Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Kedvelt játszóhely a volt megyeháza udvara

Négy évvel ezelőtt a szentesi városháza udvarára szervezett először nyári színházi előadásokat a Tükör Alapítvány. Bertók Gyula és Szebeni Zoltán kezdeményezése kedvező fogadtatásra talált, mert estéről estére telt ház előtt futottak a darabok. A volt megyeháza felújítása után az udvaron már a városban lévő szinte valamennyi kulturális intézet helyet kér magának.
Szebeni Zoltán örül annak, hogy több kulturális szervezet, intézet is helyet kér magának az egykori megyeháza udvarán, hátrányt érez viszont a város költségvetési intézményeivel szemben. Szebeniéknek idén mindössze két előadásra futotta, harmadikként egy gyermekdarabot a drámaisok visznek színre.

Július 5-én adják elő az Anyám orra című produkciót, amely a tavalyi pécsi találkozó első díjas darabja. Ezt az előadást is felülről láthatja a szentesi közönség, Szebeni Zoltán ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy emelkedő legyen a nézőtér, a klasszikus görög mintát követve. A színház ugyanis így néz ki – magyarázta lapunknak. Ezután elbontják a lelátót és átadják a helyet a következőknek.

– A mi eszközeink, a mi technikánk szolgálja a nyári színház közönségét – mondta Kruzslicz Pál. A művelődési központ igazgatója megállapította, hogy a volt megyeháza udvara egy hatalmas tér, ahová látványos rendezvényekkel érdemes készülni, nem pedig kamaradarabokkal. – Mi igazi színházat álmodtunk erre a csodálatos helyre, miután készen lett – fogalmazott. Az egy méter magas színpadot és a hozzá tartozó műanyag székeket hamarosan felsorakoztatják. A művelődési központ az elmúlt húsz évben főként az ifjúsági ház melletti gödörbe szervezett nyári előadásokat, most két helyszínen igyekszik élményt nyújtani. Egy könnyű- és egy népzenei esttel, valamint prózai előadással csábítja a közönséget a megyeháza udvarára.

Augusztusban négy előadással a művelődési központ által meghívott előadóké a színpad: augusztus 2-án A kör négyszögesítése című vígjátékkal kezdenek.

Csak egyeztetve

Az egyeztetést kora tavasszal elkezdték a szervezők. A volt megyeháza konferenciaközpont-vezetőjétől, Kristó Carmentől megtudtuk, hogy az önkormányzathoz csak későn lehetett támogatásra pályázni, így ők is mindössze két előadással készültek erre a nyárra. A musicalgála után július 21-én Szekeres Adrien tart lemezbemutató koncertet. A hónap végén pedig a városháza művelődési irodája által szervezett ingyenes operettgála következik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korszerűsítik a szennyvíztelepet

Évről évre bírságot fizet a szentesi szennyvíztisztító, mert nem az előírásoknak megfelelően… Tovább olvasom