Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Készülnek a júniusi időközi képviselő-választásra Szentesen

Többen pályáznak Szentesen a kettes számú választókörzetben megüresedett képviselői helyre. Tegnap két szervezet is megnevezte jelöltjét.
Janó Tibor halála miatt júniusban időközi képviselő-választást tartanak a szentesi kettes számú választókerületben. A Magyar Demokrata Fórum dr. Nagy-Mélykúti László radiológust indítja a választáson. Nagy-Mélykúti Szentesen lakik, de Csongrádon dolgozik. Az orvos szerint ez nem hátrány a helyi politikai életben. Az MDF megyei elnöke szerint a doktor közéletbe való belépője lesz a megmérettetés. Grezsa István a tegnapi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: bízik Nagy-Mélykúti sikerében.

A Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület Horváth Zoltán cukrászmestert indítja a megüresedett képviselői székért. A pálmások csapatának képviseletében Földvári N. István mutatta be tegnap a jelöltet, kiemelte támogató szerepét a sport és a kultúra területén.

Az MSZP és az SZDSZ már korábban megnevezte közös jelöltjét: Balogh Szabó Gábor fiatal pénzügyi szakember jelenleg a városrendezési bizottság külsős tagja a városházán. Az Együtt Szentesért Egyesület Móricz Jánosné védőnőt indítja a kettes számú körzetben. A Fidesz-MPSZ által indított Kálmán János vállalkozó az előző ciklusban tagja volt a képviselő-testületnek. Dömsödi József ügyvéd korábbi terveivel ellentétben úgy döntött, mégsem indul függetlenként az időközi választáson.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megmérgezik a kutyákat Fábiánsebestyénben

Nyolc kutya és három macska pusztult el gyanús körülmények között a közelmúltban a fábiánsebestyéni… Tovább olvasom