Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Kis pénz - kis turizmus

Szentes - Szentesen bíznak a turizmusban, de nem szeretnének rá sokat áldozni, derült ki már több alkalommal. A városfejlesztési bizottság elnöke szerint ez így nem fog menni.
A turizmusban, ezen belül is a sportturizmusban látja Szentes az egyik kitörési lehetőséget – hangzott el már több fórumon. Akciótervet is alkottak a cél érdekében, amely a novemberi testületi ülésen lesz vitaanyag. Amennyiben elfogadja a testület a felvázolt irányvonalat, amelyben a Petőfi Szálló, a Széchenyi-ligetben lévő volt úttörőház, illetve a középiskolai kollégium is szerepel a lehetséges szálláshelyek között, komoly összeget kell a terv mellé tenni. A tervek szerint a kérdés múlt hónapban került volna a grémium elé, de az anyagot jegyző Deim Éva idegenforgalmi referens úgy vélte: a turizmust a strandfejlesztéssel együtt érdemes tárgyalni. Levették napirendről, de Horváth István, a Pálmások Szövetségének képviselője megjegyezte: kár ezeket a döntéseket tologatni, az átfogó koncepciót egy hiányzó elem nélkül is lehetne értékelni. Ne csak tervezgessünk, cselekedni kell, mondta akkor.

Komoly összeget kell fordítani a Petőfi Szállóra is, ha fejleszteni akarja a turizmust Szentes. A szerző felvétele
Komoly összeget kell fordítani a Petőfi Szállóra is, ha fejleszteni akarja a turizmust Szentes.
A szerző felvétele

– Hétfőn kerül napirendre az akcióterv, amelynek jelentős pozitívuma, hogy 7 konkrét javaslatot tartalmaz hozzá rendelt összegekkel – magyarázta a képviselő. – Hiányosságai is vannak azonban az anyagnak.
Mint a városfejlesztési bizottság elnöke, úgy vélem, sokkal határozottabb eszközrendszerre volna szüksége Szentesnek: turisztikai honlapra, keresőoptimalizálásra, valamint marketingben és idegenforgalomban jártas, tapasztalt szakemberekre. Igaz, hogy számtalan látványosság fogadja az ide látogatókat, de például az épületek egy része lelakott, romos. A sportturizmus terén nagy reményeket fűznek a régi sportszállóhoz, de a helyi viszonyokra jellemzően erre se sokat szeretne költeni a város. Egy másik jelentős probléma, hogy az idegenforgalomból élő vállalkozások között még nem jött létre a kapcsolat: nem ajánlják a vendégeknek egymás szolgáltatásait, kínálatát. Szentesen is el kell fogadni a tényt, hogy a turizmusba először nagyon sok pénzt kell befektetni, és ez csak évek múltán térül meg – vélte Horváth István.

Olvasóink írták

  • 10. randika 2011. november 30. 13:11
    „és hiába szólnak a helyieknek,utólag tudom meg,hogy volt valami.Nem hallgatok rádiót,nem járok sűrűn a központba hogy a plakátokat nézzem,a szuperinfóból tudok informálódni,de bizony nem egyszer a pénteki jó programról lemaradok mert szombaton kapom meg az infót:(miért nem lehet hamarabb hirdetni?”
  • 9. baltazar 2011. november 27. 11:14
    „éljenszentes! Sok igazság van abban, amit leírt. A többcsillagos szálloda egy illúzió. Megállná a helyét Pesten vagy Szegeden, de már Szegeden is 1-nél több az lutri. Az épületet hasznosítani kellene, de más célokra.

    Szentes azért nem falu. Van "élet" Szentesen, hiszen rengeteg program ment le 2011-ben is. Minden elismerésem a szervezőké. A gond az, hogy a programok mindig a helyieknek szólnak. A lecsó jó lenne egynek, viszont kis változtatás nem ártana a kivitelezésben (azokon kellene változtatni, amik nem tetszettek az embereknek)
    Nagyobb volumenű dolgok kellenének, mert ez így pusztán a helyieknek szól.”
  • 8. macska125 2011. november 26. 22:02
    „Hát turisztikával foglalkozó "szakember"-ből van épp elég, hogy mennyit tesznek ezért kérdéses. Halogatni legkönnyebb.
    Miért nincs turisztikai honlap??? egyáltalán a rendezvényeket is úgy kell összeollózni, nincs egy egységes, egyiken a könyvtár szervezése, másikon a másik, de hogy minden együtt.
    Évek óta szeretnék Pesti ismerősök a Tisza virágzást megnézni, nem tudjuk kikutakodni senkitől kb-ra előre, ez is egy látványosság.
    Idegen forgalommal foglalkozók ÉBRESZTŐ, lenne mit tenni- a lecsófesztiválon túl.
    Hungerit kezdeget kakasnapokat, de Márton napnak is lehetne nagyobb felhajtást!!! stb”
  • 7. éljenszentes 2011. november 26. 15:02
    „A Szentesre érkező turisták, akik többnyire baráti, rokoni, üzleti szálak révén vagy valamilyen rendezvényre jönnek a városba, biztosan egy barátságos és tiszta (és olcsónak mondható) panziót választanának szálláshelyül és nem egy puccos négycsillagost.
    A Petőfiben max. azok szállnának meg, akik nem maguknak fizetik a szállást, pl. az önkormányzat fizetné a vip-es vendégei, testvérvárosi delegációk, ilyen-olyan államtitkárok számláit, szóval akik előtt fel kell vágni.
    Szentes egy falu, ahol falusi léptékben kell a vonzerőnket a turisták felé mutatni. Nincsenek különösebb nevezetességeink, de van egy kellemes ligetünk, Kurca- és Tisza-partunk, kedves emberek és sok-sok bicikliút és programok.
    A szálloda biztosan veszteségesen fog működni, feltéve ha elkészül, a veszteséget meg majd az adófizetők nyögik, többek között a panziósok.
    Épp ezért nagyon remélem, hogy egy kisebb földrengés szó szerint ledönti a romot és a város fellélegezhet. Mint amikor egy nagyon beteg ember meghal a családban, sírunk is és meg is könnyebbülünk.”
  • 6. baltazar 2011. november 26. 10:50
    „Lennének ötleteim, hogyan lehetne kis pénzből fejleszteni Szentes és környékének turizmusát.(Ami nagy bevételhez is juttathatná Szentest.) Viszont grátiszban nem vagyok hajlandó több ötletet adni, tanultam belőle.”
  • 5. czibor 2011. november 25. 20:16
    „Kubatov et. jól ki..... Szentessel.
    ATV. 2011 11. 17. Egyenes Beszéd Dosek Rita.”
  • 4. nádiposzáta 2011. november 25. 11:16
    „Kifizető lehet pályázni ,megnyerni és azután gáncsoskodni végül rombolni.”
  • 3. nádiposzáta 2011. november 25. 11:10
    „"Komoly összeget kell fordítani a Petőfi Szállóra is, ha fejleszteni akarja a turizmust "

    Petőfi szálló szám szerint hanyadik pályázatát éli meg?
    Hol az annyiszor kapott pályázati pénzek?
    Pályázók milyen ismeretségi (baráti) szinten váltották egymást?
    Petőfi szálló valakiknek jó jövedelmező még romos állapotában is ?”
  • 2. randika 2011. november 25. 10:34
    „szerintem nyissuk meg a Petőfi szállót mint szellemkastély!!!! vonzana pár embert az tuti.....”
  • 1. niemand 2011. november 25. 08:20
    „Áldozni? erre lenne pénz? A lakosok meg fizessenek, lassan már a levegőért is? Vidám és jóindulatú lakosok,félelem és lopás mentesség pénz nélküli reklám lenne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holnaptól rádió nélkül marad Szentes

Ma még van frekvenciaengedélye a Rádió Szentesnek, holnap már csak a csöndet hallgathatják a hallgatók. Tovább olvasom