Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Kétmilliárd kell a Petőfire

Befektetőket vár a szentesi önkormányzat a Petőfi Szálló átalakítására luxusszállodává. A beruházás becsült költsége meghaladja a kétmilliárd forintot. Mivel a beruházás költsége meghaladja a nemzeti értékhatárt, az európai közbeszerzési értesítőbe is bekerült a szentesi pályázati kiírás.
A város bérbe adná a Petőfi Szállót. Fotó: Tésik Attila
A szentesi Petőfi Szálló tulajdonjogáért évekig pereskedett az önkormányzat. Idén tavasszal jogerős ítélet született arról, hogy a várost illeti az épület. Csakhogy az egykor szebb napokat megélt szálloda állaga sokat romlott a jogi procedúra elhúzódása alatt. A helyhatóság ugyanis nem költhetett a lepusztult szálló rendbehozatalára, amíg az nem volt a tulajdonában. A bírósági döntés után most már az foglalkoztatja a helybelieket, hogy mit kezd az önkormányzat a városközpontban lévő egykori vendéglátóegységgel.

A becslések szerint több mint kétmilliárd forintba kerül az épület négycsillagos szállodává alakítása. Ennyi pénze azonban nincs a városnak. Pályázatokkal sem szerezhet forrást a helyhatóság erre a célra, mert az előírt önerő is meghaladná anyagi lehetőségeit. A képviselő-testület ezért úgy döntött, hogy vállalkozói csoportokat von be az épület rekonstrukciójába. Lapunk érdeklődésére Szirbik Imre polgármester azt is elmondta: a város ötven évre bérbe adná az ingatlant annak, aki saját költségén kongresszusi és gyógyászati célokat is szolgáló szállodává alakítja a Petőfit. Ezt a közbeszerzési értesítőben is közzétette az önkormányzat.

Mivel a beruházás költsége meghaladja a nemzeti értékhatárt, az európai közbeszerzési értesítőbe is bekerült a szentesi pályázati kiírás. A polgármester úgy fogalmazott: a vállalkozók előtt nyitott a pálya. Negyvenöt nap áll rendelkezésükre, hogy a tendereket elkészítsék, és az ajánlataikat megtegyék a minimum négycsillagos, európai szabvány szerinti szálló megvalósítása érdekében.

Elvárják továbbá a leendő befektetőktől, hogy a műemléki épületet eredeti állapotának megfelelően állítsák majd helyre. Korábban többen érdeklődtek vállalkozói körökből a szállóval kapcsolatos befektetési lehetőségek iránt. Szirbik szerint hamarosan kiderül, mennyire volt komoly a szándékuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Afrikában kelendő a szentesiek ivóvize

Harmincöt-negyven fokos hőségben dolgoztak a szentesi műszaki dandár katonái Afrika partjainál. Nagy… Tovább olvasom