Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Lengyel sikerfilmje

Tapsolt a közönség a szentesi moziban a Fej vagy írás végén: a helyi gimnázium egykori diákjának itthoni bemutatója kiválóan sikerült. A Görög Zita főszereplésével forgatott másfél órás vígjáték – mely Szentesen november 30-áig látható – igazi szórakoztató film, mely elnyerte a szakma elismerését is.
Az alaptörténet szerint egy éretlen fiú beleszeret az álomszép nőbe, akinek a kegyeit végül elnyeri. A topmodell – Görög Zita – személyiségének és a nőies kisugárzásának köszönhetően nagyon népszerű, nagyon sok fiatalember vágya, hogy vele legalább egyszer randizhasson. A filmben ez megtörténik, vagyis a kollektív kívánság teljesül. A modell átérzi és megérti, mennyire őszinte érzelmek fűtik az iránta rajongó főhőst. Lengyel Andor rendező azt mondja, a film megálmodói tudatosan építettek erre a jelenségre, a filmre pedig a nézettségi adatok szerint nagyon sokan kíváncsiak, az alkotás elnyerte a szakma elismerését.

Szentesen telt ház előtt zajlott a bemutató, a teremben először látta viszont a város közönsége rendezőként a gimnázium egykori diákját, aki huszonnyolc évesen alkotta meg a Fej vagy írást. A másfél órás szórakoztató vígjáték életszerű humorral, diákcsínyekkel és finom érzékiséggel felépített történet, melyből nem hiányzik a tartalmas mondanivaló és természetesen a happy end sem.

Lengyel Andor Szentesen megígérte: nem hagyja abba, legközelebb krimit látunk tőle, s abban a biztosak lehetünk, a hideg majd mindenkit kiráz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegvár: hetvenmillió

A faluban alakult Kurca-völgy Egyesület kezdeményezésére tavasszal folytatódik a csatorna és… Tovább olvasom