Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Lemond a megye tizenhat kiállítóhelyről

A szegvári falumúzeum és a szentesi Fridrich fényirda is szerepel azoknak a kiállítóhelyeknek a listáján, melyeket a megyei önkormányzat át akar adni a helyi önkormányzatoknak. Egy évtizedes törvénynek akar érvényt szerezni ezzel a megye. A közgyűlés csütörtöki ülésén dönt.
A szentesi Fridrich fényirda is szerepel a listán. Fotó: Tésik Attila
A forráshiányos szegvári önkormányzat számára minden újabb feladat újabb anyagi megterhelést jelent – fogalmazott Bucsányi László. A nagyközség testületének egyik képviselője lapunkhoz fordult és elmondta, hogy a szegvári falumúzeumot a megye szeretné átadni a helyi önkormányzatnak, s ez szerinte nehezen kivitelezhető. Mint mondta, természetes volna, hogy a szegváriak működtessék a múzeumukat, de erre a község pénzügyi kondíciói miatt alig látszik esély. Bucsányi úgy tudja, hogy az egész megyében mindössze két tájjellegű múzeum működik, a szegvári értékek megóvásához pénz kell. Az épületre ráférne egy felújítás, hiszen a gazdag gyűjtemény megérdemelné a korszerűsítést.

A szegvári falumúzeum kategóriája szerint kiállítóhely, ezek működtetése pedig az ország legnagyobb részében már a helyi önkormányzatok feladata – mondta el lapunknak Tóth Attila. A megyei önkormányzat vezető főtanácsosa emlékeztetett arra, hogy 1997-ben született egy erre vonatkozó törvény, melynek most próbálnak érvényt szerezni. Az előterjesztés készítőjétől megtudtuk, hogy tizenhat kiállítóhely szerepel a listán, köztük a dorozsmai szélmalom és a Kass Galéria is. A szentesi Fridrich fényirda és a Péter-Pál Polgárház Múzeum működtetését azért sem tudja vállalni a megyei önkormányzat, mert a megyeházán helyet kapott Koszta József Múzeum működtetése az új körülmények között immár kétszer annyiba kerül. A téma szerint szerveződött és létrehozott kiállítóhelyeket ezért terveik szerint át akarják adni a helyi önkormányzatoknak.

A szentesi fényirda és a Péter-ház megálmodója, Rózsa Gábor azt mondta, őt már nem érdekli, mi lesz a műveivel. A mérnök-muzeológus úgy fogalmazott: szellemi tevékenységének java része ezen a két helyen összpontosul, örömmel hozta létre azokat és büszke is rájuk, de a sorsukért nem tehet semmit. Szerette volna szellemi utódait kinevelni a városban, de ma már erre sem látszik esély, úgyhogy a maga részéről lemond a jövőről. Azt kívánja, aki betér, érezze ott jól magát, akár megyei, akár városi lesz mindkét kiállítóhely – csak vigyázzanak rá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétcentis apadásnak is örülnek Szentesen

Ezerhatvan centiméteren tetőzött egy teljes napon át a Tisza szombat hajnaltól vasárnap hajnalig… Tovább olvasom