Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Ketten ismét alacsonyan repültek Nagymágocson

Nagymágocs - Újabb rekordbírságok Nagymágocson! A múlt hónapban többen is kaptak háromszázezer forintos közigazgatási bírságot, mivel a megengedett legnagyobb sebességet többszörösen túllépték a település főutcáján. Az elmúlt héten két száguldás is kétszázezer forintot ért.

Az elmúlt hónap gyorshajtásért kiszabott 300 ezer forintos büntetései után ismét rekordbírságokat küld a Csongrád megyei Nagymágocs belterületén száguldozó autósoknak a rendőrség - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t hétfőn.

Az egyik sofőr november 17-én a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett 122-vel, két nappal később egy másik autós pedig 128-al száguldott a Szántó Kovács János utcán Nagymágocson - mondta Szenti Szabolcs.

Újabb rekordbírságok Nagymágocson!
Újabb rekordbírságok Nagymágocson!

Mindkét járművezetőre 200 ezer forintos közigazgatási bírság vár - közölte a hadnagy.

Az elmúlt héten két száguldás is kétszázezer forintot ért.
Az elmúlt héten két száguldás is kétszázezer forintot ért.

A szóvivő hozzátette, hogy a rendőrség - a helyi lakosok kérésének megfelően - továbbra is végez sebességmérést a településen.

Olvasóink írták

  • 9. Pinochet 2009. december 05. 23:32
    „A közigazgatási bírság mértéke uniós, a fizetésekről ugyanez nem mondható el. Nem pénzbehajtásról van itt szó?”
  • 8. z927 2009. december 04. 11:56
    „Kitehetnek ide 80-as, vagy 90-es táblát, akkor sem hajtanának lassabban. Csak nézzétek meg a képet! 69-re van "kalkulálva" a gép. Azaz, ha 70-el ment volna, esetleg kapott volna egy max 10.000-es csekket. De ha itt 70-es tábla lenne, akkor sem menne lassabban. Nagyon is jogos volt a büntetés. És még örüljenek, hogy csak ennyit kaptak. Nem azt mondom, hogy én állandóan be tartom a sebesség szabályokat, de azért, ha lakott területre érek, az a minimum, hogy nem 120-al, meg 130-al száguldozok. És az, hogy egy alapáron 13 milliós kocsi gurul a hátsója alatt (az XC 90-es Volvo), még nem jogosítja fel hogy fittyet hányjon a KRESZ-re.”
  • 7. KovácsPistike 2009. november 28. 19:55
    „Következtetés: fekvő rendőrt kell telepíteni az egész faluban. :-)
    Csak akkor nem lenne pénzbehajtás!

    "Ha mindenki hazudik körülöttünk, akkor az igazmondás forradalmi cselekedetnek számít."
    (George Orwell)

    "40 centis kilátó épült 40 millióért Bodrogkeresztúron"
    http://index.hu/belfold/2009/10/04/40_centis_kilato_epult_40_millioert_bodrogkereszturon/
    "Az alpolgármester elismerte, hogy az építmény egy kicsit alacsony lett, de azt mondta, hogy a pénzből, csak ennyire futotta."
    "Egyébként pedig a hivatalban minden hivatalosan le van papírozva - szögezte le az alpolgármester."

    "10 tuskó 3,2 millióért":
    http://index.hu/belfold/2009/10/29/2_6_millios_unios_tamogatas_tiz_fatuskora/
    "Összesen 3,2 millió forintért épített uniós támogatásból kerékpáros pihenőhelyet, (eredeti projektcímén szolgáltatóházhoz kapcsolódó pihenőhelyet) Várgesztes önkormányzata. A helyi lakosok szemét azonban szúrja, hogy a milliós pihenőhely mindössze tíz, az árokparton leszórt - szaknyelven: telepített -, tuskóból áll. A polgármester szerint a beruházást nemrég ellenőrizték, és mindent rendben találtak."”
  • 6. nagyfiú 2009. november 27. 16:33
    „Szerintem jogos a bünti!Táblán belül 128 akkor tábla előtt mennyi volt?Ahol 90 a megengedett!!!!”
  • 5. törpapa 2009. november 27. 04:46
    „Szerintem ez az egész gusztustalan! Mikor szüntetik már meg a sebességkorlátozást?
    A varrónők meg azon a rövid darabon tolják a biciklijüket a járdán és ne lavírozzanak LÁTHATÓSÁGI MELLÉNY NÉLKÜL az út közepén egymás mellett hármasával.A rendőröknek azt is kellene figyelni és a mellény nem használatát,ill a közlekedési módjukat is büntethetné nyugodtan.Jó,hogy nem nyilváníttatják már azt a szakaszt (ótompaháttól-orosházáig) lakóövezetnek.”
  • 4. utazó81 2009. november 24. 19:46
    „Nem ez Nagymágocs főutcája.Ezzel nem azt akarom mondani,hogy száguldozni kell, de ezek már nem semmi bírságok.1000 éve nem jártam arra,de ismerőseim szerint nyugodtan kilehetne tenni a 70-es táblát,mert a varrodai dolgozók a járdán bicikliznek,vagyis nagyon kevesen használják ezt az utat kerékpárral.”
  • 3. Power 2009. november 24. 10:03
    „Gusztustalan dolog a helyi lakosokra hívatkozni, mert előtte a polgármesterre hívatkoztak.
    Aki vét, azt persze büntessék meg, de az is gusztustalan, hogy a büntetési arányokkal nincsenek tisztában odafönn.
    A 70-es táblát már régen ki kellett volna tenni ezen az útszakaszon. A falu polgármesterének ezzel kellene foglakoznia.”
  • 2. katonabácsi 2009. november 23. 18:20
    „Pedig ki lehet bírni azt a 1- km-es szakaszt, míg 50-el végig megyünk. De az is lehet, hogy a karácsonyi ajándékért siettek...
    Mindenesetre ha lenne kerékpárút, akkor biztosan fel lehetne vinni mondjuk 70-re, mint ahogyan Rákóczitelepen is.”
  • 1. persona 2009. november 23. 15:00
    „jó buli ez karácsony előtt.:D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyárra megépülhet a kalandpark

Szentes - Már aláírták azt a bérleti és opciós szerződést Szentesen, amely a Vecseri-fokhoz… Tovább olvasom