Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Ikerpár tanítók a mágocsi suliban

Nagymágocs - Tanítóként dolgozik egy ikerpár a nagymágocsi iskolában. Erzsébetet és Esztert a diákok nem szokták összekeverni, a szülők annál inkább, de ez sem jelent gondot, mert értenek egymás nevén.
Ha valaki kettőt lát a nagymágocsi iskolában, nem biztos, hogy baj van a szemével. Kiváltképp igaz ez akkor, ha az alsósok órájára téved be az ember, mert egy ikerpár tanítja a piciket írni és olvasni. Kajtár Jánosné Szabó Erzsébetre és Gombosné Szabó Eszterre 1992 ősze óta rácsodálkoznak a gyerekek. Attól a tanévtől dolgoznak együtt, de közös életük 1961-ben kezdődött, amikor Eszter 5 perccel megelőzte kishúgát.

A nővérek mindenütt együtt koptatták a padot, még a bajai tanítóképző főiskolára is együtt jártak. Hasonlóságukból egyszer próbáltak hasznot húzni, de az is rosszul sült el: középiskolában történt, hogy Erzsébet helyett Eszter ment ki felelni fizika órán, mert ő nagyon szerette ezt a tantárgyat, de nem tudott felelni a kérdésekre, ezért egyest kapott – Eszter. Soha többé nem éltek vissza a helyzettel – mondják.

Erzsébetet és Esztert nagyon szeretik a nagymágocsi diákok.  A szerző felvétele
Erzsébetet és Esztert nagyon szeretik a nagymágocsi diákok.
A szerző felvétele

– A gyerekek soha nem kevertek még össze bennünket, de a szüleik annál inkább. Rendre előfordul, hogy nekem kell megmagyarázni egy rossz osztályzatot vagy egy fekete pontot, holott nem is én adtam, de engem állítanak meg miatta az utcán. Az sem okoz gondot, ha már a köszönésnél összetévesztenek bennünket. Értünk egymás nevén, így nem jövünk zavarba – meséli Eszter. Ő a közlékenyebb, ezt Erzsébet is elismeri. Egyébként külsőre is van különbség köztük: Eszternek van anyajegy az arcán, és már festi a haját, ellentétben húgával.

A nagymágocsi ikerpár ma is elválaszthatatlan. Nem elég, hogy a munkahelyen együtt vannak, és ugyanazt az osztályt tanítják, reggelenként hívják egymást telefonon, és a délutáni ikerértekezlet sem marad el, hogy át tudják beszélni a nap történéseit.

Olvasóink írták

  • 7. katonabácsi 2010. november 03. 17:54
    „Háááát, úgy tűnik csak nálam verte ki a biztosítékot a FEKETEPONT-os sztori? Ez fazért ebben a faluban
    igen -igen meglepő!”
  • 6. PSZIHIÁTER 2010. október 28. 09:29
    „Imádni valóak, és a gyerekek rajonganak értük bárcsak minden tanár fele ennyi szeretetet adna a gyerekeknek semmi baj nem lenne egy iskolában sem ,gratulálok nekik és további kellemes idötöltést sok sok nevetést kivánok a nagymágocsi iskola két legszinpatikusabb tanárának.”
  • 5. katonabácsi 2010. október 25. 19:05
    „Hej, ha azok a fekete pontok beszélni tudnának.....”
  • 4. utazó81 2010. október 23. 17:34
    „No comment !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 3. deszkás 2010. október 21. 10:43
    „Felüdülés volt olvasni.”
  • 2. katonabácsi 2010. október 19. 17:23
    „Aranyosak és mennyire szeretik őket a volt kisdiákok! :-)))))”
  • 1. gombosalex 2010. október 19. 13:14
    „Kajtár Jánosné Szabó Eszter és Gombosné Szabó Erzsébet, csak a pontosan felkészült újságíró kijavítására....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Klórmérgezés a szentesi uszodában

Két szentesi vízilabdás fiú klórmérgezés miatt kórházba került vasárnap este. Tovább olvasom