Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Kimentik magukat a szentesi képviselők

A szentesi önkormányzat egyik bizottságának külső tagja nem kapott tiszteletdíjat, mert három egymást követő ülésen nem vett részt a munkában a tavaly októberi alakuló ülés óta. Ebben a ciklusban a képviselők eddig tudták igazolni hiányzásuk okát.
A szentesi polgármesteri hivatal tervezési irodavezetője, Krajsóczki Sándorné lapunk kérdésére, miszerint van-e olyan helyhatósági képviselő, akitől megvonták a tiszteletdíját, azt válaszolta, hogy ebben a ciklusban még nem volt. Nem kapott ellenben az egyik bizottság külső tagja juttatást, mert a tavaly októberi alakuló ülés óta több összejövetelen nem vett részt a munkában. Az illető nevét azonban nem árulta el az irodavezető, mondván: a szakbizottsági tag rajta kívül álló okok miatt nem tudott megjelenni.

Az irodavezető tájékoztatása szerint minden esetben Sztantics Csaba jegyző ad igazolást, hogy kifizethetik-e a tiszteletdíjat a képviselőknek és szakmai grémiumok külső tagjainak. A vonatkozó rendelet egyébként úgy fogalmaz, hogy nem illeti meg a tiszteletdíj azt, aki tartós akadályoztatása miatt három egymást követő testületi vagy bizottsági ülésen nem vesz részt. Ilyen szempontból annak sem jár illetmény, aki igazoltan van távol, mert betegállományban van huzamosabb ideig.

A képviselő-testület üléseiről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint voltak hiányzók, de nem egymást követő ülésekről. Az október 13-i megalakuláskor és a november 24-i ülésen még mind a 24 testületi tag megjelent. A december 12-én megtartott rendkívüli ülésen a távolmaradását előre jelezte Dongó László (Fidesz), Földvári Nagy István (Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület), Törőcsik Zoltán és Varga Árpád (MSZP). A februári soros ülésről ugyancsak igazoltan volt távol Gyenes Ágota és Rébeli Sz. Tamás (Fidesz) és Varga Árpád. De mindnyájuknak jár a tiszteletdíj a vonatkozó rendelet szerint, mert csak egy-egy alkalommal hiányoztak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szirbik a Szilvernek adná a művelődési házat

A szilveresek határidőig nem adtak ajánlatot az önkormányzatnak a Móricz művelődési ház… Tovább olvasom