Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Kiemelt sportágak Szentesen

Szentes - A sportegyesületeknek szánt támogatás összegén nem, de elosztásán változtathat a szentesi önkormányzat pénteki ülésén. A képviselőkön múlik, többet kap-e a versenysport, mint az elmúlt években, illetve lesznek-e kiemelt sportágak.
Szentesen is áldozatokkal jár a 2011-es költségvetési egyensúly megteremtése, az önkormányzati támogatások mintegy 2 százalékos kurtítása egy kivételtől eltekintve minden területet érint. A kakukkfióka a sport, amely várospolitikai és idegenforgalmi célok miatt is kiemelt fontossággal bír a Kurca-parti városban. Pénteken kerül a képviselő-testület elé az idei büdzsé tervezete, amelyből kiderül: noha a sporttelepet és a sportcsarnokot üzemeltető sportközpont 6 millió forinttal kevesebb támogatásban részesülhet, mint tavaly, az egyesületek anyagi támogatását szolgáló keret és a sportlétesítmények használatának finanszírozása nem csökkenne 2010-hez képest. Előbbi 53, utóbbi 34 millió forint lehet, ha megszavazzák a költségvetést. Újdonság lesz ettől az évtől, hogy megszűnik a létesítményhasználat teljes támogatása. A művelődési és sportbizottság döntése alapján – sportágtól függően – a sportegyesületeknek a költségek 10 vagy 30 százalékát maguknak kell fedezniük.

A következő ülésen arról is határoznak a városatyák, változtassanak-e a kluboknak szánt keret felosztásán. Az elmúlt évek gyakorlata az volt, hogy a teljes összeg 70 százalékát a versenysport kapta, 10-10 százalék maradt a rendezvényeknek, a diáksportnak, a többi szabadidősportnak és tartaléknak. A napirendre kerülő javaslatban három változatról dönthetnek. Az első szerint megmaradna a felosztás korábbi aránya, a másodiknál 75-re, a harmadiknál 80 százalékra nőne a versenysportnak szánt keret.

Az indítvány arról is szól, hogy a versenysporton belül legyenek kiemelt sportágak, amelyek a felosztható pénz 70, 75 vagy 80 százalékán osztozhatnának. Ebbe a körbe sorolja az anyag a vízilabdát, a táncot, az úszást és a karatét. Attól függően, mennyit szánnak ezekre, lehet majd támogatni a második kategóriába került sportágakat: a cselgáncsot, a kosárlabdát, a kézilabdát, a labdarúgást, a teniszt, az atlétikát és a sakkot. A harmadik – vagyis a legalacsonyabban támogatott – kalapba az asztalitenisz, a futsal, a vívás, a rögbi, a teke, az ökölvívás és a birkózás került.

Olvasóink írták

  • 5. szbarat 2011. március 01. 14:16
    „Ez mind nagyon szép és jó, hogy tartsuk itthon a tehetségeket, de hogyan? 18 éves koruk után mit csináljanak, tanulni nem tudnak tovább, nincs felsőoktatási intézmény, 2 edzés között elmehetnek a Hungertibe 4 órás munkára, ami valljuk be nem nagy kihívás egy élsportolónak. Nem tudod őket semmivel sem motiválni, hogy itt maradjanak, jóságból, meg szeretetből nem maradnak itt, nem ezt a világot éljük.
    A táncosok pont annyi támogatást kapnak, mint a vízilabdások, VICC! Közben hangsúlyozom még egyszer, hogy az államtól is kapnak pénzt, mint művészetoktatás!!!Tehát nem mint SPORT! Úgyhogy a városnak egy fillért sem kellene adni a táncosoknak, hanem a többi sportot kellene jóval nagyobb összeggel támogatni.
    A foci is megye 5-ben van, szörnyű.”
  • 4. csipisz 2011. február 27. 11:00
    „Szentes méltán híres az utánpótlás neveléséről. akkor miért nem lehet berkeken belül megoldani egy csapat össze állítását.Volt egy edző aki így gondolkodott nem kell légiós játékos ki is kezdték. Most pedig kilincselnek pénzért Megérdemlik .Adják a pénzt a légiósoknak majd elmennek azok is ha nem lesz fizetés és belehet zárni a kaput Volt idő mikor 5 korosztályos válogatott játékos volt a csapatban és ez mind szentesi nevelésű. Most van 2 ember. Hol a többi hát kitúrták őket a légiósok . Persze hogy az a játékos játszik aki 200 ezret kap havonta.Még ha nem is jobb mint a saját nevelés.Táncosok kosarasok miért nem kapnak akkora támogatást mint vízilabdások.Azért mert ők szentesi gyerekekkel oldják meg.Nem hoznak légiós játékost kevesebb pénzből tudnak gazdálkodni Nem mennek az önkormányzathoz kuncsorogni.Igy ne legyen SZentes sportváros ha sok ember előszőr megnézi térképen hová is hívták játszani nem minimál béres fízetésért Saját nevelésű gyerekeket kellene ösztönözni hogy maradjon .Azért foglalkoztak vele az edzők pici koruk óta.Vízilabda osztály a Deákba a gimibe de minek ha majd jönnek a légiósok .”
  • 3. csipisz 2011. február 27. 09:26
    „Az jó hogy támogatjuk a vízilabdát a szentesi költségvetésböl de kérdezem én miért kell vidéki sportolokat nem kis pénzért ide hozni játszani.Albérlet havi 150-200ezer forintos fizetés .Aki itt született szentesen pici kora ota polozik esélye sincs bekerülni a felnött csapatba csak a kispadot koptatja .Miért támogatja aszentesi költségvetés a pesti dunaujvárosi légiósokat mert oda már öregek itt veg jó fizetésért eluszogatnak”
  • 2. lacla 2011. február 21. 20:43
    „Vízilabda rendben, de férfi vagy női? Nem mindegy, ugyanis jelenleg a férfi csapat vergődik a 10. hely körül és évek alatt kezd szépen leépülni, pedig lenne jó, közepes vízipolóra igény. Nyomják a női csapatot, pedig színvonalban messzi alulmarad a férfiakénál, nem véletlen nincs egy tv közvetítés sem belőle. Bár először a medence undorító vízét kellene normálisra cserélni persze a medencével együtt, mert nagyon igénytelen.
    Javaslom inkább támogassák az ob2-es vízilabdacsapatot, mert 7végén is nyert a Kecskemét ellen, igaz az acélos csongrádtól épphogy kikapott. Indulnak jövőre is, ha ki tudják a magas tagdíjat fizetni. SZÖRF.”
  • 1. szbarat 2011. február 21. 14:07
    „A tánc mit keres a versenysportok között? Elég támogatást kap az államtól, mint művészet oktatás. Ha kell akkor sport? Ha kell akkor művészet? A lényeg, hogy mind a két helyről jöjjön a pénz. Na, ne már!
    Más sportklubok, meg örülnek, ha fenn tudják magukat tartani, küszködnek folyamatosan, úgyhogy több évtizedes múltra tekint vissza a létjogosultságuk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidelitas-szervezet alakult Szentesen

Szentes - Fidelitas-szervezet alakult Szentesen, a közösség 14 fiatalból áll – hangzott el… Tovább olvasom