Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Ismét támad a Négy Mancs: autópályán filmezték a Hungerit teherautóját

Szentes - Várhatóan újabb lejárató kampányra készül a Négy Mancs Alapítvány a hazai baromfiágazat ellen – figyelmeztet a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca értesülése szerint a támadás az állatvédő szervezettel perben álló Hungerit ellen irányulhat. A cég teherautóját valaki videózta az autópályán.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a „rendelkezésére álló információkra" hivatkozva közzétette: a Négy Mancs Alapítvány idén tavasszal újabb kampányt indíthat a magyarországi hízottkacsa- és libamájat előállító termelők, köztük a szentesi Hungerit Zrt. ellen. A VM – a Négy Mancs eddigi tevékenységének ismeretében – arra hívja fel a figyelmet, számítani kell rá, hogy a szervezet rejtett kamerás felvételeket készít a cégeknél, „követi gépjárműveik mozgását, rögzíti a ki- és berakodásokat, emellett a termelőket arra készteti, hogy valótlan, terhelő kijelentéseket tegyenek egymásra". A szaktárca szerint várható, hogy az illegálisan megszerzett felvételeket „oly módon vágják meg, hogy azok a lehető legsötétebb képet mutassák a magyar baromfiágazatról". A minisztérium emlékeztetett, hogy tavaly a Daily Mail című brit és a Test című német lapban közölt az alapítvány olyan „manipulatív fotókat", amelyek lejáratják a libaágazatot, és magyarellenes hangulatot szítanak.

A tárca azt is a Négy Mancs számlájára írja, hogy visszaesett a hazai tollszedés, ez 10 milliárd forint közvetlen bevételkiesést jelent a hazai termelőknek. Holott nálunk sokkal szigorúbb állatjóléti szabályok vonatkoznak a tollszedésre, mint Európa más országaiban, ahol ez a tevékenység szintén megengedett. A most zajló konfliktusban az Európai Baromfifeldolgozók Szövetsége támogatja a magyar libatartókat és -feldolgozókat.

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

– Örülök, hogy a kormány ilyen határozottan kiáll a Hungerit és az ágazat védelmében, és ezzel segít megtartani több ezer munkahelyet – nyilatkozta Magyar József. A szentesi cég vezérigazgatója arról számolt be lapunknak, három hete tényleg észrevették, hogy egyik teherautójukat valaki videózza az autópályán. Ez önmagában nem bűncselekmény, közterületen bárki készíthet felvételeket, az azonban már nem mindegy, hogy azokat hogyan és mire használja fel.

A szentesi baromfi-feldolgozó vállalat tavaly tavasszal indított polgári pert a Négy Mancs Alapítvány ellen a Fővárosi Törvényszéken a céget rossz színben föltüntető európai akciók miatt. 530 millió forintos kártérítési igényről szól a kereset, ítélet még nem született, a következő tárgyalást május 16-án tartják. Mivel a honlapján szereplő telefonszámot hiába hívtuk, e-mailben kérdeztük a Négy Mancsot arról, tényleg újabb kampányra készül-e. Mihelyt megérkezik a válasz, azt is közöljük.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. medvejanos 2013. április 07. 17:52
    „Ideje lenne a fémlopás mellett az ilyet is terror cselekménynek minősíteni...”
  • 48. boros56 2013. április 07. 12:28
    „Ezek idegen-, és a saját érdekükben teszik tönkre saját honfitársaik megélhetését. Ezek aztán hazafik! Vagy inkább hazaárulók?”
  • 47. keletaru 2013. április 07. 09:36
    „Jó lenne ha a szakszervezetek is ilyen hatékonyak lennének 250/hó euró-ért nem lehessen dolgozni . Azért érdekes emberek hogy élnek itthon munkából , nem aggódnak nyugaton sem ..csak a demokráciáért ?! Üdv Kuci”
  • 46. ossian33 2013. április 06. 20:03
    „41. Zorro 2013.04.06. 12:11
    Igen, de mivel libamájra,meg értékesebb húsra sokunknak nem futja... de én is inkább krumplit eszem, mint olcsó virslit.
    Egyébként tényleg elképesztő, hogy a párszáz Ft/kg virsli miből lehet?
    A Mancsok meg foglalkozzanak a kidobott, éhező kóbor kutyákkal!”
  • 45. Figyelő 2013. április 06. 17:10
    „Azt mondta egy állattartással foglalkozó ismerősöm, ha meglátja a telepe körül ezeket - idézem - a "senkiháziakat", akkor rájuk küldi a telepet őrző kuvaszokat.”
  • 44. asdiob 2013. április 06. 16:23
    „Ez az egész már megint egy külföldről finanszírozott esemény sorozat része. Végre venni kellene a bátorságot valaki(k)nek és a Négy Mancs háza táján szétnézni. Miből van egy alapítványnak annyi forrása, hogy egy ilyen lejárató kampányt elkezdjen? És tudja is finanszírozni?
    Emberek!!! Itt munkahelyekről beszélünk!!! Családok megélhetéséről!!!
    Miért nem látok egyetlen egy Négy Mancsost sem a lepusztult kutyatelepeken??? Ott minden rendben van? Ezeket az állatokat normális körülmények között tartják?

    Egyszer a dolgok mögé kellene nézni. Politikai indíttatású esetnek tartom ezt is, mint ahogy a korábbit is annak tartottam. Külföldi érdekeltségek által pénzelt.... Inkább ki sem mondom...”
  • 43. czindi 2013. április 06. 14:57
    „34. Francois
    , igazad van. Esetleg "véletlenül" ráhúznám a kamionomat, oszt jónapot! Megérdemelnék. A többi idióta állatvédővel együtt. Ismétlem: idióta. Mert a normális állatvédőkkel semmi bajom, szívesen támogatom őket. De amikor valaki az emberek alapvető igényei elé helyezi az állatok igényeit...”
  • 42. macs 2013. április 06. 13:19
    „40. Francois,
    azért ne essél túlzásba! :-) Hiába tartok tyúkot vagy libát, ha nem tudom eladni, mert erősen csökken a fizetőképes kereslet. Kérlek nézz utána, milyen bajban vannak a húsüzemek és miért! Javaslom keress rá: Kapuvári Húsüzem, Gyulai Húskombinát, Kaposvári Húsüzem.”
  • 41. Zorro 2013. április 06. 12:11
    „ossian33 A saját tapasztalatomra alapoztam, de magad is megadtad erre a választ.”
  • 40. Francois 2013. április 06. 07:03
    „35. 3évesférfi 2013.04.05. 19:48 Gondolom ebben a témában is nagyon otthon vagy ahogy olvasom! :)"a tyúkbárók meg a libatömők meg visszaadják az engedélyeiket." rég visszaadták még a 90-es években, mikor a Gordonkához hasonlók nem fizették ki őket! :) Szinte alig van állomány magyarországon, de ezt kár is írnom neked hisz te ezt biztos tudod! :)”
  • 39. Linka11 2013. április 06. 05:52
    „"Ki ez a Négy Mancs"? Jó lenne ha nem csak egy fantázia névvel ,hanem arcokkal állnának elő !-Egyébként a zászlajukra tűzött "ki állunk az állatokért" jelszó igen nemes.Az sem lenne baj, ha ebe a harcba bevennék az emberek alapvető jogai és érdekeiért való aktív küzdelmet.”
  • 38. ossian33 2013. április 05. 22:47
    „17. Zorro 2013.04.05. 11:15
    Mire alapozod ezt a kijelentést?
    Egyébként én is inkább libamájat vennék, az legalább nincs feldúsítva mindenféle hitvány adalékanyaggal.”
  • 37. 3évesférfi 2013. április 05. 19:56
    „36. macs: Azért nem mutatják meg, mert akkor az embereknek szembesülniük kellene vele, mi kell ahhoz, hogy a tányérjukra kerüljön a husika, az meg olyan kellemetlen, még elmenne az étvágyuk.”
  • 36. macs 2013. április 05. 19:49
    „34. Francois,
    szidhatjuk a Mancsot, meg mondhatjuk azt, hogy ez a konkurencia áskálódása, de akkor kezelje cég így őket. Miért nem mutatja meg milyen körülmények között tartják az állatokat, hogyan szállítják őket, rendezzenek nyílt napot, hívnak meg külföldi TV-ket! Van erre elég sok módszer!
    Amit írtam az a termelőknél tapasztaltam. :-)”
  • 35. 3évesférfi 2013. április 05. 19:48
    „Remélem, elérnek valami változást, a tyúkbárók meg a libatömők meg visszaadják az engedélyeiket. <moderálva>”
  • 34. Francois 2013. április 05. 18:54
    „30. macs 2013.04.05. 18:01
    Ne haragudj, de mennyi pénzt kapnak ezek az önkéntesek?! A termelők <moderálva> nyugodtan éhen, nem a szállítással van baj, azzal hogy külföldön nem fogy az árú! Én úgy becsuknám ezeket a szervezeteket hogy a műanyag lakat rá rohadna, de szívesen bevállalok, fuvart is szállításba, majd tennék az autóra egy két Moldáv barátomat, lehet nem lenne felvétel! :) Meg az se aki felvette! Képzeld én nem áruházban veszem, termelőtől . És azt vágja amit kiválasztok, egyébként ezek az önkéntesek hol vásárólnak?! Brüsszelben?! Vagy Khol családtól?! :)”
  • 33. keletaru 2013. április 05. 18:52
    „Nép hülyítés mér rég padlón vannak ezek a termelők .......láttuk őket tiltakozni a médiában is ! Ahhoz képest a négy mancs semmi , mint amit azok a cégvezetők követtek el ! A termelőkkel szemben ! A BAJ ITTHON VAN !? Üdv Kuci”
  • 32. TrombiFrédi 2013. április 05. 18:47
    „Szép dolog az "önkéntes állatvédelem", csak nem akkor ha a konkurencia bérencei!!!”
  • 31. Cillit_bang 2013. április 05. 18:28
    „papika! Ha valaki turista videózik, és elviszi a TEK, akkor egyből szidod a "vityát"....a pártod meg telekiabálja, hogy itt nincs demokrácia és szalad Brüsszelbe....vagy Bukarestbe a pontahhoz
    Amúgy a 4 Mancs- sokszor csak egy "farok"- egy fizetett banda, mint a Grünpiszkálódók! Lehet ellenük tenni, és kell is ebben egyetértünk, csak a módszerekben nem!”
  • 30. macs 2013. április 05. 18:01
    „29. Francois,
    kösz, majd megbeszéljük! :-)
    Azokat a csirkéket olyan szörnyű körülmények között tartották, hogy rémálmaimban se jöjjön elő, amit ott láttam. :-(
    Egyébként nagyon kezd elegem lenni attól a mantrából, hogy miket adnak el nekünk az áruházláncokban. Nos hol a garancia arra, hogy a nem áruházláncokban vásárolt termékek megbízhatóak? Volt néhány nagyon durva élményem a mosólével locsolt biozöldségről, a kétes tisztaságú edénybe fejt tejről, és folytathatnám.
    Egyébként, aki elhiszi, hogy a 200 forintos virsli vagy párizsi húst is tartalmaz, hát?”
49 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várhatóan 9 elsős osztály indul Szentesen

Szentesen nem lesz látszatja annak, hogy a hat éves gyermekeknek szeptembertől iskolába kell járniuk: az új tanévben tovább csökken a tanulólétszám. Tovább olvasom