoztak.

Az újabb öblözetet a Somogyi Béla utca és környéke jelenti. E héten már az Ipartelepi úton is folyt az építkezés, s a terveknek megfelelően dolgoznak a Schweidel József, Knézich Károly, Alkotmány, Kátai, Arany János, Burián Lajos és a Németh László utcában, valamint a Kurca soron. Sáfrán Bálint tájékoztatása szerint ezeken a területeken mintegy húsz kilométer hosszú szennyvízvezetéket fektetnek le, amelyet 1300 ingatlanra tudnak majd rákötni.

Ebben az övezetben azt akarják elérni, hogy az év végéig befejeződjön az építkezés. Az utak helyreállítását viszont csak 2007 tavaszára tervezik. Ennyi idő ugyanis szükséges ahhoz, hogy addig ülepedjen a talaj, így elkerülhetik az úttest megsüllyedését. A Somogyi Béla utcai öblözethez tartozó területeken a kivitelezés költsége megközelítőleg 920 millió forint. A városban egyébként eddig 82 kilométer gerincvezeték épült meg, és mindent összevetve 25 kilométeres szakaszon még folyamatban van a kivitelezés.

Korábban a nagyhegyi városrész lakóinak is megígérték a város vezetői, hogy ott is megszervezik a közműépítést. A képviselő-testület döntése alapján pályázik az önkormányzat céltámogatás elnyerése érdekében. Sáfrán Bálint megítélése szerint május végén vagy június elején döntenek az illetékesek a pályamunkáról. Nagyhegyen egyébiránt a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése mintegy 260 millió forintba kerül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fenyves Ernő az új megbízott igazgató

Fenyves Ernő lett a szentesi kórház megbízott főigazgatója: a megyei közgyűlés rendkívüli ülésen… Tovább olvasom