Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Kampánycsapások a libamáj ellen

Szentes - A hízottállat-tartás, a kacsák, libák „kényszertömése" miatt kampányoló Négy Mancs állatvédő szervezet tönkretesz egy teljes ágazatot – nyilatkozta lapunknak Bárány László, a baromfi terméktanács elnöke.
A lassan négy hónapja kampányoló Négy Mancs állatvédő alapítvány elérte, hogy több nyugat-európai áruházlánc bojkottálja a szentesi Hungerit termékeit. Mint ahogy azt lapunkban megírtuk: emiatt szeptember 1-jétől kénytelenek leállni a hízottállat-vágással, a belőle készült hús és libamáj forgalmazásával, és 200 embert kell elküldeniük.

Tegnap a szaktárcánál, az FVM-nél érdeklődtünk, miért nem kapott kormányzati segítséget ebben a helyzetben az ágazat. Senki se kívánt nyilatkozni. A sajtóosztály egy munkatársa hosszas telefonálás után mindössze annyit közölt, érdemben semmit se tudnak mondani. Miért? Mert az a piaci folyamatokba való beavatkozás lenne. Azt is kérdezték, írt-e Magyar József, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója levelet a minisztériumnak, van-e nyoma annak, hogy kért segítséget. Kiderült, a vezető levelet ugyan nem írt, de tárgyalt a miniszterrel, szakállamtitkárral egyaránt.

Levélszemét

Bárány László elmondta, mivel e-mailje a baromfi szóval kezdődik – cége mellesleg nem foglalkozik hízottállat-vágással –, napi átlagban 20 levelet kap Mentsük meg a kacsákat! címmel. A világ minden pontjáról írnak neki „lelkes" fiatalok, és szólítják fel, hogy csatlakozzon a mozgalomhoz.

Szirbik Imre, Szentes polgármestere, országgyűlési képviselő elmondta, már három hónappal ezelőtt jelezte az FVM-nek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is, hogy nagy baj lesz. Eredménytelenül. Szerinte az Unión belüli magatartás sem egyforma ebben a kérdésben. Ezért egyeztetést kezdeményezett a kereskedőkkel, valamint az állatvédő szervezettel is. Még egyszer elmondta, súlyosan érinti a város költségvetését, ha legnagyobb adófizetője forgalma egyharmadát elveszíti, és 200 család kereső nélkül marad, nem számítva a környékbeli termelőket.

A legélesebben Bárány László, a baromfi terméktanács elnöke fogalmazott. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében bejegyzett Baromficoop Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, tolakodó, erőszakos szervezet a Négy Mancs, amely önkényes és értelmezhetetlen kampányt folytat egy hungarikum ellen, és nem számol a gazdasági következményekkel. Úgy tekint a libatömésre, mintha az emberi passzió lenne, miközben egy egész ágazatot tesz tönkre. Látszik, hogy a Franciaországban előállított libamájmennyiség mindössze 10 százalékát „gyártó" magyar iparnak mert csak nekiugrani a nemzetközi szervezet.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. Tudatlan 2008. szeptember 12. 18:58
    „Triatlonos!
    Sz.T. alatt Szanyi Tibor MSZP-és képviselőt érted?
    Szanyi bőrében sem szeretnék lenni!!”
  • 34. triatlonos 2008. augusztus 04. 08:06
    „A hivatásom gyakorlása közben nemesen egyszerű modorú emberek személyiség formálásával foglalkoztam - de hiába az óriási tapasztalat - van ami nekem sem megy, de mindenesetre nem szeretnék Sz. T. helyébe lenni!”
  • 33. ateremtésit!!! 2008. augusztus 04. 00:02
    „Még az a szerencse, hogy triatlonos mindenhez ért, de mindenhez nagyon és ő a legokosabb, neki mindig igaza van! Sok helyen olvasom a hozzáokoskodásait, de néha elpityeredem magam, hogy ez mekkora f***!”
  • 32. rozsomák 2008. augusztus 02. 12:45
    „Zombor igazad van! A forint erősödése nem tetszik a cégeknek, mert kevesebbet kapnak az expotrtált áruért. A kormánynak az erős forint a jó, mert valutában törleszti a felvett hiteleket és így kevesebb pénzt költ a költségvetésből. A Négy Mancs csak duma!”
  • 31. zombor 2008. augusztus 02. 09:49
    „Figyusztok! Nem a Ft erősödésével van itt baj? Hm...? Nem biztos h az állatvédőkkel van itt a legnagyobb gond!!!”
  • 30. a hétszenségit 2008. augusztus 01. 22:27
    „Az állatvédők embereket is börtönbe juttattak állatkínzásért.
    Amikor emberek kínoztak embereket, az nem volt baj ugye? Azért nem rossz kifogás ez a Négy Mancs!”
  • 29. akutyafáját 2008. augusztus 01. 21:29
    „Üssük agyon a macskát,mert megeszi az egeret,a kutyát,mert szereti a csontot,meg mindkettő a husikát,tápot.
    A ragadozó madarakat írtsuk ki,mert megeszi a kicsiket,elhordja a csibéket.A nagy hal megeszi a kishalat.stb.”
  • 28. triatlonos 2008. augusztus 01. 19:56
    „T. 27!
    A felhasználói nevemre vonatkozó megjegyzésén kivül mindennel egyet értek. A triatlon egy olimpiai sport, habár van aki azt hiszi, hogy kinai tornacipő márka. Ebben a sportban elért edzői tevékenységem miatt voltam az év edzője, és történetesen a -szentesi kötödésű -női világbajnok csapat edzőjét megelőzve. Ha a becsületes nevemre kiváncsi akkor már rákérdezhet. Ugyanolyan magyar név, mint az Öné.
    A libatenyésztés kifejezetten családi gazdasági tevékenység, de a politika a fenti idő óta nem szeretné ha kialakulna, mert útjába állna a sokezer hektáros nagybirtok kialakulásának. A hatalomnak pedig ez az érdeke.”
  • 27. Szabó Tamásné 2008. augusztus 01. 18:13
    „Válasz " triatlonos "-nak .A becsületes neve gondolom még cifrább!
    A libatömés technológiáját ismerem és ennek tudatában ki merem jelenteni, hogy ennél csak az a szörnyűbb, amit az EMBER - EMBER ellen tesz.
    A táplálék megszerzése érdekében tett tevékenységek listáját sok lenne elemezni !
    Politikai nyelvre fordítva : Hazánk Kormánya etet bennünket az
    Unionak lefeküdve : ez az igazi TÖMÉS ! Meddig tűrjük még az " állatkínzást" ?
    Hazai érdekek nincsenek ? Attól függ, kinek hol a HAZA !
    Azért Üdv.”
  • 26. triatlonos 2008. augusztus 01. 08:47
    „Tisztelt Szabó Tamásné!
    Javaslatára egy ideig felfüggesztem a libamáj fogyasztást - igaz, hogy amit ettem az kisebb volt, és szabadtartásos tanyai.
    A mezőgazdaság és a feldolgozóipar "sűlyesztésével", hogy az Ön szavait használjam teljesen egyet értek. Ezt a saját bőrömön tapasztalom, és lassan, de nem nyugodt lelkiismerettel elfogadom, hogy nekünk azt kell csinálni, amit az Unió nekünk szánt! Gabonát, és ipari növényeket kell termeszteni, majd a kicsit pénzesebb növényekkel -zöldség, gyümölcs - valamint az állattartással ők elbajlódnak.
    Bizonyára a libatömés technológiáját ismeri, ezért ha kérhetném, hogy sziveskedjen véleményezni!
    Azt még szeretném, ha elismerné, hogy a helyzet kialakulásában a politikának is jelentős szerepe van, mondjuk 2001-től Orbántól kezdve napjainkig.”
  • 25. zombor 2008. július 31. 20:57
    „Igy van!!! Magyar Úr is most Kinában eszi a kinai libamájat "jól megérdemelt szabadságán"- egy kissé elszomoritó ebben a helyzetben nemde?...pff”
  • 24. Szabó Tamásné 2008. július 31. 19:46
    „A torkodon egy falat ne menjen le !
    Meddig akarjátok a mezőgazdaságot és a hozzá kapcsolódó iparágat még sűllyeszteni ? A hízott libamáj előállítása állatkinzás ? Embervédő egyesületről nem hallottál ?Vagy azt még nem ismered ? Egész Európában lehet majd kapni finom hízott libamájat ! Na, ezt ne gondold ! Ha a kormány a javaslatot aláírja, csak Ők esznek ! /külföldön ?/”
  • 23. triatlonos 2008. július 31. 15:12
    „A libatömést nem lehet a disznó hizlaláshoz hasonlitani, mert egy kicsit brutális. A hizlalási szakasz végén 4 óránként tömik - éjjel, nappal folyamatosan- a "hatoscsavaranyát" sem felejtik ki a kukoricából, mert ettől lesz szép a máj! A munkának akkor van vége, amikor már kezdenek elhullani, mert felélték a vérüket, akkor lehet szállitani.”
  • 22. Mike3 2008. július 31. 14:18
    „Csonakos:
    Semmit nem találtam erre vonatkozóan. Leírnád a metódust?

    pirso:
    Nabumm. A zsidók meg a gazdaságot vágták paffra, mégis vigyorogni kell hozzá. tessék ehhez is”
  • 21. lakme 2008. július 31. 14:17
    „hate n valami ilyesmik miatt nem szavaztam az eu csatlakozasra, mar akkor nyilvanvalo volt, hogy nyugati barataink nem azert taszajtgatnak bele ebbe a szervezetbe, mert szivukon viselik a sorsunkat, es azt szeretnek, mi is olyan jol eljunk mint ok... ki van ez talalva. Cukorgyarunk mar nincs, miert is? a magyarok abbahagytak a cukorfogyasztast, fuj nem kell nekik, edesito kell nekik... konzervgyarunk mar alig van, babolna mar fuccs, mindent bedaralnak, hogy majd ok kiadagoljak nekunk az o szemetuket porciokba... nyam de finom.... figyelejtek meg fognak mega magyarok terdenallva konyorogni a nemet szemetert, hogy legyen mibe turkalni... es miert olcso ott? ja mert a miniszterium tamogatja a nyugati gazdakat, minket a sajat kormanyunk meg foldbegyalul..es ez igy is lesz, mert ketharmados torvenyeink vannak, mert kepviseleot visszahivni nem lehet... a magyar politikus nem fel semmitol, nincs mitol.. csak egyre hosszabb a nyelve a sok...nem is irom le”
  • 20. Luca 2008. július 31. 14:15
    „Tilkozasokat, amennyit csak lehet, a következö cimre küldjek:
    negymancs@invitel.hu
    Hatha tele lesz a postalada...”
  • 19. pirso 2008. július 31. 14:13
    „... és kedves Mike3! Kár, hogy nincs se bundád, se párnád, mert biztosan jól jönne ha már nincs szükséged rá annak a gyereknek, akinek kajája már biztosan nem lesz, mert az anyja/apja (neadjisten mindkettő) ott dolgozott, de mostmár nem fog, és legalább nem fázna télen miután kidőlt a ház fala. És a fene egye meg, én is láttam már libatömést, sőt disznótoron is voltam, nem is egyen, de hát sikerült valahogy elvonatkoztatnom, mert élelemről van szó. És el kell tudni vonatkoztatni! Ha magyarázni kell miért, akkor az már nálad jelent gondot.”
  • 18. csonakos 2008. július 31. 13:55
    „Kedves Mike3!
    Igazad van! Ne szakértsen aki hülye hozzá! Én havonta 100 malackát adok le ami hat hónapos és átlagban 120 kiló! Hol van itt a boldog zabikálás? Ha értenél hozzá tudnád ezek is tömve vannak! Szerintem a magyar libamájra tömés sok száz éves múltra tekint vissza!
    Javasolom tiltsuk be a növények mesterséges termesztését is mert szabadon boldogabban élnek a növények! Gyűjtögessünk mint régen és hordjuk elhullott állatok bundáját. Irány az őskor!”
  • 17. Mike3 2008. július 31. 13:34
    „szégyen: ez így igaz, nézzük csak meg mit művelnek az atomerőművekkel vagy a repülőgépekkel. idióták. azonban ez most jogos szerintem”
  • 16. szégyen 2008. július 31. 13:22
    „Állatvédők, környezetvédők - egyszerűen nem lehet megfelelő jelzőt találni rájuk. Csak tessék megnézni a tv-ben nyilatkozókat, hát tényleg kár volt bezárni a Lipótmezőt. Millárdos károkat okoznak, miközben ájtatos manóként lavíroznak a jogi útvesztőkben (lásd pl autópályaépítések akadályozása évekig). Szégyen!”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tőserdő Szépe: családban maradt a korona

Szentes - Idén a tizennyolc esztendős szentesi Nemes Viktória lett Tőserdő Szépe, nyolc évvel… Tovább olvasom