Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Kedden Bezár a hatvanéves Petőfi cukrászda

Szentes - Horváth Zoltán cukrászmester szerint egy-másfél év múlva azonban a megszokott ízekkel fogadják az ötcsillagos Petőfiben a helybelieket és a turistákat.
Jelenlegi formájában már csak napjai vannak hátra a most hatvanéves Petőfi cukrászdának, amely kedden bezár a kezdődő rekonstrukciós munkák miatt. A fővárosi Pendola-cégcsoport hozatja rendbe az épületegyüttest, szállodástul, színháztermestül – több milliárd forintért. Horváth Zoltán cukrászmester hálás a Pendola tulajdonosának, Zsohár Árpádnak, mert a cukrászda maradhatott a legtovább nyitva, ám a rekonstrukció mégis itt fejeződik be a leghamarabb.

Információja szerint egy-másfél év múlva exkluzív helyen fogadhatják a vendégeket a korhű állapotának megfelelően felújított cukrászdában. Abban egyetértünk Horváth Zoltánnal, hogy mostani formájában fapadosnak számít. Ám a rendbehozatala után ötcsillagos lesz, az árak viszont nem követik ezt.

Horváth Zoltán bízik a folytatásban. Fotó: Karnok Csaba (Képgaléria)

A cukrászda vezetőjének – mint mondani szokás – az egyik szeme sír, a másik nevet. Örül a felújításnak, ugyanakkor az is természetes, hogy az épületben minden tégla hozzánőtt, ezért kicsit fájdalmas lesz a búcsú. Horváth Zoltán 40 éve került a céghez tanulónak, végigjárva a ranglétrát 1981-től már üzemvezető volt. A rendszerváltozás utáni időktől, amikor megszűnt a megyei vendéglátó-ipari vállalat, vállalkozóként viszi a cukrászatot. A mester büszke arra, hogy a munkatársaival eleget tettek a korszerű táplálkozás követelményeinek, ugyanakkor megőrizték a hagyományos ízeket.

Közéleti kávéház

Hétfőn délután 6 órakor utoljára találkozik a Petőfi cukrászdában a legendás Közéleti kávéház nevű programsorozat törzsközönsége. A búcsún a rendezvények ötletgazdája, a művészetpártolóként is közismert Horváth Zoltán és az ugyancsak művészetbarát térségi főállatorvos, Dobos András vall majd önmagáról.

– Aki az 1950-es években fogyasztott krémest a Petőfiben, ma is ugyanolyat kaphat – mondta. Ők nem porból készítik a 120 fajta süteményt, hanem valódi nyersanyagokat használnak. A cukrászda rekonstrukciója után is ott folytatják majd, ahol e hét végén abbahagyják: Horváth Zoltán a jelenlegi dolgozókkal ugyanilyen választékkal várja majd a vendégeket, akiknek lifttel viszik fel a finomságokat a pincében kialakított üzemből.

Megrendeléseket egyébként vasárnapig fogadnak a cukrászdában, ahol hétfőn végkiárusítást tartanak. Azt mondja erről a mester: jelképes áron kínálják a süteményeket, hogy a szentesiek jó szívvel emlékezzenek rájuk. Az építkezés idejére pedig nem költöztetik sehová az üzemet, mert egy ideiglenes helyre nem érdemes befektetni, hogy abból semmit se tudjanak majd hasznosítani, ha birtokba vehetik a felújított Petőfi cukrászdát.

Olvasóink írták

  • 3. Bertti 2008. július 23. 17:27
    „Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy ideiglenesen nem működik másik helyen a cukrászda.Most kezdődnek a születésnapok a családban, és kénytelen vagyok egy vagyont kiadni egy pocsék tortáér, amit a család meg sem eszik.Mert a világ legfinomabb joghurttortáját a petőfiben sütik. De ha már így van, várjuk hogy újra kinyisson.”
  • 2. Ellentmondás 2008. június 30. 17:51
    „"A mester büszke arra, hogy a munkatársaival eleget tettek a korszerű táplálkozás követelményeinek, ugyanakkor megőrizték a hagyományos ízeket."

    Kicsit képlékeny ez a gondolat, nem? Hagyományos anyagok, de korszerű táplálkozás. Nem ilyen cikket vártunk volna Irén öntől!

    Köszönjük a Petőfi Cuki munkáját, és nagyon sok sikert kívánunk az újra kezdéshez!”
  • 1. higénia 2008. június 28. 09:40
    „Remélem,ha ötcsillagos lesz akkor már hajhálóra is fogja futni.A galéria képei szerint még nem tudták ezt kigazdálkodni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomjoltó közkutak Csongrád megyében

A tikkasztó hőségben enyhet nyújtanak a szomjazók számára a nyilvános kutak, amelyekből Vásárhelyen… Tovább olvasom