Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Kerékpárral Európán át a Szent Jupát tagjai

Dachau közelében töltötték az éjszakát a szentesi Szent Jupát sportegyesület tagjai, akik a Duna völgyében kerekeznek ezen a nyáron. A tervezett kétezer-háromszáz kilométer közben megnézik az útba eső látványosságokat. A tavalyi athéni túra után ez a táv rövidnek tűnik, ám emelkedők bőven lesznek.
Budapestig vonattal, utána két keréken Fotó: Vidovics Ferenc
Tíz napja ülnek nyeregben a szentesi kerékpárosok, akik vonattal indultak Budapestre, a fővárostól azonban biciklivel közelítették meg a bősi erőművet, s megnézték a pozsonyi óvárost is. Az egyesület vezetője, Valkai Zsolt szerint a nyaralás, a testedzés és a költségekkel való spórolás optimális elegye a kerékpártúra, ezért lehetőleg minden útba eső nevezetességet megnéznek a résztvevők. Bécs valóságos paradicsom a biciklisták számára, hiszen a városban 300 km kerékpárút használható, meglátogatták a fogadalmi templomot, a belvárost. A Duna völgyében haladva megnézik a Willendorfi Vénuszt, a történelmi Mauthausenben a koncentrációs táborba is elviszi a túravezető a fiatalokat, adózva az ott elhunyt húszezer ember emlékének. A kilencedik nap éjszakáját Dachau közelében töltik, naponta 143 kilométert tesznek meg, és napkeltétől napnyugtáig átlagosan hét órát ülnek nyeregben. Az Edelweiss Hausnál található híres kilátóról megnézhetik a 37 háromezer méter magas hegycsúcsot és a tizenkilenc gleccsermezőt. Az út javarészt Ausztrián és Németországon át visz, a tervezett útvonal 2359 km.

Az athéni kirándulás után idén bővült a csapat, az elmúlt évben a leglelkesebb és legfiatalabb egyesületi tagokat a szülői intelem még visszatartotta a távoltól, idén azonban már tizennégy évesen is nyeregbe lehet ülni a legendává lett Szent Jupát kerekezői mellett. A csapat kapitányának, Valkai Zsoltnak az irányítása mellett kitartóan edzett állóképesség birtokában igyekszik teljesíteni a távot Dömsödi Gábor, Vincze Mihály, Papp Dániel, Olasz Balázs, Dandé Dániel és Füsti-Molnár Gergely. A fiúk által kitűzött hazaérkezés időpontja augusztus 21., amikor a Szentes feliratú, városhatárt jelölő tábla vonalán áthaladnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meggyógyulnak a szobrok is

A tervezett ütemben halad a szentesi volt megyeháza felújítása. Ennek részeként restaurálják a… Tovább olvasom