Cseuz László a pekingi olimpiára is kerékpárral utazik. Összesen tizenkétezer kilométert biciklizik. A szentesi gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára úgy döntött, hogy ismeretlen kultúrák ismeretlen viszonyai között nem kockáztatja az életét Eurázsián át – ahol egyébként több száz kilométert is mehetne két keréken úgy, hogy emberrel nem találkozik. Ezért Szentesről május elsején elindul Lisszabonba, ez az út 4500 kilométer. Az óceán partján repülőre száll, és New Yorkba megy, ahonnan a kanadai Toronto közelében lévő Hamilton városba érkezik: itt lakik a lánya. Cintiánál akar eltölteni néhány napot, majd az Ontario-tó partjáról továbbindul a Sziklás-hegységen át Vancouverig.
 |
Cseuz tanár úr nagy feladatra vállalkozik kedvenc bringájával. Fotó: DM/DV |
Az észak-amerikai földrészen egyébként 5500 kilométert megy biciklivel, a Csendes-óceán partján ismét repülőre száll, és Sanghajban ér földet. A metropolisztól Pekingig mintegy kétezer kilométert kerékpározik. Cseuz számítása szerint 97 nap alatt teszi meg az utat, naponta 140 kilométert szeretne haladni. A bicikliben benne van az óránkénti negyven kilométeres sebesség erős hátszélben, de hússzal biztosan mehet a bringa. A nyugalmazott testnevelő tanár 64 évesen kitűnő kondícióban érzi magát, a felkészülés során eddig magának kiszabott tervet túlteljesítette. Különösen jó most számára a szeles időjárás, ilyen körülmények között próbálhatja jobban az erejét. Évek óta csak az olimpiára gondol.
 |
1992 óta látogatja a játékokat, Peking az ötödik olimpiai helyszín. Tervei szerint augusztus 6-án érkezik a kínai fővárosba, és megnézi majd a versenyeket. Előre foglalt jegyeket a női, férfi vízilabdadöntőkre. Míg Athénban az utóbbi mérkőzést ötvenezer forintért lehetett megnézni, addig Pekingben ez alig tízezerbe kerül. A nyugdíjas tanár anyagi kondícióinak kedveznek ezek a jegyárak, az utazás költségeit Szirbik Imre a polgármesteri keret terhére ötszázezer forinttal támogatta. Ez a pénz repülőjegyre és oltásokra megy el – jelentette ki Cseuz.
A repülés a Peking–Budapest közötti légi úttal együtt 475 ezer forintba kerül, a különböző oltások vakcinánként ötezer forintba. A magányos utazó jutalomnak tekinti azt, hogy élőben nézheti meg az olimpia számára legfontosabb mérkőzéseit. Kíváncsi a kardvívókra, párbajtőrözőkre, a kézilabdásokra – ezekben a sportágakban érdekeltek vagyunk. Természetesen megnézi majd a kerékpárosok versenyét is. Ha hazatér, könyvet ír az öt utazásról. És ha négy év múlva még mindig jó kondícióban lesz, talán a londoni utat is elvállalja.
 |
| Cseuz László és Liu Zhi pekingi kormánytisztviselő Szentesen találkozott. Legközelebb augusztusban, az olimpián foghatnak kezet. Fotó: DM/DV |
Sátorozni tilos KínábanA kemping fogalmát nem ismerik a távol-keleti országban, ezért a sátorozó Cseuz Lászlónak számítania kell arra, hogy a hatóságok előállítják. Zhao Qi, a Shijingshan kerület politikai tanácsának alelnöke és Liu Zhi főtitkárhelyettes hívta fel erre a figyelmet, amikor a kerékpárossal Szentesen, az olimpiai tölgyfánál találkoztak. Cseuz tréfásan jegyezte meg: legalább addig is fedett helyen lesz. A kínai diplomatákkal vélhetően az olimpián is találkozik, hiszen éppen az említett kerületben rendezik a játékokat. A pekingi delegáció egyébként az önkormányzat meghívására érkezett Szentesre, együttműködési megállapodást írtak alá a várossal.