Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Kopottas Pinokkió

Szentes - Játékok, árnyék, víz és sok homok hiányzik a kertvárosi Pinokkió játszótérről, de az is jó lenne, ha újra zárható lenne a játszótér, mert az elmúlt években a kerítés ugyancsak foghíjas lett, a zárható kapu pedig egyszerűen eltűnt.
A kertvárosi lakótelep - közismert nevén a Hámán Kató - közepén a háztömbök jókora teret vesznek körül, melynek egy része sok év óta játszótérként szolgál. Az uniós szabványoknak megfelelően körülbelül 6 évvel ezelőtt a régi játszóteret felújították, ám a megkérdezett szülők szerint több hiányosságról árulkodik a terep.

Kopottas Pinokkió - GALÉRIA

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

 
Bár több új pad is helyet kapott, a régi kék ülőkék kopottan árválkodnak - újrafestés után kiáltva. Szemetesekből sincs hiány, de kivétel nélkül az összes tele van. Persze ez a gyerekeket kevésbé zavarja, hiszen a lényeg a játék – lenne-, ha van hozzá elég eszköz. A kisóvodásoknak, kistermetű gyerekeknek nem lehet okuk panaszra, hiszen szinte az összes játék: a csúszda, az egyik hinta, a majomcsúszda, a köteles mászóka az ő méretükre lett kitalálva. A nagyobb gyerekeknek a homokozók mellett viszont csak a mérleghinta és a másik, két személyes hinta jut, ami nem túl stabil. Nagyobb csúszdákra is igény lenne - véli Homor Mónika, aki éppen az egyetlen árnyékos padot foglalta le.

Merthogy verseny van itt, aki hamarabb ér ki a Pinokkió játszótérre, azé lesz az árnyékos hely. Vannak fák, de azok vagy túl kicsik, vagy a park szélén helyezkednek el. A játékok közelében három kiszáradt nyírfa ácsorog. Árnyék híján sokszor csak az esti órákban lehet lejönni, amikor kicsit hűl a levegő- meséli Kun Edina anyuka, aki az egyik szomszédos házban lakik. A Hősök Erdejében is vannak játékok, de ott sem sok, és a kullancsok miatt nem viszi oda két kisgyerekét.

Kopottas Pinokkió - GALÉRIA

Héjja Ágnes úgy véli, alapvető probléma a szentesi játszóterek hiánya, hiszen a Kurca túloldalán nincs is másik játszótér, vagy ide jön a kislányával, vagy fel a városközpontba. Szükség lenne homokra is, mert a két homokozó erősen apad, a majomcsúszda alól a domb „elfogyott". A mérleghinták alá viszont egyáltalán nem kellene homok, jobb volt a régi gumitégla.

Szép új kút van a tér sarkán, csak éppen most nem működik, ahogy az egykori kapu sem, aminek csak a helye ismerhető fel. Biztonságot adott a szülőknek a fakerítéssel körülvett tér, behajtható kapuval, de mára a kapunak és sok helyen a kerítésnek is hűlt helye - teszi hozzá Homor Mónika.

Kopottas Pinokkió - GALÉRIA

- Jó helyen van ez a játszótér, sok gyerek jön ide, de nem olyan, mint régen volt - Liszkai Pálné 3 éves unokájával gyakran jön le ide, így a régi játszótérre is emlékszik. Bár ebben a romok is segítik őt, hiszen a parkoló felől jól láthatóak a régi gumiabroncsok, amiken még a nagyobb unokáival játszott. A régi terep nincs eldolgozva, sem füvesítve. Sivár ez a tér, elhanyagolt. Több fa kellene, hiszen a délutáni napsütés elől csak az egyik háztömb vet némi árnyékot a majomcsúszdára, amit gyakran megrongálnak a kamaszok. Belőlük nincs itt hiány, főleg a nyári éjszakákon, amikor a bulizás gyakran ezen a játszótéren folytatódik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokba kerül majd Szentesen a rezsicsökkentés

Személyeskedéstől, pártoskodástól sem volt mentes a szentesi testületi ülés. A rezsicsökkentés is szóba került. Tovább olvasom